Vélemény

A köztársaság elbukott. De nem bukott meg. Hibáival és botlásaival együtt is a legszebb korszaka volt az elmúlt száz év magyar történelmének. S ami nagyság volt benne, az ebben a szerény, barátságos, tisztességes emberben öltött alakot.

Arról nem szól a parlament elé terjesztett jelentés, hogy a temérdek lehallgatás mennyi pénzt emésztett fel, hány óra „újrahallgatást”, és hány kilogramm lehallgatási jegyzőkönyvet eredményezett. 

A lájk kultúrája kivirágzik. Mindenki csak azt gondolja, és azt írja, amit elvárnak tőle. Vita, nézeteltérés nincs, mert a lájkok által kirajzolt vélekedések egyetemesek. Magyarán: abszolút érvényűek.

Árpi bácsival pedig az az illúziónk veszett oda végképp, hogy a politikus szerethető is lehet. Nem a mostani hisztérikus értelemben, késsel a fogunk között, hanem emberként, tisztségviselőként. 

De vannak emberek, akik az embertelenségben élnek, miközben mélységesen embernek, és ami számukra fontosabb, magyarnak érzik magukat. Holott sem emberség, sem magyarság nem állhat a kárörömben. 

Neki kellene helyettesítenie Klaus Iohannist, amikor éppen külföldön portyázik, szabadságát, vakációját tölti. Csakhogy CPT egy zsebpártot vezet, amelynek semmilyen esélye önállóan bejutni a parlamentbe. 

Amíg csak az egyik oldal gaztettei, tévedései, járulékos veszteségei érik el a döntéshozók ingerküszöbét, borítékolhatóan nem alszik ki a háborús parázs, nem szűnik meg ténylegesen a migrációt kiváltó ok.

A romániai magyar kisebbségnek szavatolt autonómiaformák megilletnék a Székelyföldön kisebbségben élő románokat is, akik így kollektív jogok birtokában megőrizhetnék etnikai és kulturális önazonosságukat.

Ha eddig ért olvasónk a szövegben, máris két kvalitásból vizsgázott átmenőre: még immunis a transzilván jeremiádokra, és munkál benne az ipari mennyiségű kíváncsiság, hogy hol rejtőzne a megoldás nyitja.

Göncz Árpád nyugodt, kiegyensúlyozott, szerény és művelt ember volt, hű barát és igaz patrióta. Igazi hatalma nem volt persze soha, de tekintélye egyik biztosítéka volt a demokratikus magyar köztársaságnak. 

Idézzük fel a jelmondatot: Gens una sumus. Hátha minél több emberben tudatosul, hogy mi, emberiség egy család vagyunk. Angela Merkel emberségben és emberiségben gondolkodott. Megérdemli az elismerést. 

Nem csak az a szomorú, hogy bizonyos hírgyártók manipulatív szándékkal belenyúlnak a képekbe, hírekbe, hanem már mi magunk is csak azokat a médiumokat nézzük, amelyek saját előítéletünkhöz passzolnak.

A Sapientia megalakulását, működtetését nyugodtan nevezhetnénk sikertörténetnek is. Ahhoz azonban, hogy ezt bármiféle fentartás nélkül el lehessen mondani, választ kellene kapni néhány alapvető kérdésre.

Libanonban a 48-as arab-izraeli háború százezer palesztin menekültje leszármazottainak immár félmilliós tömege táborokban van szétszórva, ugyanis Jordániától eltérően Bejrút nem akarta integrálni őket. 

A szekuláris világban – amely nem ma és nem tegnap köszöntött be – meg kell értenünk, hogy csak a gyerekek érvelhetnek úgy, hogy „csak”, meg „mert így van, és kész”. Több mint hétmilliárdan élünk ezen a bolygón, több mint hétmilliárd véleménnyel, amelyeket nem infantilis módon kell megvédenünk, hanem érvekkel.

Ebből a néhány sorból kiderül, hogy mi minden úszott el a Dunán a viharvert évtizedek során, akár a dinnyehéj. És vélhetően semmi sem hozza már vissza, mert a vaksi irigykedés és gyűlölet maradt a helyén.

Ha románok, akkor maneléktől zeng az egész égbolt. Este vita a magyarokról, akik gyáván a földön maradtak, mégsem szégyellik az autonómiát követelni. Ha magyarok, akkor sajtónyilatkozat következik

Az újabb vita legautentikusabb mozzanata: „Az RMDSZ veszélyes ürügynek tekinti annak elfogadását, hogy kormányváltás lehetséges olyan vádak alapján, amelyeknek nincs közük a kormányzati tevékenységhez.‟

A zászló nem nekünk, európai kisebbségeknek áll. A nemzetközi erőviszonyok átalakulóban vannak, s a geopolitikai szempontok mindent fölülírnak – időnként a korábban sérthetetlennek hitt alapelveket is.

Nagel kettős eretnek, sem a modern tudomány, sem a klasszikus vallások hitelveit nem tartja abszolút igazságoknak. Annak ellenére sem, hogy – mint egyértelműen kiderülhetett – maga is hisz az igazságban.