Vélemény

Ettől a mászás még nem lesz gyerekjáték, de a küzdelem valahogy értelmét veszti. Ahogy a puska elé terelt oroszlán lelövése sem dicső tett, hanem a személyes mitológia kiépítése. Dicsekvés a barátok előtt.

Nemcsak Európa, hanem a romániai magyarság főpróbája is ez. A magyar-román határon épülő kerítés olyan helyzet elé állította a romániai magyarságot, amelyben döntenie kell: képes-e túllépni az etnikai alapon.

Az EBESZ-csoport tagjai elájultak a lehetőségtől, Szerzs Szargaszjan és Ilham Alijev civilizáltan eszmecserélt, az orosz fél azonnal Lavrovosan reagált: ők már most szívesen küldenek oda békefenntartókat.

Amíg ezt nem látjuk, nem az élő embereket szeretjük, hanem az „emberiséget” vagy a „nemzetet”. Ami – Kosztolányival szólva – valóban kényelmes valami. Az emberiség és a nemzet ugyanis valóban nem kér enni.

A nemzeti liberálisok arra számítanak, hogy a választásokon a bár csökkenő, de még mindig nagy népszerűségnek örvendő Klaus Iohannis lesz a párt húzóereje. Hiábavaló remény, mint Iohannis elvárásai...

Ha történelemtanár lett volna, óraadásból nem vásárolhatott volna hat házat. Legalábbis egyetlen történelemtanár ismerősömnek sincs hat háza. Igaz, hogy fizika- vagy angoltanár ismerősömnek sincs...

Amikor egész Európa körbe lesz védve ilyen hatásos és egyszerű módon, de a bezárkózás liberális ellenzéke továbbra is hangoskodik, mert csak nem hagynak fel a meneküléssel, akkor újabb lépésre lesz szükség.

A Puskás Akadémia a csíkszeredai focipálya mellett a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiának kollégiumot építtet, amelynek egyik oldala lelátó, s ebben helyet kaphat újra a Márton Áron középiskola bentlakása is.

Minden eddiginél nagyobb összetettségű problémáról van szó, s a rációnak és a toleranciának nem csak az érintettek irányában, de mindkét hazai politikai tábor irányából/irányában is meg kell nyilvánulnia. 

Azt írja Péterfy: ennek a pogány csőcseléknek soha nem fogom megbocsátani, amiért ilyen történelmi szégyent érzek. Az én szégyenem azért fájóbb, mert egy kicsit magamat is látom abban a csőcselékben.

Krisztus parancsa szolidaritás imperatívusz, melyre felépült egy közösség. Még azt is megértem, aki a kereszténységet az iszlámtól félti. Ám aki elgáncsolja más gyermekét, megszünteti a kereszténységet.

Nem Európa roppan bele a menekülthullámba – hanem az európai szellemiség. Európa túlélte a barbár népvándorlók kora középkori rohamát is, túlélte Attilát, Isten ostorát, s a magyarok nyilait is kiheverte.

Köz- és magánélet mezsgyéje szigorú, nemegyszer kellett a személyes indítékokat a munkaköri elvárásoknak alárendelni. Jelenléte a folytonosság, a kiszámíthatóság és egyfajta természetes kellem keveréke.

Nem azt a következtetést vonja le, hogy meg kéne tanulnunk együtt élni a kisebbségekkel, akikre nekünk is szükségünk van, s a jövőben még nagyobb szükségünk lesz, hanem azt, hogy nem akarunk kisebbségeket.

A tanárok és rendőrök szakszervezetei béremelési követeléseikkel – a „dögöljön meg a szomszéd kecskéje is” jól ismert román közmondás alapján – akár az orvosok fizetésemelését is veszélyeztethetik.

Politikát művelni kisebbségben ma szinte lehetetlen. Magyarország álláspontja eltér az európaitól. Akár Magyarországra, akár az állampolgársága szerinti országra tekint a kisebbségi, valamit elront.

A romániai helyzetre ma is találó, amit a nagy humorista, Ion Luca Caragiale száz éve mondott: „Tisztára piszkos ügy ez, monser!” A megállapítás leginkább Sorin Oprescu főpolgármesterre alkalmazható.

A “romániai magyar” mintha hanyatlóban lenne, és úgy tűnik, vele együtt az a politikai koncepció is, hogy a romániai magyarság kisebbségként vagy önálló közösségként államalkotó tényező Romániában.

Bárhogy süljön el szeptember 20-a, ennek a vergődésnek egy nyertese biztosan lesz, rövid- és hosszútávon egyaránt. Szépül ismét a neonáci Arany Hajnal, kopik lefelé róla a riasztó botránymáz.