Vélemény

Fel nem merült bennem, de szerintem másban sem, hogy valaki nem akarja a vébét, hogy sokan tüntetnek ellene, hogy félstadionok várhatók, hogy nem hozza vissza a befektetést, hogy… Brazíliában!!!

Várjunk ezzel, hadd ítéljen a történelem! Egyelőre sem a társadalmi béke, sem a gazdasági fejlődés nem igazolja a nagyságát. S nehogy pár év múlva teljesen más legyen az ítélet!

Az is benne van a pakliban, hogy Abházia Moszkvához tartozó függetlenségét Nicaraguán s Venezuelán kívül csak egy világhatalom: Nauru ismeri el, ahogy a krími anschlusst is jószerivel senki.

Ebben a tisztségében rá vár a megtisztelő feladat, hogy megvédje a baloldali sajtóhiénák sunyi támadásaitól Lázár János országos magyar vadászt, a kormány másik oszlopos tagját.

A felek elégedettek voltak, jó érzés volt nem egyetérteni bizonyos kérdésekben, míg más esetekben tudni, hogy egy talajon állunk. Nem az ablakon beköpő szerepét játszottuk, aki aztán odébb áll.

Ferencz Imre költő szép verssel köszöntötte a konferenciát, és a Dózsa-kételyt így fogalmazta meg: „Kérdések füstje száll az égre. Válaszul parázs ízzik a Földön.”

Az aranyhal teljesítette ezt a kívánságát is a Boc-kormányban, ahol idegenforgalmi tárcavezető lett, minisztériuma a korábbi költségvetés hússzorosát kapta meg – a gazdasági válság éveiben!

A világ visszazökken az eredeti állapotba, a hatalom képviselői mindig ugyanolyanok. Vadásznak, élvezik a jövedelmet, és kegyetlenül megbüntetik azokat, akik föl akarják forgatni az ősi rendet.

„Semmi közöm bármiféle kivégzéshez, Herr Barroso. Turisztikai céllal jöttem Romániába. A Duna-deltába tartok, s megkértem Klausomat, hogy egy tulceai fiút tegyen oda gilisztát keresni.”

Nemsokára vissza lehetne hozni a remek karszámokat, lehetne vadászni a hosszú hajú fiúkra, jól ki lehetne verni a biztosítékot, ha egy lány miniben jön az iskolába. 

A magyar dzsessz dívája esetében kiderült, hogy az Ákos támogatásának alig négy százalékából járt három külföldi helyszínen (Bécs, Brüsszel, Párizs), Gyémánt Bálinttal karöltve. 

Amikor a külmagyarok egy-egy nagyhatalmi döntés nyomán belmagyarok lettek, a mindig belmagyarok ugyanúgy eltótosodottnak vagy eloláhosodottnak tekintették az ajándékon visszakapott véreiket.

A kultúrát és diákságot, a pillanatnyi és a Fidesztől egyre inkább elpártoló eljövendő értelmiséget már az elmúlt négy évben megregulázta az Orbán-rezsim. Törvényszerűen a média következett. 

Bizonyára rég volt ennyire széthúzó az (erdélyi) magyarság. Az elmúlt években nem valami mellé álltunk, hanem valaki ellen. A versenypártok egymás ellenében határozták meg önmagukat.

A löpenisták mostani eredménye azonban kötve hiszem, hogy sikerre fordítható lenne egy, a nemzetet érintő választás során, annál is inkább, mivel ilyesmire csak hosszú idő múlva kerül majd sor. 

A fizikai Nobel-díjra nem reflektálok, amennyiben Albert Einsteint nem rólam nevezik el. Elvárom, haladéktalanul intézkedjenek, hogy megértsem a relativitáselméletet meg a többi dolgokat. 

A valóság jóval bonyolultabb, és a diplomát szerzők nagyobb hányada nem itthon érvényesíti a tudását, illetve más munkalehetőségek miatt lemond annak hasznosításáról. 

Legfrappánsabban B. Cristian, a nyugati munkavállalás után nemrég hazakerült építész nyilvánult meg. ”Megdöbbentő! Lám, Romániába továbbra is Kostaninápoly Fanar negyedéből küldik a vezetőket!”

Négy-öt falun is át lehet autózni, és nem látni cégért, ahol megihatna egy üdítőt. A szigorított adóhatósági szabályok és ellenőrzések következtében egy kisebb falu már nem tud eltartani egy kocsmát.

Lopnák el a fényt a pogány művek elől. De az alaptörvényt díszítő festménysorozat, az alkotmány asztala, a nemzeti könyvtár, a „nyílik a pitypang: megírom” valahogy nem volt képes erre.