Közel száz házat és gazdasági épületet öntött el a víz szerdán este a Hargita megyei Kápolnásfaluban, miután egy hirtelen jött felhőszakadás miatt kilépett a medréből a Kis-Homoród. Egy óra alatt négyzetméterenként 90 liter víz hullott a falura.
Meghalt James Gandolfini, a Maffiózók (eredetileg: The Sopranos) című televíziós sorozat főszereplője. Az egyszerre brutális és érzékeny New Jersey-i maffiavezért, Tony Sopranót alakító, 51 éves Gandolfinit Rómában, vakáció közben érte a halál. Feltehetően szívroham végzett vele.
Hamis vagyonbevallás miatti bűnvádi eljárás okán felfüggesztették tisztségéből Alexandru Mureșan rendőrfőnököt a kolozsvári forgalmi rendőrség éléről. Helyébe Crișan Ambroziet nevezték ki.
A dél-tiroli Brixen főteréről, ünnepélyes formában indítják útjára pénteken az európai polgári kezdeményezést, amellyel az RMDSZ és európai partnerei szeretnék az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretszabályozás elfogadására sarkallni az Európai Uniót – tudtuk meg az RMDSZ külügyi titkárától, akit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) szerdán elkezdődött kongresszusa előtt kérdeztünk.
Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának.
A kormány jóváhagyta szerdán azt a törvénytervezetet, amelynek alapján Románia 12 darab használt F-16-os amerikai gyártmányú harci repülőgépet vásárol 628 millió euróért Portugáliától - közölte a Mediafax hírügynökség.
Világháborús bombát találtak a budapesti Kossuth téri mélygarázs építése közben szerda délután, emiatt kiürítették az Országház északi szárnyát és a Néprajzi Múzeumot is – közölte Németh-Zsohár Agnieszka, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel. A tűzszerészek már kiszerelték a gyújtószerkezetet, és a helyszínen megsemmisítették, a bombatestet pedig a központi gyűjtőhelyre szállítják. A területi zárást feloldották, a kiürített épületekbe visszatérhetnek az emberek.
Tőzsdén értékesíti a román kormány a Nuclearelectrica energiatermelő vállalat részvényeinek 10 százalékát, az erről szóló privatizációs stratégiát szerdán fogadta el a bukaresti kabinet.
Válaszolt a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetője a Maros megyei RMDSZ által benyújtott kérésre. Válaszában a főtanfelügyelő elismeri, hogy a kétnyelvű oklevelek kiadása nem ütközik egyetlen törvényes előírásba sem, de nem hajlandó visszavonni a rendeletet.
Három új portréval bővült a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanári arcképcsarnoka. Az iskola egykori, ma Amerikában élő diákja, Márkos Ferenc sportedző és portréfestő Szabó József és Kirsch Lajos, az alma mater néhai tanárainak portréjával ajándékozta meg az iskolát, valamint a Bolyai Jánoséval a Bolyai János Tudomány és Technika Házát.
Marosvásárhely fejleszthetősége az idegenforgalom szempontjából volt a témája a Glocal Maros 2013 elnevezésű sorozat ötödik rendezvényének, amelyre elsősorban a turisztikai és szolgáltatói iparból, illetve a bankszakmából hívták meg a szervezők a szakembereket.
A Napolact kisbácsi gyárát is bezárná a cegei gyártásvonala után a holland tulajdonos, Friesland Campina. A citynews.ro értesülései szerint Gheorghe Vușcan Kolozs megyei prefektus több ízben is próbált tárgyalni a befektetőcsoport képviselőivel, ám ők megköszönve a meghívást, kibújtak a találkozó alól. Vușcan értesülései szerint a Napolactot Marosvásáshelyre költöztetnék.
Közzétette szerdán a Bethlen Gábor Alap (BGA) a 2013. évi pályázati felhívásainak eredményeit.
Fokozta és egész Magyarországra kiterjesztette a hőség miatt kiadott figyelmeztetéseit szerda reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Változó Európa, változó Erdély – ez a neve az idei EU tábornak, amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ Főtitkárságával és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együttműködve idén július 2-7. között szervez. A tizedik kiadásához érkezett rendezvényre meghívták a Magyar Kétfarkú Kutya Pártjának az elnökét is.
Gyergyószentmiklóson különleges színházi estével zárul az évad június 24-én, hétfőn. Este 7 órától a Figura Stúdió Színház stúdiótermében felújításra kerül a Figura elmúlt évadának díjnyertes produkciója, Goda Gábor Arany-légy című előadása.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója nem szavazta meg a védelmi, közrendi és nemzetbiztonsági rendszerből nyugdíjazott személyek illetményére vonatkozó törvény módosítását.
Az ingázó diákok utazási költségeinek kifizetéséért folytatott eredményes diáksztrájkért és a bátor kiállásért díjazták a kezdeményező háromszéki tanulókat és szervezeteket. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ifjúsági bizottságának tagjai hagyományteremtő jelleggel alapították a „Nemecsek Ernő” egyéni-, és a „Pál utcai fiúk” nevű csoportos díjat, amelyet szerdán a városháza üléstermében tucatnyi bátor háromszéki diáknak, illetve osztályoknak, és ifjúsági szervezeteknek nyújtottak át.
A fideszes európai parlamenti (EP-) képviselőcsoport szerdai közleménye szerint az alapvető jogok magyarországi helyzetéről az EP illetékes szakbizottságában szerdán elfogadott Tavares-jelentés nem más, mint az európai baloldal pártdiktátuma, amely továbbra is elfogult és elfogadhatatlan, annak ellenére, hogy az elmúlt hetek tárgyalásainak eredményeként sikerült több ponton is javítani a dokumentumon.