Amirõl a ma szól

  • A többség zsarnokságáról beszélt Mark Gitenstein

    „Sokan kérdezik tőlem, hogy az amerikaiak miért féltik annyira a jogállamiságot, a bírák és az ügyészek függetlenségét, s miért foglalunk határozottan állást mindannyiszor, ha ez a függetlenség megkérdőjeleződik. Azért cselekszünk így, mert nem hiszünk abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, és meggyőződésünk, hogy a többség zsarnokságát a rációnak és az igazságszolgáltatásnak kell ellensúlyozni" – jelentette ki Mark Gitentsein szerdán Bukarestben.
  • Câmpeanu: 80 ezer kiskeresetű szülőt érint a gyes emelése

    Mintegy 80 ezer kiskeresetű szülőt érint a gyermeknevelési segély (gyes) emelése, ugyanis ígéretek szerint novemberre a gyermeknevelési szabadságon levő fél korábbi jövedelemének 75-ről 85 százalékára emelik a támogatást – tájékoztatott Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter.
  • Funeriu visszavág: Andronescu nem tart lépést az idővel

    „Lehetetlen az érettségi követelményeken változtatni az iskola megkezdése után egy hónappal, Ectaerina Andronescu oktatási miniszternek pedig lépést kell tartania az idővel, és alkalmazkodnia kell 2012-höz" – fogalmazott a tárcavezető korábbi kijelentéseire válaszolva Daniel Funeriu, az államfő tanügyi tanácsadója.
  • Janics Natasa: kérlek titeket, ne gyűlöljetek!

    Douchev-Janics Natasa szerdán tartotta meg búcsú-sajtótájékoztatóját a szegedi Hotel Soleilben. Az eseményen jelen volt és szót kért az olimpiai bajnok kajakos férje, Andrian Douchev is.
  • Két amerikai kutató kapta a kémiai Nobel-díjat

    Két amerikai kutató, Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka kapta fehérjekutatásokért az idei kémiai Nobel-díjat - jelentették be szerdán a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
  • Cé Ronaldo egészsége felől érdeklődött Messi

    A Canal+ felvétele szerint a Barcelona–Real Madrid-rangadón Lionel Messi is megkérdezte Cristiano Ronaldótól, hogy jól van-e, miután a portugál ráesett a vállára.
  • Négy magyar értelmiségi Jerevánban kért bocsánatot

    Örményországba érkezett négy magyar értelmiségi - Sz. Bíró Zoltán történész, politikai elemző, Iványi Gábor, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora, Deák Gábor újságíró, publicista és Ungváry Rudolf író -, hogy bocsánatot kérjen Ramil Safarov azerbajdzsáni bűnöző átadásáért - jelentette a PanARMENIAN.Net örmény hírportál.
  • A Pussy Riot is esélyes a Szaharov-díjra

    A fehérorosz Alesz Bjaljatszki, a Pussy Riot orosz punkegyüttes, valamint – együttes jelölésben – az iráni Naszrin Szotude és Dzsafar Panahi az Európai Parlament (EP) Szaharov-díjára idén esélyes három jelölt – közölték kedden Brüsszelben a "döntősök" kiválasztása után.
  • A nemzetstratéga Szász Jenő másra bízná az MPP-t

    Másra bízná a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetését Szász Jenő, akit kedden kért fel Orbán Viktor magyar kormányfő a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására. Az intézmény 2013 januárjában kezdené meg működését néhány munkatárssal.
  • Merkel Athénban: Görögország „vérzik" és tiltakozik

    Közel 30 ezren tiltakoztak Angela Merkel német kancellár látogatása és a görög kormány megszorító csomagja ellen Athénban. Délelőtt a hatóságok több embert őrizetbe vettek, komolyabb rendbontás nem történt.
  • Fesztiváldíjat nyert Elek Judit filmje Louisville-ben

    A legjobb film díját nyerte el Elek Judit Visszatérés - Retrace című alkotása a Louisville-i Nemzetközi Filmfesztiválon az Egyesült Államokban - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) kedden az MTI-t.
  • A határon túliak sűrűbb egyeztetést és autonómiát kérnek

    Az autonómia és az erős anyaország fontosságát hangsúlyozták egyebek között a külhoni magyar szervezetek képviselői a Magyar Állandó Értekezlet XI. plenáris ülését értékelve kedden este a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
  • MÁÉRT: támogatják a külhoniak szavazati jogát

    A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) zárónyilatkozatának aláírói támogatják, hogy minden külhoni magyar állampolgár élhessen szavazati jogával. A Máért XI. ülésén elfogadott dokumentumot az MSZP és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselője nem írta alá.
  • Orbán eltávolította Tőkés legnagyobb ellenfelét?

    Orbán Viktor valószínűleg azért kérte fel Szász Jenőt a Nemzetstratégiai Intézetet létrehozására, mert a Magyar Polgári Párt elnöke számít Tőkés László és a vadonatúj zsebpárt, az EMNP legnagyobb ellenfelének – írja a Népszava.
  • Az MKP-s Bauer Edit Szlovákia legaktívabb EP-képviselője

    Bauer Edit, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) képviselője és az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt képviselője, Monika Flasíková-Benová lett a 2009–2012-es időszak legaktívabb szlovákiai európai parlamenti (EP) képviselői – derült ki a Vox Juventae polgári társulás hétfőn közzétett elemzéséből. 
  • Megosztott orvosi Nobel-díj egy japánnak és egy britnek

    A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja kapta megosztva az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a svéd Karolinska Intézetben Stockholmban.
  • Nemzetépítési terveit ismertette Orbán a magyar diaszpórával

    „A kormány arra kapott kétharmados felhatalmazást, hogy szerkezeti átalakításokat hajtson végre Magyarország sikeressége érdekében. Ehhez modern nemzetépítésre van szükség, aminek a pillérei az államadósság-csökkentés, a versenyképesség-növelés, a demográfiai hanyatlás megállítása és a világ magyarságának közösségként való újjáépítése" - fogalmazott hétfő reggel Orbán Viktor magyar kormányfő a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén.
  • Mitt Romney átvette a vezetést Obamától

    Négy százalékpontos vezetésre tett szert a republikánus Mitt Romney a hivatalban lévő Barack Obamával szemben az amerikai elnökségért folytatott küzdelemben a Pew kutatóintézet hétfőn nyilvánosságra hozott adatai szerint.
  • Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával tárgyalt Répás

    A szomszédos országokban élő magyar közösségek aktuális problémái, valamint a választási és a választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos fejlemények szerepeltek Knut Vollebaek, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hétfői budapesti tárgyalásának napirendjén.