Amirõl a ma szól

  • Robbanások és a földhöz vágott író

    Kénytelenek korlátozni a belépők számát a tusványosi tábor szervezői a pénteki Omega-koncertre, a tábori színpad előtti tér befogadóképessége ugyanis messze lemarad a várható tömeghez képest. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy kora délután érkezzenek meg a táborba, mert utána le kell zárniuk a bejáratot.
  • Hívei előtt üzengetett egymásnak Băsescu és Antonescu

    „Börtönbe Băsescuval! Szavazzatok igennel!" – üzenték híveiknek az USL vezetői. „Ne hitelesítsetek egy államcsínyt, ne menjetek szavazni!" – szólt támogatóihoz a felfüggesztett államfő. Bukarestben csütörtök este mindkét tábor nagygyűlést tartott.
  • Előkerült a levéltárból Csatáry László halálos ítélete

    A szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) pozsonyi levéltárában van annak a bírósági döntésnek az aktája, amely kimondja a háborús bűntettek elkövetésének gyanúja miatt a múlt héten Budapesten őrizetbe vett Csatáry László halálos ítéletét - közölte az intézet az MTI prágai tudósítójával csütörtökön.
  • Roma szociálismunkások a romák beilleszkedéséért

    Ingyenes szociálismunkás-képzést szerveznek a roma munkanélküliek számára Maros megyében. A tanfolyam a Divers Alapítvány kezdeményezésére, a roma nemzetiségű személyek társadalmi beilleszkedését szolgáló program keretében zajlik. A képzésre rengeteg a jelentkező.
  • Végtelen percek Isztriában

    A szombaton kezdődő horvátországi nemzetközi filmfesztivál 17 rövidfilmet bemutató szekciójába az erdélyi Felméri Cecília rendezte Végtelen percek című alkotást is beválogatták.
  • Még egy forró hétvége: sárga hőségriadó

    A hétvége folyamán sárga jelzésű kánikulariadó lesz érvényben az ország déli és keleti részében. Szombaton és vasárnap a fővárosban és 22 megyében 36-38 Celsius fokos átlaghőmérsékletre lehet számítani, a csúcshőmérséklet eléri a 39 Celsius fokot – jelentette be az Országos Meteorológiai Intézet.
  • Pontáék felszámolnák a korrupcióellenes ügyészséget?

    Victor Ponta a választásokon kapott támogatásért cserében megígérte egy obskurus szakszervezetnek, hogy többek között megszűnteti a korrupcióellenes ügyészséget. Legalábbis ez derül ki egy interneten terjedő dokumentumból.
  • Băsescu leváltása: mit mutatnak a felmérések?

    Kicsi az esélye annak, hogy az államfő leváltásáról szóló referendum érvényes legyen – jelentette ki a maszol.ro-nak Kiss Tamás szociológus, akit arra kértünk, kommentálja a közvélemény-kutatási adatokat. A legfrissebb felmérés szerint 52 százalékos a szavazási szándék a lakosság körében.
  • Az egységes Székelyföldről Tusványoson

    Egységes Székelyföld – a szimbólumoktól a konkrét fejlesztési tervekig címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést július 26-án Tusványoson, amelynek vendégei Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Sorbán Attila, az EMNP Hargita megyei tanácsosa, valamint Nemes Előd, az EMNP háromszéki szervezetének elnöke voltak, a moderátor szerepét pedig Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei elnöke töltötte be.
  • Tusványos: mi fán terem a szellemi tulajdon?

    „Kinek van szellemi tulajdona?", tette fel a kérdést előadók bemutatása után a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) Mester Sándor, az INFOTÉR elnökségi tagja, a Szerzői jogok és szabadság az interneten című pódiumbeszélgetésen szerda délután.
  • Markó Attila: előbb a börtön, aztán Strasbourg

    A Mikó-ügy legveszélyesebb hozadéka a precedens-értéke lehet – ez volt a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) MISZSZ-sátrában tartott csütörtöki beszélgetés legfontosabb, mindenki által hangsúlyozott konklúziója.
  • Tanügy: mentenék a kilencedik osztályt

    A kilencedik osztályokat meg kell hagyni a középiskolákban, a törvény ugyan előírja, hogy ezek az osztályok a gimnáziumhoz kerüljenek, ezért a jogszabályon is módosítani kell – fogalmazott Ecaterina Andronescu oktatási miniszter a Beszterce-Naszódon, ahol csütörtökön a megye iskolaigazgatóival találkozott.
  • BL: kialakult a párosítás

    A szerda esti öt mérkőzéssel lezárult a Bajnokok Ligája második selejtezőköre és kialakult a harmadik forduló párosítása. A kolozsvári CFR 1907 a Slovan Libereccel, a FC Vaslui az isztambuli  Fenerbachéval, a Debreceni VSC pedig a BATE Boriszovval mérkőzik meg.
  • Hármas oltás nélkül maradhatnak a csecsemők

    Hiánycikk a Maros megyei rendelőkben a négy hónapos csecsemőknek szükséges és kötelező úgynevezett hármas oltás, amely ingyenesen járna a kisbabáknak. A vakcináknak csupán egy kombinált kiadása kapható, amelyhez recept alapján juthatnak hozzá a szülők.
  • Magasabbra emelné a tanügyben a mércét az oktatási miniszter

    Magasabbra kellene emelni a mércét a címzetes tanári vizsgán – jelentette be Ecaterina Andronescu oktatási miniszter csütörtökön, Besztercén. A tárcavezető úgy véli: jövőre változtatni kellene az elvárásokon, a pedagógusoknak 7-nél nagyobb jegyet kellene elérniük ezen a felmérésen.
  • Fontolgatják a differenciált érettségi bevezetését

    Az Oktatási Minisztérium továbbra is fontolgatja a differenciált érettségi bevezetést, ugyanis a résztvevő diákok bár legtöbb esetben azonos tételeket kapnak, eltérő óraszámban tanulják a vizsgatantárgyakat – közölte Stelian Victor Fedorca oktatásügyi államtitkár Konstancán tartott sajtótájékoztatóján.
  • A szórványmagyarság fogyott leginkább Szlovákiában

    A szórványban élő magyarság fogyott leginkább 2001 óta Szlovákiában, a magyarság arányának legalacsonyabb mértékű csökkenése pedig azokon a településeken mutatkozott meg, ahol még lehet tömbmagyarságról beszélni - derült ki a 2011-es népszámlálás eredményeinek településekre lebontott kimutatásából, amelyet a napokban hozott nyilvánosságra a pozsonyi Statisztikai Hivatal (SÚSR).