Amirõl a ma szól

  • Bring the Art Home: erdélyi pályázókat is várnak

    Idén is útjára indítja a magyarországi LOFFICE művészetmenedzsment cég a Bring the Art Home (Vidd haza a művészetet) című programját. A képzőművészeti kezdeményezés célja, hogy megtöbbszörözza a kezdő és már befutott művészek érvényesülési esélyeit.
  • A Chelsea gazdagodott a legtöbbet a BL-ben

    A végső győztes Chelsea csapata kereste a legtöbb pénzt, 59,9 millió eurót a labdarúgó Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásában. A legrangosabb európai klubsorozat 2011/2012-es szezonjának 32 csoportkörbe jutott csapata összesen 754 millió eurót kapott a BL révén.
  • Kolozsvári diák-énekkar sikere Spanyolországban

    Negyedik helyezést és az ezzel járó különdíjat nyerte el a kolozsvári Apáczai Líceum gyerekkara a spanyolországi Cantonigros Nemzetközi Zenefesztiválon. A rendezvényen Romániát még egy kórus, a brassói Concentus képviselte a kolozsváriakon kívül.
  • Készülnek a XI. Partiumi Magyar Napokra

    Tucatnyi helyszínen, négy színpadon rendezik meg Szatmárnémetiben augusztus utolsó hétvégéjén, 22-e és 26-a között a IX. Partiumi Magyar Napokat, a régió legnagyobb családi ünnepét.
  • Újabb történelmi mélypont: 4,6 lej felett az euró

    Újabb történelmi mélypontra jutott hétfőn a lej az euróval és a dollárral szemben egyaránt a belpolitikai válság miatt. A Román Nemzeti Bank 4,6009 lejben állapította meg egy euró árát, a dollárét pedig 3,7999 lejben.
  • Tusványos, kulturális- és kísérőprogramokkal

    Kedden, július 24-én kezdődik a Tusványosnak "becézett" 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. A Tusnádfürdőn 29-éig tartó rendezvénysorozaton a koncertek mellett számos kulturális, gasztronómiai, egészségügyi, szabadidős és szórakoztató program is várja a résztvevőket.
  • A szakadék szélén Spanyolország

    Rekordszintre emelkedett a tízéves spanyol kötvények hozama és a tőzsde is zuhant, miután Valencia tartomány anyagi támogatást kért adóssága újrafinanszírozásához és a kormány rontotta a következő két évre szóló növekedési előrejelzését - írja a Napi Gazdaság.
  • Népek zenéjétől visszhangzott a hétvége

    Német, görög, szerb, bosnyák, észt, török népzenétől és népviseletek forgatagától volt színes-hangos Nagyenyed a hétvégén. A Fehér megyei város felvállaltan támogatja a többnemzetiségű rendezvényeket, a népi kultúra pedig komoly hagyományra tekint vissza a térségben.
  • Civilek harcolnak Kolozsvár második legnagyobb parkjáért

    Online petícióval próbálják megmenteni a civilek Kolozsvár második legnagyobb parkját, a zöld területet évek óta kerítéssel elzárták és elhanyagolták.A nyílt levél szerzői azt szeretnék, hogy tartsák be a törvényes kereteket és a civil lakosság véleményét is kérjék ki a Vasutas Park sorsát illetően.
  • Hogyan rúgnak ki államfőket az EU tagállamaiban?

    Románia nem az egyetlen európai ország, ahol mandátuma közben leváltották tisztségéből az államfőt – erre Litvánia esetében történt precedens a kontinensen. Az EU tagállamainak többségében nem írnak ki népszavazást az elnök menesztéséről, még az elnöki köztársaság Franciaországban sem.
  • Lejértékelt politika

    A Bloomberg által idézett beruházók és pénzügyi szakértők véleményének megfelelően Traian Băsescu és a szociál-liberálisok csatározásainak nyomán megnőnek az ország finanszírozásának költségei, a lej pedig tovább gyengül majd.
  • Román (politikai) meccs – külföldi bírók

    Az Európai Unió döntéshozói, Angela Merkeltől José Manuel Barrosóig arra intette a bukaresti szociálliberális országvezetést, hogy tartsa be a demokratikus játékszabályokat. Korábban Victor Pontáék ellenzékből szintén alkotmányszegéssel, a jogállamiság veszélyeztetésével vádolták a demokrata liberálisokat, ám akkor Merkelék hallgattak.
  • Éles brüsszeli bírálatok – csipetnyi dicsérettel

    A romániai helyzetéről készült brüsszeli jelentés készítői a román igazságszolgáltatás egyik legnagyobb hibájának a következetlenséget tartják, felróva azt is, hogy a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőkben nem tudatosodott még kellőképpen az „azonos bűncselekményért azonos büntetés" elve.
  • Románia a nagyhatalmak szorításában

    Románia modernkori története során, így például az utóbbi 70 évben a döntő pillanatokban a nagyhatalmak több alkalommal is beavatkoztak az ország belső dolgaiba.