Amirõl a ma szól

  • Utolsóként a csehek is csatlakoztak a pénzügyi mentőalaphoz

    Milos Zeman új cseh köztársasági elnök szerdán aláírta a Lisszaboni Szerződés kiegészítését, amely létrehozta az új európai "pénzügyi mentőalapot", azaz a bajba jutott euróövezeti országok megsegítésére hivatott Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM).
  • Egyre kevesebb az álláshirdetés, kivéve egy országot

    Két százalékkal több online álláshirdetést adtak fel júliusban az európai piacokon, mint egy évvel ezelőtt - derült ki a Monster felméréséből. Az átlagot azonban egyedül Németország lendíti pozitív tartományba, az összes többi lefedett országban: Franciaországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Belgiumban is visszaesett a feladott hirdetések száma az előző évihez képest, Svédországban pedig stagnálás volt.
  • Olcsó benzin – drága tankolás

    Jóllehet Romániában a benzin ára az egész Európai Unióban a legolcsóbb, egy államilag minimáltan fizetésből azonban a román állampolgár csupán három teli benzintartállyal tud megvásárolni, amivel a táblázat – Bulgáriával megosztott – utolsó helyén helyezkedik el. Az esetleges, időleges olcsulások pedig csupán olyanok, mint Lappföldön a nyár: néhány hét alatt átveszi helyüket az újabb drágítás.
  • Teljes leállásra késztette a sztrájk az aranybányászati óriást Dél-Afrikában

    A világ harmadik legnagyobb aranybányászati vállalata, az AngloGold Ashanti kénytelen volt leállítani utolsó dél-afrikai bányáját is, mivel a bányász sztrájk átterjedt valamennyi bányájára. A kitermelés leállása érzékenyen érintheti a céget, hiszen a teljes kitermelésének harmada származik az afrikai országból - írja a Financial Times.
  • Költségvetési EU-csúcs kezdődik Brüsszelben

    Csütörtökön kezdődik az a két napos tárgyalássorozat Brüsszelben, ahol az Európai Unió következő hét éves költségvetéséről vitáznak a miniszterelnökök és államfők. Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke előzetesen csökkentette a költségvetési összegkeretet.
  • Film készül a fejlövéséből lábadozó pakisztáni lányról

    Egy indiai rendező filmet akar forgatni arról a jogaiért küzdő pakisztáni iskoláslányról, akit tálib merénylők lőttek fejbe hazájában, de szerencsésen megmenekült és most egy brit kórházban részesül kezelésben.
  • Válságban van az európai autóipar

    Szedi áldozatait az autóipari krízis: az Opel és a Ford üzemeket zár be, a Suzuki kivonul az Egyesült Államokból, a Saab megszűnt létezni, a francia autóipar pedig évtizedek óta a legmélyebb válságba jutott.
  • Kosárlabda: kialakult a Kupa-döntő négyes mezőnye

    A Medgyesi Gaz Metan és a Kolozsvári U-Mobitelco is kvalifikálta magát szombaton délután a kosárlabda Román Kupa négyes döntőjébe. A két erdélyi csapat így csatlakozhat az egy nappal korábban továbbjutott Temesvári BC-hez és a Ploieşti Asesofthoz.
  • Bernarda Alba háza Szatmáron

    A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem I. éves magiszteri színész szakos hallgatóinak zenés előadását láthatja a szatmári közönség. A Bernarda Alba háza című produkciót a színésznövendékek vendégjátékban viszik el Szatmárnémetibe.
  • Marad a székely tábla a háromszéki prefektúra előtt

    Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete újabb egy hónappal hosszabbította meg a sepsiszentgyörgyi prefektúra épülete elé tavaly novemberben kihelyezett „SIC – Terra Siculorum" (Székelyföld) feliratú óriáspannó területfoglalási engedélyét, így az új prefektusnak március 20-ig is ezt kell néznie hivatali ablakából.
  • Utolsóként a csehek is csatlakoztak a pénzügyi mentőalaphoz

    Milos Zeman új cseh köztársasági elnök szerdán aláírta a Lisszaboni Szerződés kiegészítését, amely létrehozta az új európai "pénzügyi mentőalapot", azaz a bajba jutott euróövezeti országok megsegítésére hivatott Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM).
  • Cseke: megnyirbálták az önkormányzati hatásköröket

    „Nem tartom helyesnek az önkormányzati hatáskörök leszűkítését, sem azt, hogy a kormány ismét túlszabályozzon egy területet" – nyilatkozta Nagyváradon tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-szenátor. A politikus elmondta, módosító indítványt nyújtott be a parlamentbe a 2012/26. számú sürgősségi kormányrendelethez.
  • Az ügyészséggel háborúskodnak a politikusok

    Összesen 67 személy ellen indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az államfő leváltására kiírt július 29-i referendumon elkövetett csalások ügyében. A kormánypártok válaszul parlamenti bizottságot hoztak létre az „ügyészségi túlkapások" kivizsgálására.
  • A Jobbik a kolozsvári Iorga-tábla eltávolítását kéri

    A Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke levélben fordult L. Simon László kultúráért felelős államtitkárhoz a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé „jogtalanul kihelyezett tábla ügyében, amelyen Nicolae Iorga román történész provokatív, magyarellenes szövege olvasható”.
  • Dakar-rali: López és Sainz nyerte az első szakaszt

    A motorosoknál a chilei Chaleco López, az autósoknál pedig a spanyol Carlos Sainz volt a leggyorsabb az idei Dakar-rali első, szombati szakaszán.
  • Rendőrökkel kerestetik a temesvári újfasisztákat

    A rendőrségtől kért segítséget pénteken az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) annak az újfasiszta csoportnak az azonosításához, amely pénzjutalmat ígért minden roma nőnek, aki idén sterilizáltatja magát - közölte az MTI-vel Asztalos Csaba, a tanács elnöke.