Marcel Ciolacu szociáldmeokrata elnök kedden megerősítette, hogy a PSD nem megy el a Cotroceni-palotába, a Klaus Iohannis államelnök összehívott tanácskozásra.
Az államelnök a múlt héten már konzultált ez ügyben a parlamenti pártok képviselőivel, de a konzultációk első köre nem járt eredménnyel.
Marcel Ciolacu szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fog bizalmat szavazni a jobbközép koalíció által javasolt kormánynak, amelyet „az alulfejlettség és a nemzeti tékozlás” kormányának nevez.
A PSD nem nyugszik bele, hogy nem alakíthat kormányt, még az AUR-ral is tárgyalásokba bocsátkozott.
Fogadta az államfő a szociáldemokraták küldöttségét.
A főmikrobiológus egy olyan kollégájától kapta el a fertőzést, akivel közösen étkeztek, gyerekeik pedig együtt játszanak.
A PSD elnöke szerint a liberálisok nem értették meg a választók akaratát.
Ő az első román honatya, aki a koronavírus-fertőzés komplikációi miatt vesztette életét.
Csak annak a kormánynak szavaznak bizalmat, amelynek élén Alexandru Rafila áll.
A PSD a mikrobiológus professzort tervezi jelölni a miniszterelnöki tisztségre.
Marcel Ciolacu pártelnök szerint az tükrözné a választói akaratot, ha ők alakíthatnának kormányt.
A volt kormányfő szerint a választási eredmények alapján a szociáldemokratákat illetné a kormányalakítás.
E szerint öt párt jutna be a parlamentbe.
A szociáldemokrata pártelnök szerint a választók akaratát teljesítené a kormányfő, ha távozna.
Az exit poll-becslések nem tartalmazzák az urnazárás előtti másfél órában leadott szavazatokat, és a külföldi voksokat sem.
A szociáldemokraták kérik az államfő és Nicusor Dan főpolgármester nyilatkozatainak eltávolítását minden felületről.
A helyreállítási terv közvitára bocsátásán 26 személy vett részt a megengedett 20 helyett az ellenzéki párt szerint.
Ciolacu kifejtette: az egyetlen korrekt elv az, hogy „annyit kapsz, amennyivel hozzájárultál”. Emlékeztetett: négy évvel korábban is hasonlóképpen járt el.
Futballklubokat, ingatlanokat, gyémántokat vásárolt a jogtalanul szerzett pénzből a vádirat szerint.
A PSD elnöke felrója, hogy bár már eltelt 36 óra a tragédia óta, a kormány egyetlen tagja sem vállalta fel a felelősséget a történtekért.