Marcel Ciolacu szerint a kormánynak azonnal távoznia kell.
A Bayerntől elszenvedett megsemmisítő vereség lehetett az utolsó csepp a pohárban.
A katalán csapat története legsúlyosabb európai kupavereségét szenvedte el.
Hétfőn benyújtják, de még nem tudni, mikor szavaznak róla.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) augusztus 17-én benyújtja a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, mivel jelenleg Románia „csak sodródik” a „nulla hitelességgel bíró kormánnyal” – jelentette be szerdán Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a PSD ügyvivő elnöke.
Jövő szerdától már az egymeccses negyeddöntőkkel folytatódik a küzdelem.
A tervek szerint a PSD tisztújító kongresszusára augusztus 22-én kerül sor.
Az odavágókat öt és fél hónappal ezelőtt rendezték.
Marcel Ciolacu szerint van pénz az összeg megkétszerezésére.
Az összes ellenzéki párt támogatására számítanak.
Az államfő csütörtökön találkozik Marcel Vela belügyminiszterrel és Raed Arafat belügyi államtitkárral, a katasztrófavédelmi főosztáy (DSU) vezetőjével.
Marcel Vela arra kért mindenkit, hogy „ne dőljenek be” mindenféle álhírnek.
Barcelonában és a vonzáskörzetében található mintegy tucatnyi településen újból korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzések emelkedése miatt – jelentette be a katalán kormány pénteken Barcelonában.
A kormánynak továbbra sincs jogi eszköze a fertőzöttek kórházban tartására és a fertőzésgyanús személyek elkülönítésére.
Hétfőn is folytatódtak a vasárnap kirobbant harcok.
Nem kell majd sorban állni az engedélyért.
A belügyminiszter szerint így nem lesz vita arról, hogy ki a hibás egy konfliktus során.
1993 után ismét a másodosztályba került az Espanyol.
Az Unifarm vezérigazgatóját azzal gyanúsítják, hogy 760 ezer euró kenőpénzt követelt magának cserében azért, hogy egy egészségügyi védőfelszereléseket forgalmazó cég közvetítésével szerezzen be 250 ezer, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőfelszerelést és 3 millió egészségügyi maszkot.