Együttes elnökségi ülésen elemezték ki a választási eredményeket.
Az elmúlt három évben két költségvetés alapján irányították az országot: az egyik a parlament által is ismert változat volt, a másik a "helyi kiskirályok" finanszírozását szolgálta - nyilatkozta csütörtökön Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Az adatok a DIICOT rendelkezésére állnak.
Az EMT elnöke szerint sem Klaus Johannis, sem Viorica Dăncilă nem érdemli meg a magyarok támogatását.
A 2020-ban 10 éves születésnapját ünneplő zenekar a következő napokban Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Nagyváradon is fellép, közölték a szervezők.
A javasolt projektre vonatkozó információkat tanulmányozni lehet.
Pénteken a világelsőnek pont Tsitsipas ellen kell kivívnia a továbbjutást.
Három százalékosra mérséklődött a gazdasági növekedés a nyers adatok szerint a harmadik negyedévben 2018 hasonló időszakához viszonyítva az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Nőtt azok aránya az Európai Unióban, akik tarthatnak a szegénységi küszöb alá csúszástól.
Az üzemben akkumulátorokat és meghajtási rendszereket gyártanak majd és kocsikat szerelnek össze. Az első autó a Model Y lesz .
Szörnyethalt az 53 éves sofőr.
Öt évvel ezelőtti választási ígéreteire is emlékeztette az elnököt a PSD jelöltje.
Az első kilenc hónapban a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2,1 százalékkal csökkent az ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten.
Ne legyenek kétségeink: a „történelmi” címkével ellátott filmalkotások, ahogy régebben is, ma is leginkább a propaganda eszközei, pláne Romániában; elsősorban a szívhez szólnak, nem az észhez.
Az ALDE elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy szavazóik távol maradnak az államfőválasztás következő felvonásán.
Maros megyében az elmúlt hónapban két ember halálát okozták medvetámadások.
Közel a megállapodás a Bundesliga utolsó előtti helyén álló csapattal.
Díszpolgári címet adományoz az önkormányzat a város szülöttének, Daniela Dodean-Monteiro Európa-bajnok asztaliteniszezőnek.
Az RMDSZ arra kérte választóit, hogy menjenek el szavazni, és döntsenek a „józan eszük” szerint.
A migráció problémája nem tűnt el az Európai Tanács leköszönő elnöke szerint.