Tilos választási rendezvényeket szervezni a parkokban, zöldövezetekben, természetvédelmi területeken.
Erős érdekvédelmi szervezet és a tapasztalatokat megosztó közösség kíván lenni az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség, amelynek megalakulását Kolozsváron jelentette be pénteken a kilenc alapító tag.
A szélütés vagy más egészségügyi ok miatt beszédképtelenné vált pácienseknek nyújthat reményt.
A hamis szórólapok szerint a családok több mint 90 százaléka esetében kötelezővé kéne tenni az abortuszt.
Alábecsüli a vidéki szavazókat a kormányfő, szerinte nem értik a feltett kérdést.
Kézdivásárhelyen tartotta az EP-választási kampányát indító rendezvényét az érdekvédelmi szövetség.
Az 53 éves nő a legfőbb ügyészség épületéről vetette le magát, azonnal szörnyet halt.
Maszol-exkluzív napjaink legeredményesebb erdélyi magyar sportolójával.
Megnyílhat az út az emberi szervek háromdimenziós nyomtatása előtt.
Ezzel bátorította Hegedüs Csilla Szatmár megye nőszervezeteinek és nőszövetségeinek képviselőit a Láncos templom gyülekezeti házában szervezett találkozón.
Minden eddiginél búsabb és dühösebb a világ egy nagyszabású felmérés szerint.
Négy év alatt megduplázódtak a közalkalmazottak bérével járó kiadások Romániában - írja a Ziarul Financiar.
Mezőpetri polgármestere úgy gondolta, érdemes minél több pénzt befektetni a településbe, így minél többet pályázni és nyerni.
Hét gyilkosságot ismert be a 35 éves Nikos Metaxas.
Jó móka volt, merjünk vidámak lenni, fogalmazott az elmúlt hetekben lezajlott sárkányos történet kapcsán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Tizenöt éves csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság az Európai Unióban tavaly, és a huszonnyolc tagállam közül tizenhárom már elérte a 2020-ra kitűzött nemzeti célját.
Donald Trump rendelete május 3-án lépett volna életbe és megvonta volna az állami támogatás lehetőségét mindazon egészségügyi klinikáktól és családtervezéssel foglalkozó intézményektől, amelyek - más egészségügyi szolgáltatásaik mellett - a családtervezés részeként abortuszt ajánlanak a nőknek.
A mediterrán étrend a túlevés ellen is hatásos lehet egy tanulmány szerint.
A kormány pihenőnappal kötötte össze az ortodox húsvét négynapos ünnepét és a május elsejei munkaszüneti napot.
Európai kisebbségvédelmi törvényre van szükség, hogy szabadon használhassuk közösségi jelképeinket, anyanyelvünket – mutatott rá csíkszéki látogatásán Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje.