2014. november 8-án, szombaton 19 órától tekinthetik meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Macskakő diákszínjátszó csoportjának bemutató előadását A kis herceg címmel. Az előadást Antoine de Saint-Exupéry meséje alapján rendezte Kolcsár József.
Tragédia történt csütörtök este a Kolozs megyei Havasrekettyén: véletlenül felakasztotta magát a sáljával egy 15 éves lány – írja a ziarulclujean.ro.
Rubin már 2013-ban felállt az androidos részleg vezetői pozíciójából, az elmúlt másfél évben a Google robotikai erőfeszítéseit irányította.
Mi meg most abba az illúzióba kapaszkodunk, hogy egy fokkal élhetőbbé válik az ország. Hiszen már az is eredmény, hogy a hülyeségről kiderülhetett, hogy valóban hülyeség. Nem a megváltás.
Kárpótlási pert indított a malajziai légitársaság és a kormány ellen két tizenéves fiú, akiknek édesapja a márciusban nyomtalanul eltűnt, vélhetően lezuhant MH370-es járat utasa volt. Ez az első alkalom, hogy valaki pert indított a tragédia nyomán.
A BBTE Matematika és Informatika Kara a 81. helyezést érte el.
Az előző hónaphoz képest nem változott, de az egy évvel korábbi rátához képest mind az euróövezetben, mind az Európai Unió egészében csökkent a munkanélküliség szeptemberben.
Nagy Ignác Tisztújítás című darabjának bemutatásával folytatja felolvasószínházi sorozatát a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A Kövesdy István rendezésében létrehozott előadást kedden, november 4-én este 7 órától láthatja a közönség a Stúdióteremben. Az előadásban Panek Kati, Keresztes Sándor, Csutak Réka, Kicsid Gizella, Molnár Levente, Dimény Áron, Váta Loránd, Laczkó Vass Róbert, Balla Szabolcs, Bodolai Balázs, Orbán Attila, Szűcs Ervin, Farkas Loránd, Sigmond Rita, Vatány Zsolt, Fogarasi Alpár, Marosán Csaba és Buzási András látható.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője lesz felelős az internettel kapcsolatos jövő évi nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken.
Dan McGurk hónapok egyetlen vágya volt: szeretett volna születésnapján találkozni Kid Rockkal.
Újabb, két hónap alatt immár a negyedik „segélykonvoj" lépett be Oroszországból Ukrajna területére Kijev jóváhagyása nélkül - közölte pénteken az ukrán és az orosz média.
A vasárnap elnökválasztáson való részvételre buzdítanak a magyar sajtóhoz eljuttatott nyílt leveleikben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői.
Balesetet okozott csütörtök este Mircia Muntean szociáldemokrata képviselő, Déva volt polgármestere. A politikus járműve egy autóbusszal és egy másik személygépkocsival ütközött Déva körgyűrűjén.
Csütörtöktől az aradiak már a helyi Astra Vagoane Călători üzemben gyártott villamosokkal közlekedhetnek – számolt be az Agerpres.
„Ha normális országban élnénk, akkor lennék elégedett, ha bekerülnék a második fordulóba. Ettől Románia azonban még távol van. Számomra most nem a százalékok a fontosak, hanem az, hogy az üzenetem hihető legyen” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje.
Romániai idő szerint 19 órakor gyülekeznek az internetadó ellenzői a budapesti József nádor téren. Meg akarják mutatni, hogy győztek, és el akarják érni, hogy Orbánnak "soha ne jusson eszébe bevezetni az információs szabadság korlátozását".
Edzőt váltott a jégkorong MOL Ligában címvédő Érsekújvár.
A német külügyminiszter szerint Berlin nagyon figyelmesen követi az utóbbi években a magyar kormány alatt "kibontakozott fejleményeket, az aktuális tiltakozásokat".
Az idei Nobel-békedíjas Malala Juszafzai kapta megosztva a 2014-es Világ Gyermekei-díjat. A pakisztáni diáklány a szerdai díjátadó alkalmából közölte, hogy a kitüntetéssel járó pénzjutalmat a gázai iskolák újjáépítésére fordítja.