Koronavírus külföldön: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)


-A A+

Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel. Az európai államok közül Olaszországban és Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet. Folyamatosan követjük a koronavírus terjedését külföldön.

11:03

Ismét pozitív lett kedden annak a torinói férfinak a koronavírus-tesztje, akit elsőként nyilvánítottak meggyógyultnak az olasz hatóságok - írja a La Repubblica című olasz újság. 

A 40 éves üzletember szervezetében az első között mutatták ki a koronavírust és hosszas kezelés  - több negatív teszteredmény - után nyilvánították az első meggyógyult páciensnek Olaszországban. 

10:22
Megérkezett Prágába a Kínában vásárolt gyorstesztszállítmány

Csehország 150 ezer gyorstesztet vásárolt Kínában, a kormány különgépe a rakománnyal szerdára virradóra visszaérkezett Sencsenből a Kbely katonai repülőtérre, Prágába. A mintegy másfélszáz dobozt, amelyek összsúlya 6,5 tonna, még a repülőtéren fertőtlenítették, majd az állami anyagtartalékok raktárába szállították - mondta Lubomír Metnar védelmi miniszter újságíróknak a repülőtéren. A gyorsteszteket a raktárban szétosztják, majd elszállítják a nagy kórházakba, valamint azokba a térségekbe, ahol a legnagyobb számú fertőzést mutatják ki.

A 150 ezer gyorstesztből 100 ezret az egészségügyi, 50 ezret a belügyi tárca fizetett, míg a repülőgépet a védelmi minisztérium biztosította. Az egészségügyi miniszter szerint a kínai gyorstesztek nem egészen fél óra alatt megmutatják, hogy fertőzött-e az illető, vagy sem, míg az eddig használatos tesztek eredményére hat órát kell várni. (MTI)

09:26

Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusának aktiválását kérte az Európai Tanács tagjaival tartott videokonferencián Klaus Johannis államfő annak érdekében, hogy a tagállamok haza tudják utaztatni polgáraikat mind az uniós, mind az unión kívüli országokból. (Agerpres) 

09:21
Súlyos állapotban a Real Madrid volt elnöke

A Real Madrid korábbi elnöke, Lorenzo Sanz intenzív kórházi kezelés alatt áll a koronavírus miatt – számolt be róla spanyol lapokra hivatkozva a Football Espana. A Marca és az Ideal Granada beszámolója szerint a korábbi Málaga-tulajdonos állapota súlyos, magas lázzal vitték kórházba.

A 76 éves Sanz a kora miatt a kiemelten veszélyeztetettek közé tartozik. Sanz 1995 és 2000 között volt a Real Madrid elnöke, regnálása alatt a királyi gárda két Bajnokok Ligáját nyert. Sanz a klub korábbi játékosának, Míchel Salgadónak az apósa, aki a lányát, Malulát vette el feleségül. (MTI)

08:41
Különgépet küldenek a Marokkóban rekedt magyarokért

Magyarország különgépet küld azért a 146 magyarért, aki Marokkóban rekedt, amiért az észak-afrikai ország az új koronavírus-járvány miatt leállította a menetrend szerinti repülőjáratokat - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon szerda reggel. A politikus emlékeztetett, hogy több tízezer külföldi ragadt az utazási korlátozás miatt az arab országban.

"Néhány órával ezelőtt telefonon egyeztettem marokkói külügyminiszter kollégámmal, akivel sikerült megállapodnunk abban, hogy a repülőgép csütörtök reggelre leszállási engedélyt kap Marrákesben, így még a marokkói légtér teljes lezárása előtt haza tudja hozni az ott rekedt magyarokat" - tudatta a miniszter. Szijjártó Péter aláhúzta: ez az eset is világosan bizonyítja, hogy egyre szűkülnek a menetrend szerinti légi közlekedés lehetőségei. Ezért a tárcavezető "tisztelettel arra kért" minden külföldön tartózkodó és onnan hazatérni szándékozó magyart, hogy haladéktalanul intézkedjen a hazautazásáról, mert a nemzetközi légi forgalom egyre szigorúbb korlátozásai rövid időn belül teljesen ellehetetleníthetik azt. (MTI)

07:55

Március 17-ig tartotta magát Montenegró, utolsó európai országként a balkáni államban is megjelent a koronavírus. Ezt a miniszterelnök, Dusko Markovics jelentette be kedden, egy sor, láthatóan jó előre kidolgozott intézkedéssel együtt.  A két fertőzött előtt 390 embert tartottak karanténban, megfigyelés alatt a 600 ezer lakosú országban. (MTI)

07:18

Ezermilliárd dolláros újabb pénzügyi csomaggal élénkítené a koronavírus-járvány miatt gondokkal küszködő amerikai gazdaságot az amerikai szövetségi kormány - jelentette be Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter kedd este újságíróknak, miután a törvényhozókkal tanácskozott a kongresszusban.  A miniszter közölte: a kormányzat javaslatai alapján a kongresszus "akár ezermilliárd dollárt" pumpálhat az amerikai gazdaságba. Konkrét összeget nem említett, de hangsúlyozta, hogy "nagyon fontos és bátor" gazdasági döntésekre van szükség. (MTI)

22:13

Támogatták kedden a beutazási tilalom bevezetését az Európai Unió állam- és kormányfői, vagyis a tagállamok megfogadták Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság javaslatát. A beutazási tilalom bevezetése azt jelenti, hogy 30 napig nem léphetnek be az EU területére azok, akik nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség vagy az Egyesült Királyság állampolgárai. Kedd esti sajtótájékoztatóján Angela Merkel német kancellár elmondta, hogy Németország rögtön el is kezdi alkalmazni az új szabályozást. (24.hu)

21:12

Egy napon majd azzal állunk ki itt, hogy győztünk – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az új típusú koronavírus megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport kedd délelőtti sajtókonferenciáján a Fehér Házban, ahol a lakosságot segítő intézkedésekről is szó esett. Az amerikai elnök és Mike Pence alelnök is nyugtatni igyekezett az amerikaiakat. Trump szerint az amerikai gazdaság nagyon gyorsan talpra fog állni, Mike Pence alelnök pedig azt hangoztatta, hogy „együttes erővel túl leszünk rajta".  (MTI)

20:09

Az utóbbi huszonnégy órában 345-tel 2503-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság kedd esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma az eddigi legmagasabb létszámmal, több mint kétezerkilencszázzal 31 506-ra nőtt. (MTI)

19:15

Állatkísérletbe kezdtek orosz tudósok több vakcina-prototípussal – jelentette be Ilnaz Imatgyinov, a novoszibirszki székhelyű állami virológiai és biotechnológiai Vektor Intézet vezetője a Vesztyi Novoszibirszk televíziónak. Mint mondta, a Vektor júniusban fog bemutatni egy vagy két olyan készítményt, amely a tesztelés során a legjobb eredményeket mutatta. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes az államfő részvételével megtartott keddi kormányülésen közölte, hogy az országban észlelt koronavírus-fertőzések száma 114-re nőtt. Ez 21 új esetet jelent az elmúlt egy nap alatt. (MTI)

18:24
Elnézést kért a cseh kormányfő, hogy hiánycikk a védőmaszk

Nyilvánosan elnézést kért Andrej Babis cseh miniszterelnök, hogy az országban nagy hiány van a védőmaszkokból, amelyeket a koronavírus elleni védekezés céljából vásárolnak rendkívüli méretekben az egészségügyi intézetek és a lakosság. „Elnézést kérünk. Nem tudom, ki döntött arról, hogy az állami tartalékban csak 10 ezer orvosi maszk van, és nem legalább kétmillió. Mindenkitől elnézést kérünk, de az egész világ arcmaszkokat akar, és a kínaiak az egyetlenek, akik ezt képesek legyártani. S ha az egész világ arcmaszkot akar, akkor a helyzet olyan, amilyen. Mindent megteszünk, amit tudunk, és kérjük a közvélemény megértését. Ez rosszabb, mint a háború" – jelentette ki Babis.  

Jan Hamácek belügyminiszter a sajtótájékoztatón elmondta: a cseh kormány különgépe szerdán reggel érkezik vissza a kínai Sencsenből Prágába. Sajtójelentések szerint a gép 1,8 millió sebészi, 1,1 millió orvosi védőmaszkot, valamint 100 ezer koronavírus-gyorstesztet hoz.  A belügyminiszter megerősítette, hogy ezenkívül még további 10 millió különféle arcmaszkot is vásároltak Kínában. (MTI)

18:19
Nagy-Britanniában 1950-re emelkedett a fertőzöttek száma

Nagy-Britanniában az elmúlt 24 órában 407 páciens szervezetében azonosították az új típusú koronavírust – közölte kedd délután a brit egészségügyi minisztérium. A tárca friss adatai alapján a brit egészségügyi hatóságok keddig 50 442 szűrést végeztek, és ezek eredményei között 1950 pozitív leletet azonosítottak, vagyis ennyi páciens szervezetében mutatták ki a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust. A minisztérium később teszi közzé, hogy az elmúlt egy napban nőtt-e a járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Az előző napi adat szerint addig 55 brit halt meg a koronavírus-fertőzés következtében. (MTI)

17:29

Az országos szintű „mozgáskorlátozás" egy héttel ezelőtti bevezetése óta az olaszok egyre nehezebben viselik a „ne mozdulj ki otthonról!" hatósági felszólítást. Ennek értelmében csak az hagyhatja el otthonát, aki munkavégzésből, egészségügyi okból, bevásárlás miatt vagy más súlyos indokból kényszerül erre. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint vasárnapról hétfőre 13,5 százalékkal emelkedett az intézkedéseket megszegők aránya. Hétfőn egész Olaszországban 7890 személy ellen tettek feljelentést, mivel az engedélyezett indok nélkül tartózkodott az utcán vagy utazott. (MTI)

17:17
Veszélyhelyzetet hirdettek Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában veszélyhelyzetet hirdettek az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében. A Nezavisne Novine című szarajevói napilap internetes oldalának beszámolója szerint Zoran Tegeltija miniszterelnök kijelentette: a legsúlyosabb büntetések várnak azokra, akik nem tartják tiszteletben a karantén alá helyezés szabályait. Hozzátette, mindazokat, akik belépnek az ország területére, karanténsátorokban fogják elhelyezni. Boszniában eddig 26 fertőzöttet regisztráltak, az első két beteg pedig már felépült. A SARS-CoV-2 vírus terjedésének megakadályozása érdekében a kormány korábban bezárta az iskolákat, betiltotta a tömeges rendezvényeket, és megtiltotta a fertőzött területekről érkezők belépését az országba. (MTI)












EZT OLVASTA MÁR?

X