Koronavírus külföldön: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)


-A A+

Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel. Az európai államok közül Olaszországban és Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet. Folyamatosan követjük a koronavírus terjedését külföldön.

22:47

Megkezdték az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett első vakcina tesztelését - jelentette be az amerikai Egészségügyi Intézetek Központja (NIH) hétfőn.  Közleményében a szervezet tudatta: a klinikai teszteket 45 önkéntes jelentkezőn kezdték meg. Valamennyien 18 és 55 év közötti felnőttek, akik jó egészségnek örvendenek. A kísérletek körülbelül hat hétig tartanak. Az első páciens hétfőn délelőtt kapta meg az oltást. (MTI)

20:22
Moszkvában bezárják az iskolákat

Tanítási szünetet rendelt el március 21-től április 12-ig az orosz főváros közoktatási intézményeiben hétfőn Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere. A polgármester április 10-ig megtiltotta az 50 fősnél népesebb rendezvények megtartását is a fővárosi zárt helyiségekben. Emellett jelentősen kibővítette azoknak az országoknak a listáját, amelyek esetében a beutazóknak 14 napos elkülönítésnek kell alávetniük magukat. Az új rendelkezés az összes európai országot és az Egyesült Államokat érinti. Korábban a karanténba vonulás kötelezettsége csak a Kínából, Dél-Koreából, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból és Iránból érkezőkre terjedt ki. (MTI)

20:54
Ausztriában meghaladta az ezret a diagnosztizált fertőzöttek száma

Meghaladta az ezret a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma Ausztriában az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint. A legtöbb megbetegedést Tirolban diagnosztizálták (254 fő), Felső-Ausztriában 202-en, Alsó-Ausztriában 152-en, Stájerországban 139-en, Bécsben 128-an, Salzburgban 58-an, Vorarlbergben 55-en, Karintiában 18-an, Burgenlandban pedig tízen kapták meg eddig a betegséget. Összesen három halálos áldozatról tudni az országban. Az első, egy 69 éves férfi csütörtökön halt meg, a második áldozat egy 65 éves férfi, aki vasárnap hunyt el a bécsi Ferenc József Császár Kórházban, a harmadik áldozat egy 76 éves nő, aki hétfő éjszaka hunyt el Stájerország tartományban. (MTI)

19:38

Harminc napos beutazási korlátozás elrendelésére szólította fel az európai uniós tagállamok vezetőit a koronavírus-járvány terjedésének lassítása céljából hétfőn az Európai Bizottság, ezen időszak alatt kizárólag azok léphetnének be harmadik országokból a közösség területére, akik esetében ez elengedhetetlen. (MTI)

19:01
Spanyolország keddtől lezárja szárazföldi határait

Spanyolország keddtől lezárja szárazföldi határait a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében – jelentette be a spanyol belügyminiszter hétfőn. Az intézkedés azt jelenti, hogy a schengeni övezeten belül visszaállítják a határellenőrzést, és csak a spanyol állampolgárok, továbbá az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek léphetnek be, valamint azok, akik a szomszédos országokból naponta átjárnak dolgozni, vagy bizonyítani tudják a határátlépés rendkívüli okait - részletezte Fernando Grande-Marlaska.

Hangsúlyozta: a határzár nem érinti az árufuvarozást, sem a diplomácia testületek tagjait, illetve a spanyolországi székhellyel rendelkező nemzetközi intézmények, szervezetek dolgozóit. (MTI)

18:51
25 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot indított el az olasz kormány

Huszonöt milliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot indított el az olasz kormány  a Covid 19 vírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására.

Az előirányzott összegből több mint tíz milliárd eurót a foglalkoztatottság fenntartására, további 3,5 milliárdot az egészségügyre és a polgári védelemre fordít az olasz kormány Cura Italia (Olaszország-kúra) elnevezésű pénzügyi-gazdasági csomagja, amelyet Giuseppe Conte miniszterelnök videókonferencián jelentett be hétfőn. Az eddig ismertetett intézkedések között szerepel bizonyos adók, kölcsönök és hiteltörlesztések fizetésének felfüggesztése, kiemelt segítséget kapnak a járvány kezdetétől elbocsátott dolgozók, és a karanténba helyezés időszakát betegszabadságként értelmezik. (MTI)

17:39
Arcmaszk nélkül tilos a prágai tömegközlekedés használata

Arcmaszk nélkül keddtől kezdve tilos lesz használni a tömegközlekedési eszközöket Prágában – döntött hétfőn a prágai önkormányzat. Zdenek Hrib főpolgármester szerint az intézkedés visszavonásig érvényes. A prágai buszokra hétfő óta tilos az első ajtókon felszállni, és megszűnt a menetjegyvásárlás lehetősége is a sofőröknél. Az utasok és a tömegközlekedési eszközök sofőrei között szalaggal elválasztott tér van. (MTI)

15:11

Szájmaszkokkal üzletelő hondurasi állampolgárságú, de Magyarországon élő csalót vettek őrizetbe - közölte a magyar rendőrség hétfőn a honlapján.

A feljelentést egy amerikai cég tulajdonosa tette meg, aki a nyomozóknak azt mondta, egy népszerű webáruház oldalán talált egy hirdetést, ahol szájmaszkokat kínált eladásra egy magyar cég. 

14:55
Távmunkában a NOB alkalmazottai, bezárták az Olimpiai Múzeumot

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) munkatársai határozatlan ideig otthonról dolgoznak a koronavírus-járvány miatt.

A NOB hétfői hírlevelében közölte, hogy a lausanne-i főhadiszálláson tevékenykedő több mint ötszáz fő távmunkára áll át.Hasonló okokból a NOB első lépésben két hétre bezárta az Olimpiai Múzeumot, amely ugyancsak a svájci városban található. 

Az alpesi országban eddig 1375 fertőzöttet regisztráltak, és 14-en estek áldozatul a járványnak.

13:57

A Le Point francia hetilap szombati kiadásában idézett egy meg nem nevezett forrást a fesztivál igazgatótanácsának tagjai közül, aki azt mondta, hogy az idei filmmustra megrendezését „nagyon nehézzé, szinte lehetetlenné” teszik a járvány terjedése ellen hozott drasztikus kormányzati intézkedések és a járvány okozta válság fokozódása. A cannes-i filmfesztivál szervezői azonban hangsúlyozták, hogy kivárják a korlátozások hatását, és április közepéig nem hoznak döntést a rendezvényről. A fesztivál a tervek szerint április 16-án jelenti be programját. Az idei mustrát május 12. és 23. között akarják megtartani. (MTI)

13:29

Mintegy 30 ezer, külföldön rekedt lengyel regisztrált hétfő reggelig a LOT légitársaság rendkívüli hazaszállító járataira az új koronavírus-járvány (Covid-19) miatt másfél napja életbe léptetett lengyel határzár óta, s a varsói kormány eddig 111 ilyen, állami támogatással szervezett járatot hagyott jóvá.

A koronavírus lengyelországi felbukkanása óta hétfő délelőttig 150 személynél mutatták ki a Covid-19 fertőzést, és három idősebb ember halt bele a betegségbe. 

12:54

„Magyarország határait lezárjuk a személyforgalom elől. Csak magyar állampolgárok léphetnek be hétfő éjféltől. Minden rendezvényt betilt a kormány” – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn az országgyűlésben, a napirend előtti felszólalásában. (MTI)

10:40
Olaszországban 24 óra alatt 368 koronavírus-fertőzött halt meg

Olaszországban egyetlen nap alatt 368 áldozatot szedett a koronavírus-járvány, ezzel 1809-re nőtt az országban a halálesetek száma az európai vírusterjedés gócpontjában. A fertőzötteké is gyors ütemben növekszik, 3500 új diagnosztizálttal 24 747 a megerősített adat.

Közülük kilencezren házi karanténban vannak, tíz százalékuk intenzív osztályon. Olaszországban eddig 2335 fertőzött gyógyult meg.

 

10:22
Magyarországon 39-re nőtt a fertőzöttek száma

Tovább nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon: hétfő reggel már 39 fertőzöttet tartanak számon - olvasható a koronavirus.gov.hu-n elérhető közleményben.

A kormányzati honlapon azt írták, az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően az ő esetükben is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és a kontaktkutatás, amelyet a járványügyi hatóság a rendőrséggel együttműködve végez.

A fertőzöttek közül 9 iráni, 1 brit és 29 magyar állampolgár.

09:36
Újabb iráni egyetemistákat utasított ki Magyaország

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság - kitoloncolással - kiutasított Magyarország és az Európai Unió területéről 13 iráni állampolgárságú egyetemistát, akik a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyén voltak karanténban a koronavírus miatt - közölte a Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az iráni egyetemisták a karanténként kijelölt szobát engedély és védőruházat nélkül elhagyták, oda a többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, hangosan elégedetlenkedtek, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, utasításaiknak nem tettek eleget. A kiutasítás végrehajtását annak feltételeinek megteremtéséig felfüggesztették, részükre kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki. A kiutasítottakkal szemben egyidejűleg három év Magyarországra történő beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelt az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság.

Az egyetemisták ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétség elkövetése miatt tovább folytatja az eljárást, amely távollévő terheltekkel szemben is befejezhető - áll a közleményben.












EZT OLVASTA MÁR?

X