Bár meg kellett húzni a nadrágszíjat, a szervezők büszkék arra, hogy a fesztivált épp Kolozsváron szervezik meg, ahol 11 éve utoljára helyet kapott.
27. alkalommal fénylik fel a vászon a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
Szerdán kezdődik és szombatig tart a könyvbemutatókkal, beszélgetésekkel, Élő Várad- és Gyújtópont-esttel, valamint az Ady-évforduló apropóján meghirdetett drámakihívás előadásaival készülő Nagyváradi Könyvmaraton.
Hosszú távú, határon átívelő együttműködést kezdeményezett a budapesti színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a Nyitott Körrel a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház.
Az Alter-Native Filmfesztivál „nulladik napján”, kedden este hét órától ingyenes koncertet ad a CentriFUGA Kortárs Zenei Műhely a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében, hívják fel a figyelmet a szervezők.
A versenyben ezúttal kategóriánként küzdöttek meg az előadók az úgynevezett táborban.
A zenész hosszú ideje rákkal küzdött.
Ezúttal az erdélyi téli tájat, hangulatot, illetve ünnepi pillanatokat megörökítő fotókat vár a tv-csatorna.
November 9-én egésznapos, családbarát programmal várja az érdeklődőket a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület.
Földes László Hobo a budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő A föltámadás szomorúsága című önálló előadóestjét hallhatják több székelyföldi helyszínen is.
Múlt vasárnap ért véget Brassóban a harmadik Magyar Színházfesztivál, amelyre idén október 24-27. között három ország nemzeti színháza volt hivatalos. A fesztivál jövőjéről kérdeztük a szervezőket.
A hatóságok erőfeszítései ellenére a lángok átkaptak a sziget székvárosában, Nahában található történelmi kastély más épületeire is.
A legjobb angol nyelvű fordításban megjelent és női szerző által jegyzett könyveket jutalmazó nagy-britanniai Warwick-díj rövidlistájára felkerült Szabó Magda Katalin utca című regénye is.
Post mortem kitüntette csütörtökön Mihai Constantinescu énekest Klaus Johannis államfő.
Női nézőpontok, utazások és kalandozások, kényes etikai kérdések, családi dráma és természetesen igazi spanyol zene és humor jellemzik a november 1. és 7. között zajló sepsiszentgyörgyi Spanyol Filmnapok kínálatát.
Több mint harminc évig eldobott folyóiratokból ollózott ki képeket.
Annak örömére, hogy október 30-án lesz 106 éve, hogy Kolozsváron megnyílt a mai Művész mozi elődje, november folyamán ízelítőt nyújtanak abból, hogy mire lehet a továbbiakban számítani az Egyetem utcai helyszínen.
Nagyon kalandosan, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház buszának több órás közúti ellenőrzése után érkezett meg Déváról Brassóba az egyik legismertebb és legkedveltebb magyarországi színész, Koltai Róbert. A brassói előadás előtt beszélgettünk vele.
Lehet már jegyeket vásárolni a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programjaira, közölték a szervezők, akik irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel várják a látogatókat.
Tragikomédia zajlik a temesvári német színháznál.