Vb-selejtező: Andorra kapott egy négyest Budapesten


-A A+

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán négygólos győzelmet aratott a pont nélküli Andorra felett a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatának negyedik fordulójában.

A találkozó előtt a magyar drukkerek gyönyörű élőképpel fogadták a csapatokat, piros-fehér-zöld színek ölelték körbe a 12-es számot, amely a szurkolók fontos szerepére utal.

Az első perctől kezdve a magyar válogatott birtokolta többet a labdát, de a kapura egyáltalán nem volt veszélyes. Hiába passzolgattak Bernd Storck szövetségi kapitány tanítványai az andorrai térfélen, egyetlen helyzet sem alakult ki. A vendégek egyszer-egyszer kiszabadultak az amúgy nem túl nyomasztó szorításból, egy ízben lövésig is eljutottak, de az pontatlan volt.

Kleinheisler sárga lapot kapott, és mivel neki ez a második volt a sorozatban, így nem játszhat márciusban az Európa-bajnok portugálok otthonában. Az első komoly magyar helyzetre 26 percet kellett várni, amikor Dzsudzsák beadása után Szalai úgy vette át a labdát, hogy becsapta védőjét, de aztán közelről a kapusba lőtt. Ezt követően kissé megélénkült a meccs, előbb Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást veszélyes helyről, majd Korhut próbálkozott ígéretesen.

A gólra sem kellett sokat várni, Dzsudzsák újabb veszélyes jobb oldali beadását követően Gera csapott le a kipattanóra. A csapatkapitány lendülete mit sem változott a megszerzett vezetés hatására, a szélről érkező szokásos beadásaiból aztán Lang is eredményes volt még a szünet előtt, így a magyarok kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe.

A magyar csapat nagy lendülettel kezdte a második játékrészt, záporoztak a lövések az andorrai kapura, Gyurcsó, Gera, Kleinheisler is próbálkozott, de a labda vagy célt tévesztett, vagy a vendégek kapusa hárított. Végül Gyurcsó talált a kapuba, a hajrában pedig Szalai alakította ki a 4–0-s végeredményt.

Labdarúgó vb-selejtező, 4. forduló, B csoport
Groupama Aréna, 20 ezer néző, Vezette.: Hrisztosz Nikolaidesz (ciprusi)

  • Magyarország–Andorra 4–0 (2–0)
  • gólszerzők: Gera (34.), Lang (43.), Gyurcsó (73.), Szalai (89.)
  • sárga lap: Kleinheisler (15.), Korhut (35.)
     
  • Magyarország: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Land Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Gera Zoltán (Böde Dániel, 84.) – Gyurcsó Ádám (Németh Krisztián, 81.), Kleinheisler László (Stieber Zoltán, 74.), Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám.
     
  • Andorra: Josep Gomes – Chus Rubio, Emili Garcia, Marc Vales, Max Llovera, Moisés San Nicolás – Victor Rodríguez (Victor Moreira, 83.), Marcio Vieira, Cristian Martínez (Alexandre Martinez, 67.) – Marc Pujol (Juli Sánchez, 87.), Jordi Aláez.







EZT OLVASTA MÁR?

X