Koronavírus Romániában: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)


-A A+

Április 16-tól újabb 30 napra meghosszabbította a koronavírus terjedése miatt március 16-án bevezett szükségállapotot az államfő. A szükségállapot május 15-én lejár, addig az országban továbbra is kijárási korlátozások vannak érvényben. Romániában 16 247-re nőtt eddig a COVID-19 vírussal fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma elérte a 1053-at. Cikkünk folyamatosan frissül a koronavírussal kapcsolatos hazai fejleményekkel.

11:01

A rendelet értelmében a Spanyolországba induló és onnan érkező repülőjáratok felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést meghosszabbítják május 14-éig. Ugyanakkor a rendelet feloldja a vesztegzárat a Ialomiţa megyei Ţăndărei településen. (Agerpres)

10:26

A törvénytervezetet ismertető Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője is azt mondta hétfő délután, hogy „az egyházak szabadon végezhetik szertatásaikat”, természetesen az említett előírások betartásával. Ehhez képest Ludovic Orban miniszterelnök este a Digi24 televízió műsorában azt nyilatkozta, hogy „semmi szín alatt” nem tarthatnak miséket és istentiszteleteket a templomokban a korlátozások lazítása után sem. 

09:34

Nelu Tătaru aggódik a korlátozások feloldása miatt, mert a fertőzésveszély változatlan lesz, sőt, az első napokban még nagyobb is lehet, mint eddig – mondta az egészségügyi miniszter hétfő este. A koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot péntektől vészhelyzet váltja, és megszűnik a kijárási tilalom. Tătaru azt mondta: tart attól, hogy az emberek jövésmenésével, utazásaival kiújulnak a lokális fertőződések. (Agerpres)

09:08

Minden közintézmény és vállalat köteles lesz egészségügyi szűrést végezni alkalmazottain, és azok, akiknél 37 Celsius-foknál nagyobb testhőmérsékletet mérnek, nem tartózkodhatnak munkahelyükön – nyilatkozta Ludovic Orban miniszterelnök hétfő este. (Agerpres)

21:38

A székelyudvarhelyi karanténközpont hulladékfelelőse megbetegedett, emiatt felhalmozódott a veszélyes hulladék a létesítményben. Az ott lakók az interneten kértek segítséget, a közzétett videónak meg is lett a kellő hatása. A felelősök megrovásban részesültek. (Sz. Cs.)

20:27

Május 15-e után a polgárok csak „nyomós okkal” hagyhatják el a lakhelyük szerinti települést - mondta hétfőn Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy ez esetben elegendő lesz a szóbeli nyilatkozat, amelyet valamilyen dokumentummal, például a tulajdont igazoló okmánnyal kell alátámasztani. (Agerpres)

19:50

Újabb tíz koronavírus-fertőzött elhalálozását jelentette hétfő este a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), ezzel 982-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma. Az elhunytak 60 és 84 év közöttiek, nyolc nő, kettő férfi. (Agerpres)

19:45

Megérkezett hétfő reggel a bécsi Schwechat repülőtér melletti vasútállomásra az első romániai vendégmunkásokat szállító vonat. Az osztrák ÖBB szövetségi vasúttársaság és a CFR román vasúttársaság közös különvonata 80 idősgondozásra jelentkező, az osztrák fél által beszervezett romániai munkavállalót szállított, többségükben nőket, akiket Bécsben rendfenntartók kísértek a szállodáig, ellenőrizve, hogy betartják-e a társadalmi távolságtartás szabályait. (Agerpres)

16:31

A belügyminisztérium forgalmi osztálya május 15-től, péntektől az eddigi 68 lejről 89 lejre emelte a jogosítvány, illetve 37-től 49 lejre a járművek forgalmi engedélyének az illetékét.

14:40

Suceaván a lakosság számarányához képest jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzöttek száma, így már esedékes lenne a vesztegzár feloldása – jelentette ki Ionel Lungu, a város polgármestere. Lungu szerint május 5-én még 402 igazolt fertőzött volt a városban, ami 8-ára 284-re csökkent, azaz, ezer lakosra számítva a fertőzöttek aránya 3,14-ről 2,22-re csökkent a moldvai városban. (Agerpres)

13:59

A prefektusi hivatal által közölt adatok szerint továbbra is 22 koronavírusos személyt tartanak nyilván Hargita megyében. Ez kettővel kevesebb a Stratégiai Kommunikációs Csoport (CGS) által közöltnél. Nem kezelnek már koronavírusos beteget a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségeket ellátó osztályán – derült ki a prefektusi hivatal hétfő délben kiadott közleményéből. A Csíkszeredában kezelt betegek meggyógyultak, így már csupán négy személyt kezelnek a megyében koronavírusos megbetegedéssel, mindannyian Székelyudvarhelyen kapnak ellátást. (Farkas Endre)

13:14

​Az elmúlt 24 órában 226 új koronavírusos esetet jegyeztek Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 15 588-re emelkedett – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs csoport (GCS). A halálos áldozatok száma 972, a gyógyultaké 7245. Jelenleg 255 beteget ápolnak intenzív osztályon. Hétfő délig  262 219 tesztet végeztek az országban.

 

13:08

Élelmiszercsomagokat juttat a csíkszeredai önkormányzat a rászoruló iskolás gyermekekhez hétfőtől kezdődően. A heti egy alkalommal kiosztott csomagok a meleg étkeztetés-támogatást hivatottak kiváltani. A város kulturális intézményeinek újraindításához ugyanakkor még nem jött el a megfelelő pillanat. A városi katasztrófavédelmi bizottság hétfői üléséről Ráduly Róbert polgármester, a bizottság elnöke számolt be. (Farkas Endre)

12:36

Újabb 11 halálesetet jelentett a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), az elhunyt koronavírus-fertőzöttek száma így 972-re nőtt az országban.

12:27

A szükségállapotot felváltó vészhelyzet idejére vonatkozó szabályokra és azok betartásával kapcsolatos törvény tervezetét ismertette a hétfő délelőtti kormányülés elején Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter. Az igazságügyi miniszter szerint szeretnék, ha a parlament sürgősségi eljárással elfogadná majd a jogszabályt, mert május 14-én, csütörtök éjfélkor lejár a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot, és péntektől a készenlét egy enyhébb formája, a vészhelyzet váltja fel.












EZT OLVASTA MÁR?

X