Koronavírus Romániában: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)
Április 16-tól újabb 30 napra meghosszabbította a koronavírus terjedése miatt március 16-án bevezett szükségállapotot az államfő. A szükségállapot május 15-én lejár, addig az országban továbbra is kijárási korlátozások vannak érvényben. Romániában 16 247-re nőtt eddig a COVID-19 vírussal fertőzöttek száma, a halálos áldozatok száma elérte a 1053-at. Cikkünk folyamatosan frissül a koronavírussal kapcsolatos hazai fejleményekkel.
Június elseje után megkezdődhet a lakosság koronavírusra való tesztelése – helyezte kilátásba az Europa FM vasárnapi műsorában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter. A tárcavezető kétféle módszert vázolt fel: vagy csak az antitestek kimutatását fogják elvégezni a vizsgált személyek szervezetében, vagy az új típusú koronavírus jelenlétét is. A teszteket a tervek szerint háromhavonta megismételnék, amivel nemcsak a vírus terjedését szeretnék követni, hanem a lakosság általános immunizációját is. (Hotnews)
Márciusban drasztikusan visszaestek az államkassza bevételei 2019 azonos hónapjához képest, áprilisban azonban már nagyobbak voltak, mint a múlt év áprilisában – jelentette be pénzügyminiszter. Florin Cîțu annak ellenére állítja ezt, hogy tavaly magas fordulatszámon pörgött a gazdaság, idén ellenben a koronavírus-járvány miatt nagyrészt hibernált. (Pengő Zoltán)
A Kolozs megyei Vasasszentivánon működő öregotthonban 56 gondozottból 45-nek pozitív lett a koronavírus-tesztje – közölte vasárnap este a megyei prefektusi hivatal. Az otthon öt alkalmazottja is fertőzött. (Agerpres)
Monicia Anisie tanügyminiszter szerint nem tiltják meg a 65 év feletti pedagógusok és az idős hozzátartozóval rendelkező diákok fizikai jelenlétét a felkészítőkön és vizsgákon, az erre szóló hírek csak egy közegészségügyi ajánlás miatt kaphattak szárnyra. A koronavírus-járvány miatt kockázatosnak nevezett korosztály esetében körültekintőbbek lesznek az óvintézkedések alkalmazásakor – tette hozzá a miniszter. (Hotnews)
Az elmúlt 24 órában 231 új koronavírusos esetet jegyeztek Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 15 362-re emelkedett – közölte vasárnap a Stratégiai Kommunikációs csoport (GCS). A halálos áldozatok száma 952, a gyógyultaké 7051. Jelenleg 242 beteget ápolnak intenzív osztályon. Vasárnap délig 256 749 tesztet végeztek az országban.
Szombaton reggel 282-en voltak intézményes karanténban a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság adatai szerint, tízzel többen mint pénteken. Bihar megyében eddig 348 embert nyilvánítottak gyógyultnak. (F. N. L.)
A belügyminisztérium közzétette azoknak a kritériumoknak a listáját, amelyek alapján május 15-től kezdődően a lakosok elhagyhatják a településüket. Figyelem, végleges döntés még nem született, ez csak egy javaslat. (Digi24)
Újabb három koronavírus-fertőzött elhalálozását jelentette szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), ezzel 929-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma. Két férfi és egy nő elhalálozásáról számoltak be, ők 54 és 68 év közöttiek voltak. (Agerpres)
Közzétette szombaton az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a május 15-től érvényes életviteli szabályok tervezetét. A dokumentumot közvitára bocsátották, még nem hoztak végleges döntést az intézkedésekről. Az INSP javaslatokat fogalmazott meg a szállodák, tömegközlekedés, szépségszalonok, fogászatok, nem COVID-19 kórházak, iskolák, templomok és open-space irodák működésére.
Hárommal emelkedett a Hargita megyében koronavírussal igazolt fertőzöttek száma a Stratégiai Kommunikációs csoport (GCS) szombaton közölt adatai szerint. A prefektusi hivatal közleménye szerint nem változott az igazolt esetek száma.
Az elmúlt 24 órában 320 új koronavírusos esetet jegyeztek Romániában, a nyilvántartott fertőzöttek száma 15 131-re emelkedett – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs csoport (GCS). A halálos áldozatok száma 926, a gyógyultaké 6 912. Jelenleg 245 beteget ápolnak intenzív osztályon. Ezidáig 248 056 tesztet végeztek az országban.
„Kicserélik” a halottakat a koronavírus-járványnak tulajdonított áldozatok statisztikájában, mert hat Suceava megyei elhunytat kétszer jelentettek le – közölte szombaton a kormány hivatalos járványügyi szócsöve, a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
Karantén alá vonták a Buzău megyei Râmnicelut, miután a hatóságok egy fertőzésgócot fedeztek fel, a falu lakói pedig elutasították a koronavírus-tesztet – közölte szombat reggel a Buzău megyei prefektúra. (Agerpres)
A vészhelyzet idején is szükség lesz szankciókra – nyilatkozta péntek este a Digi 24 televíziónak Marcel Vela belügyminiszter annak kapcsán, hogy az alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapot szabályainak megsértéséért kiszabott bírságokat. A tárcavezető szerint az alkotmánybíróság „kényszerítő eszközök nélkül hagyta” az államot azokkal szemben, akik nem tartják be a szabályokat és veszélybe sodorják a lakosság egészségét, emiatt más módszereket fognak kidolgozni. (Agerpres)
Meghalt 13 idős, krónikus beteg, és 35-tel, 3213-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 405-re emelkedett. 904-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1904. (MTI)
- 34917 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34921 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34922 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni