A Máltai Segélyszolgálat segít gyógyulni az aradi betegeknek Magyarországon


-A A+

Bármennyire is igyekeznek felzárkóztatni a romániai közegészségügyi ellátást a tőlünk nyugatabbra tapasztalható színvonalhoz, egyre többen választják a határmenti megyékből a magyarországi kórházakat. Annak jártunk utána, hogy Arad megyéből hogyan teszik elérhetővé a magyar szolgáltatásokat.

Az egyre többet látott és tapasztalt páciensek a jobb körülmények, a szolgáltatások magasabb minősége, az emberibb bánásmód, a szakértelem, magyarán a gyógyulás nagyobb esélyei miatt választják a magyarországi egészségügyi intézményeket. Ki egyéni úton, ki szervezett formában veszi igénybe a magyar szolgáltatásokat, az elmúlt egy-másfél évtizedben szinte egész üzletág épült rá az egészségturizmusra.

Busszal szállítják a betegeket Szegedre

A betegek szervezett utaztatását vállalta fel a Máltai Segélyszolgálat aradi fiókszervezete, üzleti szempontok teljes mellőzésével: a karitatív szervezet rászorulókat, kispénzűeket, vagy egyszerűen csak olyanokat szállít egy szegedi magánklinikára a megbeszélt rendelőbe és időpontban, akik önerőből nem tudnák felvenni a kapcsolatot az illető szakorvossal, és kellő helyismeret nélkül az utat sem tudnák megszervezni.

A magánklinika és a Máltai Segélyszolgálat együttműködése jubilál, hiszen tíz éve kötöttek együttműködési megállapodást. „Az egyik németországi partnerszervezetünktől kaptunk ajándékba egy kisbuszt 2005-ben – elevenítette fel a kezdeteket Farkas Viktória, a segélyszolgálat aradi elnöke. – Fontosnak tartottam, hogy a szervezetünknek legyen egészségszolgáltatást nyújtó tevékenysége a rászorulók számára, és ez a jármű erre tökéletesen megfelel. Személyesen kerültem kapcsolatba egy magyarországi orvoscsoporttal, akik nyitottak voltak a segítségnyújtásra, így jutottunk el a szegedi magánklinikához, amellyel keretszerződést kötöttünk. A magánklinika vezérigazgatója, dr. Nagy Z. Zsolt azonnal mellénk állt, s azt mondta, megtisztelve érzi magát, hogy egy szeretetszolgálatot segíthet”.

Magyarul kérdezik, mi fáj

Az elmúlt tíz év alatt változó rendszerességgel vittek pácienseket Arad megyéből a Tisza-parti városba: volt, hogy csak két-három személyt évente, de olyan is megtörtént, hogy tizenötöt egy esztendő alatt. Mindenesetre megközelíti a hatvanat azoknak a száma, akikkel már jártak a magánklinikában, az érdeklődők száma pedig ennek sokszorosa – mondta Farkas Viktória. A Máltai Segélyszolgálat elnöke elmagyarázta, hogy a páciensek tíz százalék kedvezményt kapnak az ambuláns kivizsgálás árából, amely rendszerint fedezi az útiköltséget, de a hozzájuk fordulók nem is feltétlenül az anyagi előnyök reményében keresik őket.

„A betegek visszajelzései alapján türelemmel, kedvesen bánnak az emberrel, felvilágosítják őket. Egy beteg, tanácstalan embernek nagyon sokat számít, ha elbeszélgetnek vele, megkérik, hogy a saját szavaival mondja el, mi fáj, mivel kezelték korábban. Ez sokat javít a lelkiállapotán – folytatta Farkas Viktória. – Sajnos a legtöbben már reményvesztettek. Volt egy varsándi kislány, aki az aradi magyar középiskolába járt, és tornaórán fedezték fel, hogy szívproblémái vannak. Végül Budapesten operálták meg, de a klinika szakorvosainak a közbenjárásával. Aradon nem tudtak volna segíteni rajta”.

Hozzátette, kardiológiára, ortopédiára, nőgyógyászatra is sok beteget visznek, de nagyon keresett a belgyógyászat és a szemészet is. „Például az én unokámat, aki a gyulai Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémián tanul, szintén ott műtötték egy súlyos térdsérüléssel. Itthon nem olvasták le helyesen a mágneses rezonancia-vizsgálat eredményét, pedig egy beteg embernek nagyon fontos, hogy pontosan tudja, mi a diagnózis és milyen kezelést kell kapnia. Nemrég vittünk egy balesetben mindkét lábára lebénult fiatalembert is, mert itthon már mindent megpróbál. Nem akarom megsérteni az aradi egészségügyben dolgozókat, de volt olyan, akinek lesújtó diagnózist adtak, s ott kiderült, hogy egész más baja van, és azóta is él. Összességében, az esetek nyolcvanöt százaléka gyógyulással végződik” – számolt be a tapasztalatokról Farkas Viktória.

Ha valaki a „máltások” segítségét kéri, akkor a szervezet felveszi a kapcsolatot a magánklinikával, az adott szakorvosnál foglalnak időpontot a rendelésre. „Ebben nagyon sokat segít Szatmáriné Kovács Gabriella, aki többek között a külföldi páciensekkel foglalkozik. A lakásától a klinikáig visszük az ügyfelet, megvárjuk, és hazaszállítjuk. Ha receptet kell kiváltani, abban is segítünk. Sok román is fordult hozzánk, nekik tolmácsolunk is, kivételt nem teszünk, mindenkin segítünk” – sorolta. Az egészségügyi intézmény fel is készült a román ajkú betegekre, a központ internetes oldala románul is tud. 

Ahol a beteg érdekeit nézik

A szegedi klinika és az aradi Máltai Segélyszolgálat közötti kapcsolat egyik fő mozgatója dr. Kincses László sebész, traumatológus, kézsebész, a magánklinika szakorvosa, a Kisteleki Egészségügyi Központ orvosigazgatója. Ebben az Aradtól 130 kilométerre lévő, húszezernyi lakosú térséget kiszolgáló egészségügyi intézményben fogad a doktor úr. A kisteleki váróteremben töltött alig tíz perc alatt rájöhetünk, miért választják a határ menti romániai megyék lakosai is előszeretettel a magyarországi kórházakat: a betegfelvétel zökkenőmentesen zajlik, a portától kezdve a recepción át az asszisztensekig mindenütt kedves szóval igazítják útba az érkezőt, mindenki fegyelmezetten vár a sorára, nincs tolakodás, hangoskodás, idegeskedés.

„A magánklinika révén kerültem kapcsolatba a Máltai Segélyszolgálattal – kezdte a beszélgetést dr. Kincses László. – Ki is alakult egy pácienskör, de nemcsak Szegedre, hanem a kisteleki egynapos sebészetre is sokan jönnek. A klinikán dolgozók közül sokan operálnak a kisteleki egynapos sebészeten, és ha olyan az eset, ide is eljöhet a páciens. Mindent operálunk: általános sebészeti, trauma-ortopédiai, kézsebészeti, fül-orr-gégészeti, szemészeti, urológiai és nőgyógyászati beavatkozásokat végzünk.”

Kincses László szerint a páciensek azért szeretnek a klinikájukhoz fordulni, mert főként az egyetemi klinikákon dolgozó szakorvosok foglalkoznak velük. „Ezért magas fokon diagnosztizálnak és műtenek. Mindent egy helyen megkaphatnak magas színvonalon, amely a betegek érdekeit szolgálja, ezért megelégedettek – magyarázta az orvos. – Hangsúlyozom, hogy ez a színvonal mindenkinek kijár: a külhoni betegnek ugyanúgy, mint a magyarországinak”.








EZT OLVASTA MÁR?

X