A következetesség általánosan elismert erény, s mint ilyen a politikában is dicséretes jellemző, de most kontraproduktív makacssággá torzult.Úgy tűnik az „itt a korrupció-hol a korrupció játék” kényszeres refrénként tolakszik napirendre.
Vezető tisztségekbe kerülnek a szakmájukhoz semmit sem értő kegyencek, (és az a jobbik eset, ha egyáltalán van szakmájuk), több pártnak is „örök hűséget” fogadó „lojális” pártvándorok.
A magyar politikai elitnek egy ideig még Trianon után sem igen fordult meg a fejében, hogy román, szlovák, szerb mintára magyarokat telepítsen a kisebbségek közé, azazhogy nyelvi-kulturális közösségeiket fellazítsa.
A Koalíció a családért azzal a téves feltételezéssel gondol a családokra, hogy ezek mindig is harmonikus, jól működő kis közösségek voltak, amelyet a rájuk telepedő állam tett tönkre. Csakhogy a családokban az egymás bántalmazása, a hatalommal való visszaélés a mai napig komoly probléma.
Önmagában már az is kitűnő hír, hogy honatyáink felismerték, hogy eddig bizony eléggé civilizálatlanok voltak, a parlament nem sokban különbözött a cigánysátortól (a hasonlatért elnézést kérek a sátoros romáktól).
Vissza kellene térni, egészen pontosan valóságosan is meg kellene teremteni azt a konszenzuális demokráciát, melyben a József Attila-i „érted haragszom, nem ellened” elve érvényesülhetne.
Egyelőre csak van tehát. Szórakoztató, békés tömegként, tiltakozó, színes masszaként. Nyugtalanítóan sokan ahhoz, hogy kormányoldalról ne vegyék tudomásul, nyugtalanítóan kevesen ahhoz, hogy kibillentse a rendszert bejáratott cinizmusából.
Egyre több bizonyítékot szolgáltat a hazai politikai élet arra a feltevésre, hogy a kormány- és az ellenzéki pártok közt nincs lényegi megítélésbeli különbség, ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti. Ha az egyik oldal elfogadja, a másik oldal elutasítja és viceversa.
Azzal az érzettel maradunk, hogy ami hivatalos (a médiában, az akadémia szférában, a politikai szereplők többsége számára stb.), az minden bizonnyal ellenünk dolgozik.
Sorin Grindeanu matematikával foglalkozó könyvéről például megállapíthatatlan, hogy eredeti vagy „copy-paste” munka-e. A címét a matematikában (sajnos) járatlanként nem merném lefordítani, elégedjünk meg annyival, hogy a Lebesgue-Radon integrállal foglalkozik.
Einverstanden, mondhatnám, de ismételten fel kell tennem a kérdést: vajon csak Erdogan és a törökök a bűnösek ebben? Vajon nem mi, a „szabad Nyugat” alapoztuk-e meg Törökország és Erdogan mértéktelen hatalmát?
Aztán valaki azt mondta: Ne olvassák a Bibliát az iskolákban, a Bibliát, amely arra tanít, hogy ne ölj, ne lopj, szeressed felebarátodat és tenmagadat. És a többség azt kiáltotta: Így legyen!
Félő, hogy Erdélyben, a világ legjobb helyén ezek a hangok vannak kisebbségben a kisebbségen belül. Mert a kisebbség többsége a román többség intoleranciájának kendőzetlen nyelvén beszél, és hallani sem akar az európai vagy humán értékek egyetemességéről.
Hogy mennyit és meddig enged a kormánykoalíció, az hamarosan kiderül. Hiszen az elfogadott törvénytervezet annak a jogszabálynak a főpróbája, amelyet az RMDSZ húsvét után készül beterjeszteni, s amely lényeges kérdésekre terjed ki.
Meg kell védeni magunk attól, hogy könnyedén becsapjanak: nem egyik vagy másik oldalnak kell hinni, nem egyik vagy másik szereplőnek, nem a nekünk kedveseknek, nem a számunkra előnyt nyújtóknak.
Nem a leadott voksokon múlott az eredmény, hanem az egyes pártok mobilizációs és monitoring-képességén urnazárás után: vagyis az a képesség, ahogyan a bedobott cédulákat szortírozni, csomagolni és könyvelni tudták.
Aki időt nyer az (kormányzási) életet is nyerhet, hiszen minden esély adott rá, hogy a parlamentben a folyamat elhúzódik, sőt, ott a remény, hogy a szakbizottságok között valahogyan nyoma is veszhet a vitatott jogszabálynak.
A Willkommenskultur a két világháborúban súlyosan sebzett nemzeti önérzetnek nagyon is kapóra jött, de voltaképpen mégiscsak a német nagyvállalatok munkaerőgondjainak megoldását kellett volna szolgálnia.
Amint kezdtük már megszokni, hogy Brassótól Budapest alig két órányi úttal van távolabb Kolozsvártól, amint kezdtük élvezni az Unió biztosította utazási előnyöket, máris változás történt. Változtatott a szabályain éppen az Európai Unió. Állítólag a mi érdekünkben. Valójában nem úgy tűnik.
Hiába horkant fel a világ, hiába jelezte az Egyesült Államok is, hogy hiába dörgölődznének Trumphoz, azért mindent mégse lehet. De az a legszebb, amikor a magyarázkodásokon átüt a valódi szándék.