A másik aggály Dannal szemben, ami tovább növeli Firea esélyeit, hogy a kifogások, reklamációk, tiltakozások embereként tartják számon (ez irányú kétségtelen sikerekkel), kevésbé irányítóként, ügyintézőként.
De ettől jobb lesz a magyar művészetnek? A táltos ezzel valóban el tudja pusztítani a gonosz boszorkányt? Vagy ő is csendben vele hal? A maga hősies vízfejével, hogy még ezt sem látta előre?
Eszembe jutott még egy ok, mely inkább azzal függ össze, hol éltek Hagiék, honnan érkeztek 1994-be. Mindenki tudja: a legkeményebb diktatúrák egyikéből. És hol éltek a magyarok 1989 előtt? A puha diktatúrában.
Szavcsenko és a két orosz hírszerző tiszt vélt vagy valós bűnösségét felülírta a politika. Mint ahogy a két ország igazságszolgáltatását, bíróságának döntését is. Ezek után, azt hiszem, nincs miért csodálkozni.
A tömegpszichológia ismerõi, alkalmazói arra alapozhatnak, hogy akik tömegesen vetik rá magukat az interneten egy-egy vétkesnek mondott emberre vagy csoportra, õsi evolúciós beidegzõdésnek engedelmeskednek.
Mindenki mondja a magáét. A másik igazságát még érintőlegesen sem vagyunk hajlandóak érzékelni. S ezzel – váltakozva – mi magunk keltjük azokat az állapotokat, melyek ellen joggal lázadozunk.
A statisztikáknál maradva: Romániában a közutak közel 40 százaléka, vagyis több mint 32 ezer kilométer döngölt vagy kövezett földút és alig 1,6 százaléka három, csupán 10 százaléka négysávos út.
Mi a jobb nekünk? Ha megőrizzük helyi értékeinket, vagy feláldozzuk azokat valamiféle össznemzeti oltáron? Példák sokaságát tudnám felhozni arra, hogy az össznemzetieskedés is egyfajta globalizálódás.
Putyin fenyegetőzik, de nem fog végzeteset lépni, mert az azt jelentené, hogy felrúgja a 2011-es START III-as egyezményt, amely a számára oly fontos stratégiai nukleáris balanszírozáshoz kell.
Szükség lenne az idő- és kedélyjárási adatokra, az át- és beszervezési információkra, jellemrajzokra, titkokra és azokra vádiratokra, melyekben ártatlan embereket vádoltak, ítéltek el és végeztek ki.
Valóban kérdés, hogy egy statikus gubbasztó nőalak mozgásba lendíti-e ezt a bagázst, de legalább a végső egyenlethez feltétlen szükséges vektorokat. Ha mégis, újabb kérdés kuncsorog a sarkon.
A politikusok harcosoknak tartják magukat, ám a romániai magyar társadalom egy része nem érzi hitelesnek őket, egy másik része pedig nem a harcot várja el tőlük, legalábbis nem az etnikai harcot.
A hülyézés a humort is kikezdi. A távolságtartást. Beszippant, tehetetlenné tesz, miközben úgy érezzük, mi vagyunk a legnagyobb lázadók égen-földön. A hülyézés recept nélküli fájdalomcsillapító, nem diagnózis.
Erőltetett belemagyarázásnak tűnhet mindez. Lehet, hogy a néző egyszerűen szakmaibb, mint a szakmai zsűri – de az orosz közönséggyőzelem intő jel kellene hogy legyen a kijevi hatalom számára.
Fals a hang és az is aki mondja. Az ölelés, a népek közötti örök barátság. Például a román-magyar barátság. A mindennapi gyakorlat cáfolja. Éppen hivatalos szinteken. Hamis gőg, hamis alázat.
A SZEP-et nem lehet vállon veregetni azért, mert valóban látványosan karolná fel a magyar ügyeket. Már a párt irányultságát néhány szóban bemutató szöveg is gyengécske tolmácsolás, magyartalan.
Sok függ az alkotmánybírók döntésétől. Határozatuknak világosnak, pontosnak, félreértelmezhetetlennek kell lennie, márpedig a talárosok az utóbbi időben mesterszintre emelték döntéseikben a kétértelműséget.
Az előző államelnököt tehát ahova nem kellett volna, oda meghívták, ahova pedig kellett volna, nem hívták meg. Ez akkor is elgondolkodtató, ha amúgy összhangban van az ő alkatával és múltbeli működésével.
Ott van ez a fővárosi lap, hatósági engedéllyel jelenik meg, nagyjából eltartják az előfizetők meg a vásárlók, és a rovatvezető nem dobja vissza a cikkeit azzal, hogy ez túl bátor vagy túl sok benne a gúny.
A tényfeltáró sorozat eredménye az, hogy az RMDSZ vezetősége nyilvánosságra hozta – nem először, de most részletesen és közérthetően – az elosztás elveit és szabályait. Kellene ezeken módosítani ?