Vélemény

Bízunk benne, hogy ha autópályák építéséről van szó, a kormány megtalálja majd a kiutat. Feltehetően azt is papíron. Félő azonban, hogy Románia nem találja meg az Európába vezető utat.

Érthetetlen az erdélyi magyarság felfokozott bevándorlás-fóbiája az utóbbi napokban. Jó lenne, ha kivándorlásfóbia törne ránk! Ha felismernénk, hogy Erdélyben is lehet jövőt teremteni.

Egy valamirevaló demokráciában a feljelentő kilétét sem fedi homály. Védi az ártalmasság vélelme. Ebben a tekintetben a parchet-táncosok az előző rendszer technikáját követik...

A Nemzeti Összefogás Napjához, vagyis Trianonhoz kapcsolódva (de összefogtunk, istenem!) több írást elolvastam, ám csak kevés szólt a nemzet akkori vezetőinek felelősségéről.

Mindenkié a jog? Ugyan már. De azért küzdeni, hogy a mindenkié lehessen, olyan feladat, amely izgat, és amelyért teszek is a magam eszközeivel. Nem lehet mindenkié az irodalom, nem.

Az Unióban munkát vállaló magyarok és románok is visznek magukkal valamit: tudásukat, szakértelmüket, munkaszeretetüket, a jobb élet iránti vágyukat, amiért majd keményen megdolgoznak.

A megoldási lehetőség: a kiemelt nyugdíjat csak azok a képviselők kapják, akiknek – és értelemszerűen közvetlen családtagjuknak – nyugdíjasként nincs más jövedelmük, üzleti vállalkozásuk.

Tegyük szórakoztatóbbá az irodalmat, mert akkor több olvasónk lesz. Legyen komikus, szakács és zenész az író, mert akkor tódulni fognak az emberek. Lehet. De nem az olvasók.

És még csodálkozunk, hogy X vagy Y kemény pénzekkel vonul a pópához, hogy bozgonyálja meg az anyatársát. Hogy emberek ezrei csókolgatnak egy ikont. Hogy mindenféle mantrákat emlegetnek.

Hogyan történhetett meg, hogy a téglagyári meneten bámészkodó lakosok közül egyesek még le is köpték valamelyik szerencsétlent, aki életét egy bőröndben hurcolva ment a biztos halálba?

És van történetem a vásárhelyi márciusról, bányászjárásról, funari Kolozsvárról, és lesz arról az időről, amikor a Csillagok háborújából is lehet majd történelem szakon diplomavizsgázni.

Ukrajna lezárására Transznisztria felé nagy esély van, amióta az odesszai régió vezetését Mihail Szaakasvili helytartó látja el. Megnehezül az ottani orosz csapatok ellátása, bevethetősége.

Ezért kell magunkhoz engedni a szavakat. Ezért kell egy nap, amelyen erre hangsúlyozottan figyelmeztetni tudjuk azokat, akik állehetőségekért önként mondanak le örökségük birtokbavételéről.

Persze előfordulhatnak félrecsúszások, légörvények. De a törvények jobbulnak, a tömegeket védik, a demokrácia annyira szilárd, hogy arra már autosztrádákat lehet építeni, lehet iparosítani.

A messze földről érkezők aligha vettek magyar nyelvleckéket, jelentős részük szinte azonnal továbbmenne. Akkor viszont nem inkább albánul, esetleg arabul kellene szólnia a szövegnek?

Annak idején megélhetési bevándorlóként (honfoglalóként) érkeztünk egy kulturálisan nagyon más vidékről, ragaszkodtunk a másságunkhoz, s ez változó szerencsével lezajló öldöklésekhez vezetett.

Amikor a reggeli leszállás után, valamikor késő délután, több bányászcsoporttal mi is a felszínre bukkantunk, egyáltalán nem csodálkoztam, hogy az első utunk a kocsmába vezet.

Az ilyen agresszív véleménymondó és -formáló sajtós és államhatalmi Némber One-okról eszembe jut a kérdés, ami gyermekkorom óta foglalkoztat: milyen lehetett a vasorrú bába fiatal korában?

Harsányan, színesen mesélt, alacsony, tömpe ujjú emberke volt, és meglepett, hogy mennyire művelt. Freud, Nicolaus Olahus, és a puliszka főzésének és dróttal való elvágásának módozatai.

Az ellenkampány, amelyre pillanatok alatt gyűlt össze a pénz a neten, már inkább kedvemre való. Tréfát a tréfa ellen. Bár az angol abszurd humoristák utódait nem lesz könnyű felülmúlni.