Vélemény

Ember legyen a talpán, aki bizonyossággal ki meri jelenteni, melyik a Jó és melyik a Rossz ebben a gyilkos testvérháborúban. Mégis Európa egyértelműen állást foglalt az egyik fél védelmében.

A program hátterét az az alap biztosítja, amelyet az elmúlt hónapokban csúcsra járattak a magyarországi médiában, miután némely politikusok hátranyílazó lovasokként többször is körbenyargalták.

A finnek, mindamellett, hogy nagyon sikeresek, némelyek szerint az iskolarendszerüknek köszönhetően (és most abban is újításra készülnek), a történelmükhöz is kicsit másként viszonyulnak.

A KÜ és a szolgálatok által lóvá tett volt elnök már nem teheti jóvá, hogy igazságszolgáltatás címén szinte megzabolázatlan monstrumot alkotott. Nem cselekedhet mást, csak reszkethet.

A régi rendszerek lassúsága, valamint az, hogy nem mind működnek, a „kitörési időt” akár éves periódussá hosszabbíthatja. A hadra fogható uránium U235-ös izotópja 0,7 százalékos tisztaságú.

De általában Erdélyre is kiterjedt a figyelmük. Igencsak sok csalást fedezhettek fel, mert rengeteg egységet bezártak – állítólag többet, mint az ország bármely más részében.

Senki nem szeretné, ha gyermekét lehülyéznék. Persze, naiv vagyok, hiszen akad, aki a pedagógia csúcsának érzi a „féleszűzést”, maga is gyakorolja, mondogatva, „ezek nem voltak katonák”.

És hogy mikor lesz ebből: mi? Zavaros, mégis annyira vágyott közösség? Talán amikor majd magyar foci a vébén. Budapesten rendezett olimpia. Vagy újabb magyar űrhajós, fönt a Marson.

A Gáni- és Abdullah-győzelem egyik fő vetülete, hogy tartani tudták a választási ígéretüket, annak két fő pillérét: az amerikai maradást és az amerikai katonák afganisztáni jogi mentelmét.

Amit sok erdélyi akár turistaként megtapasztal Magyarországon, az nem annyira másságunknak szól, hanem annak a mindmáig ki nem nőtt „úri gőgnek” a maradványa, amely történelmünket végigkísérte.

Nem tartozom számos erdélyi magyar híve közé. Várjuk ki a végét – mondtam magamban. S ez a Iohannis-nyilatkozat lett a vége: „Erdélyi vagyok, Avram Iancu-párti.”

Moszkva, Ankara és Peking révén újra megtaláltuk keleti gyökereinket, a hamburger helyett újra a nyereg alatt puhított bióhúst ehetjük, és a kóla helyett a kancatejből érlelt kumiszt ihatjuk.

Németül kérdezték, volt német kérdés. Válaszolt is rá. Feltettek neki románul is kérdéseket, azokra fog... De magyar kérdés? Ha nem volt, hát nem volt, ő csak leszögezte, hogy nincs.

A kolozsvári polgármesternek, a hólapátolásban, kaszálásban és egyéb hasznos dolgokban – horgászatban is – jeleskedő Emil Bocnak a Traian Băsescu Horgászversenyen a horgára akadt egy aranyhal.

A Quaestor bejelentett csődjét szabálytalanul adták be a bíróságra, ezért nem zárolták a vagyonát, a tulajdonosok hetekig fizethették ki a haverokat, s tüntethették el a dokumentumokat.

A nemzetpolitika nem jelenthet olyan célokat, melyek a Magyarország határain kívül élő magyarokat elszigetelik országuk mindennapjaitól s egy budapesti központ döntéseitől teszik függővé életüket.

A röviden csak ’Bernády’-nak nevezett művelődési központban igen kellemes könyvbemutatón vettem részt. A szerző: dr. Madaras Sándor; a kötet címe: Jó ételnek illatáról.

Lassan erről a félbevágott irodalomról, országról, királyságról szólnak az állami díjak. A bábok alkalmi csillogásáról. Arról, hogy már az elevenség illúziója is rég elveszett. 

„A jegy nélkül utazók kiszűrésén túl az is feladatuk lesz, hogy fellépjenek a zsebtolvajok, a garázdák és a koldusok ellen.” De hát ez a négy nem ugyanaz a kategória, könyörgöm!

Érdekes: vádlóimnál mindig helyesebben használom a nyelvet, nagyobb hatékonysággal népszerűsítem annak a közegnek a kultúráját, amelyben élek, és mindezt úgy, hogy nem zárkózom el másoktól.