Vélemény

A román alkotmányok talán legnagyobb hibája vagy jellemzője, hogy valamilyen külső hatás, befolyás, nyomás vagy kényszer alatt születtek, nem a belső szerves fejlődés eredményei.

Nem az anyagi javakat, hanem az állandó szülői jelenlétet, a beszélgetést hiányolják a gyermekek, a mindennapos kommunikációt, amelyet sem a mobiltelefon, sem a skype nem tud pótolni.

Azt is megéltük, hogy a ’68-as lázadásokból, Woodstockból meg a hippi mozgalomból is kiöregedett mindenki, pocakos kispolgárokká váltunk mind, és idegesítenek a fiatalok a hülyeségeikkel.

Megmaradok „konzervatívnak”: még fontos a nyelv, a megformálás, a tét, a mélység, a szereplők, az íz. Az én rögeszmém, ostobaságom ez. Nem vonzanak a mondatokon belüli, túl könnyű sikerek.

És azért teheti ezt meg, mert „…ők, a korábbi fordítók már megcsinálták, amit megcsináltak. Minden kor nyilván mást akar hozni. Ha egyszer az inga arra lengett, akkor most lengjen erre!”

Úgyis ott játszott a nagy magyar Kisalföldön, visszatér, mert ott inkább megbecsülik. Neki nem fáj, ha lerománozzák a derék magyarhoni őslakók és földrajzi analfabéták. Mert ő tényleg az.

Hivatkozhatnék a keresztény „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” intésre, de nem hiszem, hogy bármilyen helyzetben okos dolog oda tartani a másik orcánkat is. Nem erre gondoltam.

A fészbukos mozgósítás nyomán a kategorikus eredmény mindkét forgatókönyvet meghiúsította. A történelmet mindenesetre a győztes írja. A győztes egyelőre az ország visszavételéről beszél.

A kis tyúktolvajok szó nélkül leülik büntetésüket, a milliókat-milliárdokat lopók viszont már az első napokban-hetekben súlyosabbnál súlyosabb betegségekre panaszkodnak.

A végeredmény: az országban az anyagi és jövedelmi viszonyokkal mérhető szegénységnél még mindig magasabb értéket mutat a lelki és szellemi szegénység.

A tanácskozáson tartott egy bizonyos Izsák egy videóelőadást, de nem Izsák Balázs volt, hanem dr. Izsák Rita, az ENSZ egyik szlovákiai származású kisebbségügyi jelentéstevője.

Hatalmát féltve ugyanez a Dorel Coica a mostani államelnök-választás előtt volt fasisztának nevezte Klaus Iohannist, jóllehet tudta, hogy már csak életkora miatt sem lehetett az.

„Nem hittem volna, hogy a románok ennyire képesek lebontani a mentális falaikat”, mondta a lány, aki Váradig elvitt, és értettem, mire céloz: az ortodoxiára, Erdély elvesztésének mantrájára.

Az irodalom hullámvasút, néha a legnagyobb értékeit is képes rövid időre maga alá temetni, hogy aztán kipirult arccal fedezzük fel újra. Igazából nincs mit tenni, VV Attila most nem menő.

Amikor azt mondja például, hogy nyugati hatalmak eszköze vagyok Románia szétszaggatására, akkor azt felelem, ez csak természetes, vedrekben hordom ki a hazát eladni.

Talán már ideje lenne a sok párhuzamos műintézményt felszámolni, és tisztességes, független igazságszolgáltatást hozni létre. Olyan egyszerűt, mint a stabil demokráciákban.

A dokumentumban szerepel a következő megállapítás: „Această şcoală este proprietatea Eparhiei reformate din Ardeal” (Ez az iskola az Erdélyi Református Püspökség tulajdona.)

A túlzott és ostoba centralizáció így üt vissza. Kiderülhet, hogy egy megye alapkérdéseit, sok embert és települést érintő fontos dolgait egyetlen vezér és annak titkára ismeri.

Érdemeként hozzák fel, hogy Nagyszeben virágzó város. Virágzóvá azonban az évszázadokkal előtte élt szászok tették. És egyébként például Piatra Neamţ is csinos városka...

Azt kínálták nekünk, hogy olaj és elvek között válasszunk. Azt tudjuk, hogy az elvek is lehetnek hasznosak, de az olaj is szükséges. De azt is, hogy az olaj elfogyhat, az elvek viszont nem.