Vélemény

Amit felépítenek délre, az leomlik estére, és hiába próbálják beépíteni a falakba a kisebb és nagyobb kődarabokat, az ellopott kötőanyagok hiánya miatt akkor is összeroskadnak.

Mi az, hogy egy fecnin leveleznek a magyar kormánnyal, amelyen se pecsét, se aláírás? Haragos magyar publicisták, szóvivők idézik a török időket, nem a bül-bül-szavú készletből válogatva.

Az olvasást örök felfedezésnek és örök bizonytalanságnak gondolom, trendek és csasztuskák nélkül. Ahol nincs sárga út, csak lenyűgöző veszélyek és álmosító pipacsok.

Normális az, aki fehér, heteroszexuális és épelméjű. Nem hittem a fülemnek, amikor a buszon egy öregúr azt ecsetelte, hogy a „bolondoknak” nincs helye a világon. 

A jelenség a modern forrongástörténelemmel hozható összefüggésbe, hiszen ehhez szükség van egy olyan erős diákréteghez, amely ha mozdul, viszi magával a politikumot is.

A vasárnap állítólag demokráciáért, jogállamért küzdő többségnek magának is tiszteletben kell tartania azokat a szabályokat, amelyeknek megsértésével vádolja a hatalmat.

Nehéz lesz az erdélyi magyar kisebbség jogfosztásáról meggyőzni a nemzetközi közvéleményt, hisz mi baj lehet a jogegyenlőséggel ott, ahol a többség egy kisebbségit választ államelnöknek?

Minden valószínűség szerint ő is ugyanilyen pofára esést hozott volna – de kevesebb hozsannázással, kormány körüli vitával, és az is lehet, hogy a magyarság számára több pozitívummal.

A tapasztalat azt mutatja, hogy egy-két kivételtől eltekintve, aki erdélyiként ereszkedik be a regáti bársonyszékbe, azt megeszik a regátiak, dróton ráncigált báb, játékszer lesz.

A jelöltek így aztán úgy érezhették magukat, mintha az X-Faktorban versenyeznének. Olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy hány cikkelyből áll az alkotmány, és hogy jó ortodoxok-e.

Hogy kellett rohangálnia a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi gyűléstermekben a báránybőrbe bújt farkasnak, hogy hol itt, hol ott kendőzzön el valamit. Esetleg éppen statisztikákat.

A véleményem az, hogy az alkalmatlan jelölt nyer. Erős a gyanúm, hogy az első exit-poll eredmények nem mérvadóak, a különbség csökken, a hangulat fokozódik. Vagyis a jelenlegi államelnök győzött.

A kétféle néplélek is alig összehasonlítható, az egyik eltűri a korrupciót meg az EU-pénzek lenyúlását, a másik érdemdús gazdagodásokon csatornázza magánvagyonná a közösségi forrásokat.

Szeretném látni, amikor Ruprecht von Puczi, a szederjes ajakú szederárus vagy Málcsi néni Kiskajából, Mózsi bácsi Székelyszentgerjedelemből előkapja kasszagépét.

Így válik nyilvánvalóvá, hogy aki így fogalmaz, annak egyetlen pillanatig sem lebegett a szeme előtt a közösség érdeke, sorsa, öröme, csak a lehetséges szavazatok: névtelen számok a papíron.

„Sosem szerettem, ezután sem fogom” – írta egy kommentelő Ady egyik cikke kapcsán, akadnak hát menthetetlenek, sokan viszont szívesen olvassák a két „szent szörnyeteget”.

Tüntetések sorozata következik a napokban Budapesten, azokon már egyre inkább a kormányra mondanak nemet, s az „Orbán takarodj!” egyre gyakrabban hangzik majd fel.

Az sem lehetetlen, hogy a sűrűn könnyező Traian Băsescuban feltámad a főállású nagypapa, és unokáinak szenteli majd életét, sétálgatnak a Cişmigiuban, játékhajókkal csatáznak a Herăstrău-tóban.

Lesz még idő kommentekben is vitatkozni, lassan a cikkek lényeges tartozékaivá válnak (ha nem sértik meg a jólneveltség, a minimális politikai korrektség és a helyesírás szabályait).

A KO-t Iohannis magának köszönheti. Hamiskásan, taktikásan magának követelte az utolsó csapás jogát. Kíváncsian vártuk, mire készítették fel edzői, a tapasztalt Vasile Blaga és Ludovic Orban.