Vélemény

Már azért is jól felfogott érdekünk, hogy a helyi román vezetők vagy elismert személyiségek is ott legyenek a rendezvényeinken, mert jelenlétükkel a jó együttműködést hangsúlyozzák.

Nő a „vonzereje” a Kreml-Minszk-Asztana hármasnak a Vilniusnál megtorpant Brüsszellel szemben, és bonyolódik a szintén aspiráns Moldova és Grúzia postvilniusi élete.

Sokan hajlamosak arra, hogy a romániai magyarság életének alakulását kizárólag a nemzetiségi jogok kivívásának, megszerzésének a függvényében elemezzék. Ez leszűkítő szemlélet.

A fociba fektetett milliárdok nem hoztak újabb Aranycsapatot, sőt az ígéretét sem teremtették meg (az utánpótlás már Albániától is kikapott), az NB-I színvonala a nézhetetlenség határa alá süllyedt.

Ő volt az új korszak, a McLuhan Galaxis első nagy formátumú politikusa, akinek sikerült választási céljai szolgálatába állítania a hírközlést, a televíziózást és a közvélemény-kutatást.

Bár még csak november vége van, de máris dörzsölöm a tenyerem, hogy milyen kivételes évet zárunk. Mármint az erdélyi, vagy Erdélyről szóló irodalom és az ő olvasói.

A meggazdagodást a dörzsöltség, az elszegényedést a balfaszság számlájára írjuk. Az újgazdagot irigyeljük, a hajléktalant megvetjük.

Így lassan hazánk kutyatársadalma teljesen nemzetközivé válik, miként az Internácionálé ígérte egykor a proletároknak, csak ezúttal prolesztárok lesznek az örömszülők a kutyanászok idején. 

Aggasztó, hogy a ciprusi fiatalokat a márciusi krach után megugró munkahelyhiány és a megszorítások egyre inkább a szélre, így az ELAM felé is lökik. 

Az értelmiségiek elfordulása a kultúrától eszerint erdélyi jelenséggé, a közöny szinte hivatalossá vált. De tekinthető-e még értelmiséginek az, aki nem vállal részt a kulturális cselekvésből?

Miért ne lehetne célirányosabb a magyar tőke is? Miért ne támogathatná a magyar kormány is valamilyen formában azokat a magáncégeket, amelyek a Székelyföldön ruháznak be, teremtenek munkahelyeket?

A művészet soha nem önmagába forduló: a nyitott és kapcsolatteremtő európai közeg, az európai kulturális értékrend a művészetek számára bármely korban nélkülözhetetlen. 

Nem közterületen, mert akkor valakinek engedélyeznie kellene, nem a református templomban, hanem annak előterében, és nem fasiszták művelik, mert bírósági ítéletük van, hogy nem azok.

Romániai politikai megfigyelők szerint pedig az a tény, hogy a gazdasági-pénzügyi válság idején Traian Băsescu egymillió euróért földet vásárol, valóságos kihívásnak számít.

A Horthy-Magyarországon származása miatt kiközösítették, ezt – Szerb Antallal, Bálint Györggyel és más sorstársaival együtt – úgy hálálta meg, hogy szívből azonosult a magyarságával.

Autóbuszba rakták őket és elvitték krumplit ásni, vagy valami ilyesmi. Felsóhajtanak a múlt nosztalgikus borzongásával. Akkor bezzeg még volt közbiztonság.

Mintha nem látnák, hogy itt is kettészakadt volna már az ország. Vagyis ha már díjazunk, akkor előbb az állami kitüntetések presztízsét kellene visszaállítani. Mindenekelőtt a József Attiláét.

A romániai magyarság 80 százaléka azért tartott ki a szövetség mellett, mert az nem rózsaszín álmokkal ámította a választóit, s a Székelyföldön kívüli kétharmadra is odafigyelt.

Nem nagy felfedezés, hogy a Hargita és Kovászna megyében élő magyarok másként szocializálódtak, mint a szórványban élők. Ami számomra Kolozsváron nagy eredmény, az ott egyáltalán nem is eredmény.

Gondolni lehet arra – bár persze nem old meg semmit –, hogy mennyire visszatetsző az, ha szögesdrót mögött dőlnek meg sportrekordok.