Vélemény

A szkepszist növeli Amerika döntése, hogy a megbízhatóbb alakulatokat felfegyverzi, növeli a logisztikai, pénz- és felszerelésbeli támogatást.

Valakik Jézusról faggatják aggkora alkonyán PP-t, és ő azt feleli tűnődve: – Jézust mondod, a Názáretit? – Nem, nem emlékszem rá...

Egy dolog, hogy az ügynök ostoba és dilettáns módon végezte a munkáját. A szolgálatoknak is meglehetnek a maguk hülyéi. De akkor mire ment el az a több mint egymilliárd lej a költségvetésből?

Végeredményben az RMDSZ is elmondhatja az ismert talmudi bölcsességet: Ments meg, Uram, a barátaimtól, mert az ellenségeimmel valahogy magam is elbánok.

A másik megközelítés a kremlinológusokra emlékeztet a hidegháború idejéből, amikor teljes szótárt állítanak össze az adott szóvivői szóhasználat értelmezésére.

Talán igaz, hogy most már nincs olyan központi egység, amely képes lenne a 2001. szeptember 11-ihez fogható merénylet végrehajtására Amerikában vagy Európában, de hát sok kicsi sokra megy.

Minek kell egyáltalán államfő ott, ahol a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a végrehajtás szervei egymástól függetlenül és rendeltetésük szerint működnek?

A helyzet eszerint nálunk továbbra is caragialés, Nyugaton pedig egyre inkább kafkai. Kérhetek hát egy picinyke türelmet, hogy maradjunk még idehaza életmentő humorunknál?

Az akciónak csak az elkészülés után van értelme, hisz nagyobb lehet az okozott kár, s akkorra már nem védik (annyira) az objektumot a hadsereg egységei?

Az a védelmi miniszter, aki nem képes megvédeni az ország légterét, minden bizonnyal a szárazföld, illetve a vizek védelmére is képtelen.

El kellene érnünk azt, hogy a múlt, a jelen és a jövő tekintetében sokkal jobban alapozzunk mindarra a tudáshalmazra, amely különösképpen az utóbbi másfél évtizedben jött létre.

Ponta tehát nem tett mást, mint politikai védelmet keresett a szerződés megkötésének esetére, ugyanakkor átpasszolta az államfőre a privatizációs tranzakció esetleges meghiúsulásának felelősségét.

A sokat ócsárolt Kádár idejében nem volt ennyi lakkozás, de János bácsit fele ennyit nem idézték és mutogatták. Igaz, hogy ő sem szabadságharcos, sem fő árvízvédelmi biztos nem volt.

Orálisan minden erdélyi magyar Oidipusz! Mindenki nemcsak a szemét adta a közösségért, hanem a kezét, a lábát, a szívét – amit csak akarsz! Soha semmi másra nem tudott gondolni, csak a közre!

Tegye föl a kezét, aki nem úgy gondolja, hogy ő az emberiség intelligens feléhez tartozik! A többi meg essen áldozatul a nemesítési törekvéseknek!

A magyar sajtó az erdélyi magyar önazonosság megtartása szempontjából legalább annyira fontos, mint az ålandiaknak a svéd média. A szórványközösségek számára pedig létfontosságú.

Az efféle új falu – vízszintes tömbház, sok ismeretlennel. A falu patriárchális hangulata a helytörténeti monográfiákba száműzetett, ha egyáltalán erre valaki még vevő lenne.

Még az információk sem találnak, az egyik magyar, a másik román történelmi szempontok alapján tálalja ugyanazt a témát, és finoman fogalmazva, átfedések csak nagyon nehezen találhatók.

A tavasz várható időpontjának jelzésével az állami meteorológusok elől eszi el a kenyeret a február másodikán a barlangjából előbújó vagy éppenséggel ott maradó mackó.

Hogyan lehet ezt az ellentmondást megemészteni? Nem nekünk, de azoknak a lelkes Orbán- és Tőkés-imádóknak, akik elítélik a román nemzetállamot, ugyanakkor rajonganak a magyarért.