Vélemény

Hacsak az egyensúly helyreállítását nem az állandó alkalmazottak számának növekedésével, hanem a nyugdíjasok létszámának csökkentésével képzeli el.

Kialakíthatók azok az ügyészi és bírói „szabadcsapatok”, amelyek kizárólag közvetlen főnökeiknek, azok pedig politikusok megrendelőinek tartoznak engedelmességgel. 

És mert megmondtuk, nem terhel minket többé felelősség érte. Mert ha megmondtuk – a képmutató logikája szerint – immár nem kell tennünk semmit, ezután sem. 

Az idő teltével megjelennek a bizonyítékok, de megjelenik a felejtés is. A bűntény anekdotává válik, a felháborodás kínos röhejjé. Világos, hogy még egyszer megloptak. Na és? 

Van egy neobarokk főzőtermünk történelmi jelmezbe öltözött főszakáccsal, ősmagyar diétával, teátrális kitekintéssel a nagyvilágra, ahonnan nézvést egyetlen nagy konyhává alakult a globális politika.

Most egy híres rabbitól tanul zsidó vallásról, történelemről, hagyományokról, zsinagógába jár, és már a héber írást is megtanulta. Felszámolta Turul boltjait, bezúzatta korábbi könyveit.

Nekünk, Széchenyi tisztelőinek nem marad más hátra, mint imádkozni, hogy sikerüljön. Ám sokan cinikusak vagyunk: ha három évig nem volt erre idejük Viktoréknak, vajon rövid egy év elég lesz-e?

Egyiptom vesztett regionális fontosságából a nagy versenytárs Iránnal, Törökországgal, Szaúd-Arábiával szemben, azért is, mert Mubarak után a politika levonult az utcára, nem is tért vissza onnan. 

A világképüket formázgató fiatalok számára még inkább meggyőződnek vélt igazukról, hogy az ismeretek fölöslegesek, a tudás elsajátítása szinte lehetetlen és teljesen fölösleges is. 

Hajlandó-e korrekcióra miután eltávolodott a demokratikus értékektől, vagy folytatja „unortodox” politizálását, amiért már az ideológiai szövetségesei is kezdenek távolodni tőle?

Hírlik, hogy jövőre a tanügyminisztérium szigorúbban fog diszkriminálni. Külön fiú- és leányiskolákat fognak felállítani, vagy a végzős osztályokat fogják nemi szeparátorral elkülönözni.

A tévutat egy kis szótoldalék jelzi. Ha a székely létet székelykedéssé alakítjuk. Ha úgy gondoljuk, hogy ezzel képesek vagyunk mindazt elfödni, amire egy közösségnek valóban szüksége van. 

A vevő fizetett, és mehet Isten hírével. Az egyház nem kockáztatja Becaliért azt, amit az államtól kap. Az államtól és a politikusoktól. Minden választás előtt, népszavazást megelőzően.

Azt jelenti, hogy a nyelv működik, belülről működik, a szereplők valóban így gondolkodnak, így vetik papírra a gondolataikat.

Tény, hogy a szoclib nyolc év ehhez a nemzeti összefogás végtermékhez képest jószagúnak tűnik, de ebben mindenképpen benne van az idő (és a felejtés) jótékony hatása, s egyáltalán nem azt jelenti, hogy az sokkal jobb volt.

Az irányunkba jelentkező tartózkodás az anyaországban ma is olyan erős, hogy egy ottani népszavazás most se adna jobb eredményt, mint ama elhíresült 2004-es „nemzeti voks”. 

Mit mondhat egy jogállam arra, amikor demokratikusan megválasztott elnököt és vezetést állít félre a hadsereg arra hivatkozva, hogy a népakaratnak engedelmeskedik? 

Képzeljük el, mi lett volna „Európa” reagálása, ha Pontáék próbálják a töredékét megcsinálni annak, amit Orbánék megcsináltak?!

Míg a globish lehetőséget teremt sok millió ember számára a párbeszédre, a hungrish annak a kerek világnak az elvesztését eredményezi, amelyet az egymillió szavas magyar nyelv határol be.

Ennyi eszközzel, egy európai uniós országban, európai képviselettel egy olyan nevet, amelyhez nem tapad semmiféle történelmi szenny, nem lehet megvédeni?