Vélemény

A gyűlölködők elkerülhetetlenül csapatokba verődnek. A gyűlölködés ugyanis (ha az individualizmus tartható ideológia) nem lehet individuális. Egy effajta individualizmusnak nem lenne semmi értelme.

Az okok közül csak egy az, hogy amióta a közösségi hálóba belebonyolódtunk, már kevésbé vagyunk közösségi lények, kevesebbet áldozunk kultúrára is.

Deli Ormánnak hívták, ami annyit tesz: Bolond Erdő. Ennek a vidéknek volt egy (kény)ura, Líviusz névre hallgatott, de rá inkább azok, akik az ő udvarházába tartoztak.

Az ördög valami olyasmi lehet, mint a párhuzamos állam: valamennyi rossznak az okozója, teljesen megfoghatatlan, még senki sem látta, de mindenki tudja, hogy létezik.

A nyilvános viták segíthetnek megbeszélni közös dolgainkat, annál inkább, mert egyre kisebb tere, jelentősége, hatása van a nyilvánosságnak.

A nőket ért bármiféle bántalmazás esetén sokkal elterjedtebb az áldozathibáztatás (túl rövid volt a szoknyája, különben is miért nem pofozta fel stb.), mint az áldozattal való együttérzés.

Itthon a magát tájékozottnak tartó újságíró is olyan kérdésfelvetéssel dolgozik, amely kimeríti az áldozathibáztatásnak az összes pszichológiai kézikönyvben leírt jelenségét

Ismét lenne egy „Johannis-kormány”, amelyet bármikor megbuktathat a PSD–ALDE többség, de főleg kénye-kedve szerint szorongathat/gáncsolhat a parlamentben.

Egyetlen SZDP vezető sem hozta fel leváltásának indokaként, hogy kijelentésével etnikai feszültséget keltett, s ártott a jószomszédi viszonynak is, felrúgva az európai elveket és szokásrendet.

A Facebook ideológiai burkainkba zár minket, pusztán a profitéhség és mindent matematizáló, moralitást félredobó mechanizmusa miatt.

Mintha kezdene a közvélemény esze is megjönni. Mind többen vannak azok, akik szembefordulnak a hisztérikus és hiszterizáló divattal.

Mihai Tudose ki akarja csinálni a jelenlegi pártelnököt, és erre a legjobb módszernek azt találta, hogy eljátssza a Liviu Dragneánál is vérengzőbb alfahímet.

A kérdés sosem az, hogy kiket rekesztenek ki, hanem hogy kirekesztenek-e. Ezt gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni, és a tele szájjal cigányozás meg buzizás mellett felkapjuk a fejünket, ha bejön a kocsmába a saját tükörképünk, és minket szid.

A szociáldemokraták legalább ígértek valamit (Valamit? Mindent!) – az ellenzék viszont semmit. Azon kívül természetesen, hogy leváltaná a mindent megígérő szociáldemokratákat.

.

Van, aki – például Szili Katalin miniszterelnöki biztos – elismerésre méltónak tartja a közös akarat kinyilvánítását. Mások szerint ez több mint semmi, de sokat nem ér, hiszen nem tartalmaz konkrétumokat.

Az álmatagon lassú biológiai fejlődés fogságában vergődő ember elkerülhetetlenül lemarad teremtményei mögött, s fokozatosan fölöslegessé, sőt tehertétellé válhat.

Néha már magad sem tudod, milyen évet írtok, ki a miniszterelnök, kit kell épp gyűlölni vagy kritikátlanul imádni. Ki marad folyton és ki jön úgy, mintha máris menne.

A „paradigma” az oka, hogy a „hangadók” az ügyészség politikai ellenőrzéséről beszélnek azután is, hogy az elfogadott törvényszövegből kikerültek azok a részek, amelyektől korábban ők maguk féltették az ügyészek függetlenségét.

2018 annak a kísérletnek az éve lehet(ne), amelyben a hatalmat nem egy főbohóc kezébe juttatjuk és nem is a tőke lelkes híveinél tartjuk. Egymásra kell odafigyelnünk.