Nem tarthatóak két óránál hosszabb színházi előadások.
Néhány nappal ezelőtt az al-Kaida újabb támadásokra szólította fel követőit a lap és annak munkatársai ellen.
Az EMNP elnöke elítéli a magyarországi kormánypolitikusok pártos beavatkozását a romániai önkormányzati választások kampányába.
Sepsiszentgyörgyön jövő héttől a sárga forgatókönyv szerint folytatódik a tanítás. Kivételt a Mikes Kelemen Líceum jelent, amely vörös besorolású, azaz minden diák távoktatásban folytatja.
Az empátia csúcsa (VIDEÓ).
A Kovászna megyei egészségügyi hatóságok az érintett osztályok összes tanulóját lakhelyi elkülönítésbe helyezték, így számukra a tanórák online folytatódnak.
A ceremóniamesteri teendőket Donald Trump amerikai elnök vállalta fel.
A teológiát Kolozsváron végezte, ami után Szilágyperecsenben szolgált, és ezentúl a völcsöki gyülekezetben fogja hirdetni az igét. Felesége, Anna óvónő, akivel kislányt nevelnek, Teodóra.
Megfigyelők szerint a fehérorosz vezető kijátssza a "katonai kártyát", hogy elterelje a figyelmet arról a súlyos belpolitikai válságról.
Szilágyi Szilamér unitárius lelkésznek gépjárművezetői engedélye nincs, és csupán három nyelven beszél kifogástalanul (magyarul, románul és angolul), mégsem akart a teológia szűk vonzáskörzetében maradni, ezért is kóstolt bele Kolozsvár világi életébe, és kezdett utazgatni.
A járványügyi helyzet miatt novemberre tűzték ki az érdemben első tárgyalást.
A kár nem olyan súlyos, mint amitől eredetileg tartottak, a tűz nem érte el az épület tetőzetét.
A miniszterelnök szerint nem tudni, hogyan alakul a járványhelyzet.
Budapesten történt, most vádat emeltek a tettes ellen.
Késeléses támadás történt péntek délután Glasgowban.
Hárman meghaltak, hárman megsérültek a dél-angliai Reading városában szombat este elkövetett késeléses támadásban.
A figyelmeztetés hétfő éjfélig van érvényben.
Ismétlésről, nem az új leckék elsajátításáról szólt a kéthetes vizsgafelkészítők időszaka – tudtuk meg azoktól a tanároktól, akiket arról kérdeztünk, elegendő volt-e a június 2-12. közötti periódus a megmérettetésekre való felkészüléshez.