A férfi beismerte, hogy a feketepiacról vásárolta a halált okozó vegyszereket.
A volt kormányfő és a mandátumának meghosszabbítására készülő államfő válaszait foglaljuk össze.
Nem akarják a jogállami párbeszéd kormányközi jellegének a felszámolását.
A pénteki nyoni sorsoláson a román és a magyar válogatott is megismerheti pótselejtezőbeli ellenfelét.
A szakember szerint az élet szerves részévé kell tenni az internetről való beszélgetést a családban
Kedden este nyílik meg a Csíki Székely Múzeum legújabb nagyszabású kiállítása.
Klaus Johannis államfő tart az „autentikus párbeszédtől" – hangsúlyozta kedd este a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje, Viorica Dăncilă.
A medvét a Kézdivásárhely és Brassó közötti 11-es országúton ütötte el egy autó.
Visszaengedik a lakókat a hatóságok a temesvári Vaida Voievod utcában lévő ingatlanba, miután a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter csapatai nem találtak mérgező anyagokat a kérdéses épületben.
A kivizsgálás egy, az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) által kezelt kártérítési üggyel kapcsolatos, amelyben állítólag túlértékeltek egy 20 hektáros területet.
Megkaptam az iráni vízumot, megnyílt előttem az út kelet felé. Egyelőre azonban Agriban vagyok, innen még vagy 130 km az iráni határ, s arra mindenképp fogok időt szakítani, hogy minél közelebbről megszemléljem az Ararátot.
Nem korlátozza a beszélgetésen résztvevő sajtósok számát.
Nem kell mérőműszer ahhoz, hogy szolidárisak legyünk, elég rájönni arra, hogy egyikünk sem a világ közepe, egyikünk sem kell versengjen magyarságtudat-olimpián.
Antal Árpád emlékeztetett, hogy az elmúlt két évben az infláció mértékéhez igazították a sepsiszentgyörgyi ingatlanadót.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat újra bővítette a város utcáin és terein zajló eseményeket rögzítő térfigyelő kamerák rendszerét.
Az utasok közül senki nem sérült meg.
Koalíciójukat a fúzió megalapozásának tekintik.
A már hagyományosnak számító év végi díjátadó esemény révén a követendő példák bemutatásával szeretnék vállalkozásra ösztönözni a háromszéki fiatalokat.
Ismertették elképzeléseiket az Európai Unió Nagyragadozó Platformjának képviselői és a Hargita Megyei Regionális Platform szakemberei.