Koronavírus külföldön: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)


-A A+

Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel. Az európai államok közül Olaszországban és Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet. Folyamatosan követjük a koronavírus terjedését külföldön.

08:15

Dél-Koreában szinte megállt az új típusú koronavírus terjedése, miután a járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma. Vasárnapra nyolccal, 10 661-re emelkedett az összes regisztrált fertőzött száma. Mintegy két hónappal ezelőtt volt legutóbb ilyen alacsony új esetszám. Egy nappal korábban még tízzel több embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést. A vasárnapi nyolc új fertőzöttből ráadásul öt külföldről érkezett Dél-Koreába. (MTI)

20:32

Az afgán elnöki palota legalább húsz dolgozójának pozitív lett a koronavírus-tesztje. A 70 éves államfő, Asraf Gáni ezért jelentősen korlátozta személyes érintkezését hivatala munkatársaival – közölték kormányzati források szombaton. A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint egy kívülről érkezett hivatalos dokumentummal kerülhetett be a fertőzés az elnöki palotába. A dolgozók közül sokan rosszul érezték magukat, akiket ezután leteszteltek. (MTI)

20:00

A szombaton ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a 15 ezret az új koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit egészségügyi minisztérium szombat délutáni jelentése szerint az elmúlt 24 órában 888 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, 41-gyel több, mint egy nappal korábban. A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt múlt csütörtökön mérték. (MTI)

17:12

Spanyolországban meghaladta a 20 ezret az új típusú koronavírus által okozott betegség következtében elhunytak száma – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium szombaton. A tartományi jelentésekből készült összesítés szerint egy nap alatt 565-en haltak meg, kevesebben mint pénteken, amikor 585-en hunytak el. A fertőzés 20 ezer 43 emberéletet követelt eddig a dél-európai országában. Vizsgálatokkal 4499 újabb esetet azonosítottak az elmúlt 24 órában a pénteken közölt 5252 után. Január vége óta összesen 191 726 fertőzést regisztráltak. A gyógyultak száma szombaton 3166-tal emelkedett, miután pénteken 3502 pácienst nyilvánítottak egészségesnek. A fertőzést 74 662-en győzték már le. (MTI)

16:18

Az új koronavírus okozta járvány miatt elmaradnak a hagyományos ünnepségek a brit uralkodó születésnapján idén. A Buckingham-palota, a királyi család első számú londoni rezidenciája szombaton bejelentette: II. Erzsébet királynő személyesen kérte, hogy jövő heti születésnapján semmiféle ceremoniális esemény ne legyen, mivel „a jelenlegi helyzetben ez nem lenne helyénvaló”. (MTI)

11:52

Amennyiben addig nem fejlesztik ki a koronavírus elleni vakcinát, a tokiói olimpia és paralimpia 2021-es rendezése sem reális – véli az Edinburgh-i Egyetem közegészségügyi professzora, Devi Sridhar. A játékokat a világméretű járvány miatt halasztották idén nyárról jövőre, a tervezett időpont július 23. és augusztus 8., a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerülhet sor. Az Egyesült Államokban született szakember szerint csak megfelelő oltással képzelhető el a két esemény 2021-es megtartása. (MTI)

10:26

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma elérte a 2 243 710-et szombat reggelre, miközben világszerte 154 215-en vesztették életüket a Covid-19-ben, és 569 559-en épületek fel a betegségből – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítéséből. Péntek reggel még 2 158 250 volt a fertőzöttek száma, 144 243 a halálos áldozatoké és 543 732 a gyógyultaké. A fertőzés továbbra is 185 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. (MTI)

10:25

Meghalt újabb 16 beteg és 71-gyel, 1834-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.  Az elhunytak valamennyien krónikus betegek voltak, egyikük 42 éves, a többiek idős emberek – közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel. A kormányzati portálon azt írták: az elhunytak száma 172-ra emelkedett, 231-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Kiemelték, 21-re nőtt a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma. Kórházban 829 koronavírusos beteget ápolnak, 60-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásukat, készülve a tömeges megbetegedések fázisára – írták. (MTI)

21:29

Ötszázhetvenöttel emelkedett egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely elérte a 22 745-t Olaszországban – közölte péntek esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont több mint harmadára csökkent az utóbbi egy nap alatt, és járvány kezdete óta most a legmagasabb a huszonnégy óra alatt meggyógyultak száma. A polgári védelmi hatóság vezetője Angelo Borrelli bejelentette, hogy jövő héttől csak hétfőn és csütörtökön, a szokásos esti hat órás időpontban tartanak nyilvános tájékoztatót. A többi nap az adatokat a hatóság honlapján közlik. A halottak száma enyhén emelkedett a korábbi 525-höz képest. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 355 volt az egy nappal ezelőtti 1189-hez képest. Utoljára a járvány kezdetén, március első napjaiban volt ilyen alacsony az igazolt betegek huszonnégy óra alatt mért emelkedése. (MTI)

20:18

A pénteken ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a 14 ezret az új koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit egészségügyi minisztérium péntek délutáni  közlése szerint az elmúlt 24 órában 847 halálesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz, 14-gyel kevesebb, mint egy nappal korábban. A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt múlt csütörtökön mérték. Azóta lassan, napi kilengésekkel ugyan, de csökken a naponta jelentett halálozások száma. A brit szaktárca pénteki tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 14 576-an haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben. (MTI)

20:17

Az IKEA-boltok többségét birtokló Ingka Csoport vezetője azt mondta, hogy terveik szerint májusban megkezdik európai üzleteik újranyitását, de arra nem tért ki, hogy pontosan hol és mikor. Jesper Brodin, az Ingka vezérigazgatója szerint március óta eladásaik 60 százalékkal estek a koronavírus miatt megcsappant kereslet hatására, ami az IKEA-boltok bezárásával párosult. Március óta az Ingka csoporthoz tartozó IKEA boltok többsége zárva van a legfontosabb piacának számító Európában és az összes üzletének a bejáratára lakat került Észak-Amerikában, miközben Ázsiában már szinte valamennyi üzlete újranyitott. (MTI)

17:57

New Jersey kormányzója, Phil Murphy csütörtök délutáni sajtóértekezletén elcsukló hangon jelentette be, hogy rendőrségi vizsgálat indul az Andover városának idősotthonában történtek miatt. Az otthon épülete mellett – még hétfőn, egy lakossági bejelentés nyomán – 17 holttestet találtak egymásra pakolva egy hevenyészett halottasházban. A rendőrség vizsgálatai szerint a 17 halott mindegyike az otthonban hunyt el Covid-19 betegségben. Az idősotthonban egyébként a vírusfertőzés nyomán kialakult tüdőgyulladásos betegség eddig 68 halálos áldozatot követelt. (MTI)

17:56

Spanyolországban egy nap alatt 5252-vel emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek és 585-tel az elhunytak száma – közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója online sajtótájékoztatóján pénteken Madridban. A szakember elmondta: a SARS-CoV-2 vírust eddig 188 068 esetben mutatták ki a vizsgálatok, a fertőzés következtében 19 478-an veszítették életüket. Hozzátette: 3502 embert nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt nap során, számuk összesen 72 963. Ez utóbbi összesített adat 1834-gyel kevesebb a csütörtökön ismertetett számhoz képest, ahogy más ellenmondások is találhatók az egészségügyi minisztérium honlapján pénteken közzétett részletes, tartományonkénti adatsorban.

15:36

A gyerekeket nagyrészt elkerülik az új típusú koronavírus-járvány legsúlyosabb egészségügyi tünetei, de a válság gazdasági és társadalmi hatásai katasztrofális következményekkel lehetnek rájuk – figyelmeztet egy csütörtökön bemutatott jelentésben az ENSZ. A világszervezet szerint ez minden országban minden gyereket érint, és a járvány széles körű gyermekjogi válságot okoz. A jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a legsúlyosabban azok a gyerekek érintettek, akik nyomornegyedekben, menekülttáborokban, konfliktuszónákban, intézetben vagy valamilyen fegyintézetben laknak vagy fogyatékossággal élnek. (MTI)

15:10
Szerbia ideiglenesen szünetelteti a határátlépést a személyforgalomban

Pénteken 17 órától kedd 5 óráig a szerb hatóságok szüneteltetik a határátlépést a személyforgalomban – közölte honlapján a rendőrség. Szerbiában az ortodox húsvét idején, péntek estétől kedd hajnalig kijárási tilalom lép életbe, ebben az időszakban a határátkelőhelyeken nem léptetik át a személyforgalmat. A teherforgalmat nem érinti a korlátozás. A szerb kormány március 20-án – állampolgárságtól és az átkelőhely típusától függetlenül – valamennyi határátkelőhelyén megtiltotta a belépő személyforgalmat. A szerb állampolgárok előzetes konzulátusi engedéllyel, szigorú feltételek mellett azonban átléphették a határt. (MTI)












EZT OLVASTA MÁR?

X