Koronavírus külföldön: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)


-A A+

Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel. Az európai államok közül Olaszországban és Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet. Folyamatosan követjük a koronavírus terjedését külföldön.

20:55

Ötszázhuszonötre csökkent az utóbbi egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely  így elérte a 15 887-t - közölte vasárnapi esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.

A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont ismét megközelítette a háromezret. A halottak száma tovább csökkent az egy nappal ezelőtti 681-hez és az ezt megelőző 766-hoz képest. Március 19. óta most haltak meg legkevesebben egy nap alatt. A diagnosztizált fertőzöttek száma az utóbbi huszonnégy óra alatt 2972-re emelkedett a szombati 2886-hoz és a pénteki 2339-hez képest. A jelenleg diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 91 ezret: ebből több mint 28 ezer beteg szorul kórházi kezelésre, valamivel kevesebben mint négyezren intenzív osztályon. A gyógyultak száma túllépte a 21 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 128 948-t. (MTI)

20:20
Ausztriában a 12 ezret is meghaladta a fertőzöttek száma

Ausztriában vasárnapra a 12 ezret is meghaladta a koronavírussal fertőzöttek száma. Ez 2,1 százalékos növekedést jelent a szombati adatokhoz képest.

A 12051 fertőzött közül 1056-an részesülnek kórházi kezelésben, 244 beteget kezelnek az intenzív osztályokon. Továbbra is Tirol tartományban diagnosztizálták a legtöbb esetet (2.690 fő), Felső-Ausztriában 1.916-an, Alsó-Ausztriában pedig 1.863-an fetőződtek meg koronavírussal.

A szakértők szerint a számok pozitív tendenciát mutatnak. A  kórházban kezelt páciensek száma ugyanis néhány napja stabil; míg pénteken még 1.074-en voltak kórházban, vasárnapra már 18-cal kevesebben. A betegek közül 2.998-an meggyógyultak, és 204-en haltak meg a fertőzés következtében. (MTI)

20:19
Belga járványügyi hivatal: a járvány csúcspontjához közeledik

A belga járványügyi bizottság tagja arra figyelmezettet, hogy a járvány lassan eléri a csúcspontját az országban, azonban ez korántsem jelenti annak végét. "Óvatosnak kell maradnunk, hosszú és nehéz hetek várnak még ránk" -  nyilatkozott a bivatal.

A halálesetek száma Belgiumban 1447, a hétvégén 164 ember halt meg a járvány okozta betegségben. Az azonosított fertőzöttek száma lassan eléri a húszezret, a fertőzés epicentruma továbbra is a flamand régió ahol a megbetegedések közel 60 százalékát regisztráltak.  (MTI)

20:17
Csehország francia betegeket gyógyít

Koronavírussal fertőzött francia betegeket fognak gyógyítani Csehországban - jelentette be vasárnap Andrej Babis cseh miniszterelnök a közszolgálati televízióban. "Franciaország a segítségünket kérte, s kormány eleget tett a kérésnek" - mondta Babis az interjúban.

"Összesen 14 kórházi helyet ajánlottunk fel" - jegyezte meg Babis. Kifejtette, hogy az első hat francia beteget néhány napon belül várják a brünni egyetemi gyakorló kórházba. Franciaország a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban  súlyos gondokkal küzd a kórházak kapacitása tekinetében. Több francia beteget már korábban Németország is átvett.

Andrej Babis felhívta a figyelmet arra, hogy Csehország már korábban is segített néhány európai uniós tagállamnak, például védőfelszereléseket szállított Szlovéniába, Olaszországba vagy Spanyolországba. "Szolidárisak vagyunk az Európai Unión belül" - szögezte le. (MTI)

19:41
Csökkent a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában

A vasárnap ismertetett legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több mint hatszázzal emelkedett ugyan az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma, de ez jelentős csökkenés az egy nappal korábbi 703-hoz képest. Egy tekintélyes  londoni járványtani professzor szerint már vannak bizonyos jelek arra, hogy a korlátozó intézkedések lassítják a járvány terjedését. Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint szombat estig 4934-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. Ez azt jelenti, hogy a szombat este zárult 24 órában 621 beteg halt meg.

A vasárnap bejelentett 621 haláleset 82-vel kevesebb az előző 24 óra halálozási számánál. Szombaton az egészségügyi szolgálat 703 beteg haláláról számolt be; ez volt az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta. (MTI)
 

19:39

Franciaországban politikusok, orvosok és a televíziók is nagyobb önfegyelemre kérték vasárnap a franciákat a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások betartása érdekében, miután megítélésük szerint a ragyogó napsütés időben még mindig túl sokan mentek ki a szabadba.

A párizsi túlterhelt kórházakból eközben folytatódott a súlyos, de stabil állapotban lévő betegek evakuálása az ország nyugati részébe. Jóllehet a parkok, sportpályák, közterek a március 17-én életbe léptett kijárási korlátozások óta zárva vannak, a franciák vasárnap is tömegesen hagyták el otthonaikat a tavaszias időben: Párizsban a Szajna-parton sétáló családokat kerülgették a futók, Marseille-ben megteltek a belvárosi sétálóutcák, a nagyvárosok épületeinek belső udvarain pedig csapatosult játszottak a gyerekek.

19:39
Mérsékelt ütemben nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Horvátországban az utolsó közlések szerint egy nap alatt 56-tal, összesen 1182-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig tizenöt halálos áldozata van a járványnak. Mindannyian az idősebb korosztályhoz tartoztak, és más alapbetegségekkel is rendelkeztek. Az első fertőzés megjelenése óta 125 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 39 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Az országban a vírus megjelenése óta 10 847 koronavírus-tesztnek lett negatív eredménye. Az otthoni karantén szabályainak megszegéséért 1033 ember ellen indult eljárás.

Szlovéniában a vasárnapi hivatalos közlés szerint egy nap alatt 22 esettel, 997-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 28-an haltak meg a járvány következtében, csak az utolsó 24 órában hatan. Szlovénia nem közöl az elhunytak nemére, egészségügyi állapotára és korára vonatkozó adatokat. A diagnosztizált betegek közül 31-et ápolnak intenzív osztályon. Eddig összesen 27 764 koronavírus-tesztnek lett negatív az eredménye az országban.

Horvátországban és Szlovéniában is beszüntettek minden szükségtelen tevékenységet, és szigorú korlátozások vannak érvényben. (MTI)

18:20

A mulandó helyett a valóban lényeges meglátását sürgette Ferenc pápa az egyház történetének legelső interneten közvetített virágvasárnapi miséjén, amelyet a hívőkkel teli Szent Péter tér helyett a teljesen üres szent Péter-bazilikában mutatott be.

Ferenc pápa kijelentette, az új koronavírus-járvány teremtette tragikus napokban arra kell figyelni, ami valóban komolynak számít, a lényegtelennel való felesleges törődés helyett. "Fedezzük fel ismét, hogy az élet értelme a szolgálatban rejlik" - mondta Ferenc pápa. 

18:19

Spanyolországban eddig több mint 130 ezer  koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ugyanakkor már negyedik napja folyamatosan csökken az új esetek száma - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett adataiból.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésbe 674-en haltak bele az elmúlt 24 órában, ez a szám tíz nap óta először van hétszáz alatt. A járvány kezdete óta a napi halálozás csütörtökön volt a legmagasabb, 950-en hunytak el. Összesen már 12418-an veszítették életüket.

Egy nap alatt 6023 embernél szűrték ki a koronavírus jelenlétét, szombaton 7026, pénteken 7472 esetet igazoltak. Az elmúlt több mint két hónap során 130759 fertőzöttet azonosítottak. Az előző naphoz képest 1132-vel lett több a kórházi ápolásra szoruló páciens, szombaton 975-en, pénteken 2524-en kerültek kórházba. Összesen 58744 embert láttak el egészségügyi intézményben a koronavírus-fertőzés miatt, közülük 6861 beteget intenzív terápiás osztályon. Az ennyire súlyos esetek száma 328-cal emelkedett az elmúlt egy napban a szombati 116 és a pénteki 324 után Tovább emelkedett a fertőzésből felépülők száma, az elmúlt egy napban 3861-gyel, és összesen elérte a 38080-at. 

18:18
Hétfőtől ingyenessé válik a parkolás Magyaországon

Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap.

"A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját" - fogalmazott a kormányfő. Emiatt indokolt a közterületi parkolási díjak megszüntetése - tette hozzá.

Orbán Viktor tájékoztatása szerint a kormány vasárnap a helyzet megoldása érdekében rendeletet alkotott, amely a Magyar Közlönyben még a nap folyamán megjelenik. Ennek értelmében hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte a kormányfő. 

17:43
Moszkvában megközelített a 4 ezret a fertőzöttek száma

Moszkvában az elmúlt nap alatt 536 fővel nőtt és elérte a 3893 a koronavírus-fertőzöttek száma - közölte vasárnap az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) fővárosi részlege.

A hivatalos adatok szerint a gyógyult páciensek száma 194, az elhunytaké pedig 29 Moszkvában. Országos adatot egyelőre nem közöltek, de a moszkvai növekményből és a pénteki számokból kiderül, hogy több mint 5200 igazolt fertőzött lehet Oroszországban.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy az orosz főváros kórházaiban 20 ezer ágyat készítettek elő a SARS-CoV-2-fertőzöttek kezelésére. Az Új-Moszkvában épülő járványkórház mellett egyébként tűz ütött ki. Több sátor leégett, egy munkás életét vesztette.

17:42

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem vasárnap délelőtti adatai szerint Németországban 96 092 ember hordozza bizonyítottan az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 4933 esettel több az egy nappal korábbi  91 159-nél. Az igazolt fertőzöttek számának növekedési üteme 5,4 százalékra mérséklődött az utóbbi napokat jellemző 7-9 százalék körüli szintről.

A Die Zeit című hetilap hírportálján közölt számítás alapján a regisztrált fertőzöttek számának duplázódási ideje 9 nap. Ez pénteken még 8 nap volt. Azonban a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma továbbra is lendületesen, 15 százalékot megközelítő mértékben emelkedik, szombatról vasárnapra 1275-ről 1444-re ugrott.

15:38

A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hangsúlyozta: ha nem tartjuk be a szabályokat Budapesten és Pest megyében, a járvány robbanásának nézünk elébe, mert az igazolt fertőzöttek 62 százaléka a fővárosban, illetve Pest megyében él. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idősek számára kijelölt vásárlási idősáv nem a korlátlan "mászkálásra" való, vagyis csak akkor hagyják el otthonukat, ha elkerülhetetlen. (MTI)

12:18
Kijevben az élelmiszerboltokban is mérnek testhőmérsékletet

 Az ukrán fővárosban Kijevben, más városokhoz hasonlóan tovább szigorítanak a korlátozásokon, egyebeket mellett mostantól már az élelmiszerboltokban is fognak testhőmérsékletet mérni - közölte a városvezetés sajtószolgálata.

Hétfőtől a Kijevbe beutazó autósoknak is kötelezően megmérik a testhőmérsékletét a bevezető utakon felállított ellenőrző pontoknál. Ezen felül az élelmiszerboltokban is lesz mostantól gyanú esetén testhőmérséklet-mérés. Azokat, akiken felső légúti megbetegedés tüneteit észlelik és hőemelkedésük van, eltávolítják a létesítményből és egészségügyi intézménybe küldik. Kijev vezetése figyelmeztette a fővárosban lakókat továbbá arra, hogy a kormány rendelete alapján minden nyilvános létesítményben és a közterületeken hétfőtől kötelező lesz az arcmaszk viselete, vagyis az utcára, de még a lakóházak udvarába sem szabad mostantól maszk nélkül kilépni. (MTI)

11:58

Megvan az új típusú koronavírus lehetséges ellenszere - állította Jacob Glanville, egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója és elnök-vezérigazgatója a Fox televíziónak adott interjújában. Az interjúban Glanville kifejtette, hogy a laboratóriumban olyan semlegesítő antitesteket állítottak elő, amelyek képesek blokkolni a vírust.

Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét - fogalmazott az immunológus. A "tüskék" azok a korona alakú kinövések, amelyek a vírus felületén helyezkednek el, és a szakértők szerint a vírus ezekkel hatol be az egészséges sejtekbe. A nevét is ezekről a korona alakú "csápokról" kapta. (MTI)












EZT OLVASTA MÁR?

X