Koronavírus külföldön: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)


-A A+

Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel. Az európai államok közül Olaszországban és Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet. Folyamatosan követjük a koronavírus terjedését külföldön.

12:41
Ukrajnában is gondot okoznak a külföldről hazahozottak

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter szerdán dühös hangú Facebook-bejegyzésben közölte, nem járul hozzá, hogy újabb charterjáratok induljanak a koronavírus-járvány közepette még mindig külföldön tartózkodó ukránok hazaszállítására. A minisztert felháborította egyes hazahozott ukránok viselkedése, akik elutasították, hogy szállodába költözzenek az egészségügyi megfigyelésük érdekében előírt karantén idejére.

Avakov emlékeztetett rá, hogy Volodimir Zelenszkij elnök már március 13-án kérte a külföldön tartózkodó ukránokat: haladéktalanul térjenek haza, mert a koronavírus-járvány veszélye miatt lezárják a határokat. Ennek ellenére a következő napokban is voltak, akik elutaztak Balira nyaralni, majd rá két hétre, a határzár véglegessé tétele után követelték a hazahozatalukat, amit az állam mindennek ellenére a héten meg is tett. Ezek után "jogaikra hivatkozva" nem hajlandók alávetni magukat a kötelező karanténnak - írta Avakov, egyesen "disznóságnak" nevezve viselkedésüket. (MTI)

11:45

Az amerikai médiában egymást érik azok a mobiltelefonokkal készült képek és videók, amelyek a koronavírus-járvány miatt New Yorkban halottasházként működő hűtőkamionokról készültek.

A város 45 nagy hűtőkamionhoz jutott, ezeket részben vásárolta, részben a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) küldte arra az esetre, ha a kórházak és a halottasházak már nem tudnák hol tárolni a holttesteket. Keddre a nagyváros valamennyi halottasháza megtelt, ezért felsorakoztatták a hűtőkamionokat. Nem tudni, kik készítették a mobiltelefonos képeket és videókat, de a nagy amerikai televíziós társaságok egymás után mutatták be, ahogyan óriási zsákokban helyezték el felpolcolva a holttesteket. Egy hűtőkamion 44 holttest tárolására alkalmas. (MTI)

10:25

Az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre mintegy 75 ezerrel 860 793-ra nőtt a világban.

A Covid-19 betegségben eddig 42 341-en vesztették életüket, az utóbbi egy napban körülbelül 4500-an. A gyógyultak száma 178 301, a kedd reggelinél 12 ezerrel több - olvasható a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítésében. A fertőzés 180 országban van jelen. (MTI)

08:52

Franciaországban 24 óra alatt 499-cel 3523-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban meghalt áldozatainak száma, ami ismételten az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.

Jérome Salomon, a francia egészségügyi minisztérium járványügyi felelőse kedd esti sajtótájékoztatóján elmondta: a regisztrált fertőzöttek száma 52 ezer, jelentős részük otthonában lábadozik, 767 kórházban 22 800 Covid-19-beteget ápolnak, közülük 5565-en vannak intenzív osztályokon, ez 458-cal több, mint az előző nap. Az illetékes ismételten kiemelte: a 24 órás megfigyelésre szoruló súlyos, légúti problémákkal kezelt betegek számának változása a legfontosabb adat, mert ez alapján tudják a hatóságok megítélni a két héttel ezelőtt életbe léptetett kijárási korlátozások hatékonyságát.

Franciaországban a súlyos betegek számának görbéje az elmúlt napokban meredeken haladt felfelé, a héten lehet számítani a tetőzésre. (MTI)

08:41

Meghalt újabb négy krónikus betegséggel küzdő, idős beteg a koronavírus-járványban Magyarországon; a fertőzöttek száma pedig 525-re nőtt - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra szerdán feltett közleményben.

A közleményben azt írták, mind a négy elhunyt szív- és érrendszeri alapbetegségben szenvedett. Az elhunytak száma ezzel 20-ra nőtt, de 40 főre emelkedett a gyógyultak száma is. (MTI)

07:34

Törökország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből az új típusú koronavírus-járvány miatt egy, a parlament elé kedden benyújtott törvénytervezet értelmében - közölte ankarai sajtótájékoztatóján Cahit Özkan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióvezető-helyettese.

22:01

Csaknem négyszáz újabb halálesetet regisztráltak az Egyesült Királyságban. Az eddigi legnagyobb mértékben, az elmúlt 24 órában 381-gyel nőtt az új típusú koronavírus-járvány halálos áldozatainak regisztrált száma az Egyesült Királyságban – közölte kedden a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS). (MTI)

21:53

Egy 12 éves belgiumi lány a koronavírus legfiatalabb áldozata Európában. A lány a pozitív koronavírusteszt után három nappal belázasodott, majd az állapota hirtelen nagyon sokat romlott. Orvosa szerint bármilyen korban adódhatnak szövődmények, bár ez rendkívül ritka ilyen fiatal betegek esetében. Azt egyelőre nem tudni, hogy a lánynak voltak-e valamilyen alapbetegségei. (24.hu/MTI)

21:51

Türkmenisztán lakói nem használhatják a „koronavírus” szót, nem viselhetnek semmilyen védőfelszerelést, és az állami ellenőrzés alatt álló sajtó nem számolhat be a járványról. A radikális döntéssel életveszélybe sodorja az állampolgárokat a türkmén kormány, figyelmeztet a Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet.

21:19
Törökország 90 ezer rabot tervez kiengedni a börtönökből a járvány miatt

Törökország 90 ezer rabot szándékozik kiengedni a börtönökből az új típusú koronavírus-járvány miatt egy, a parlament elé kedden benyújtott törvénytervezet értelmében – közölte ankarai sajtótájékoztatóján Cahit Özkan, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióvezető-helyettese. A politikus kiemelte: terrorizmussal kapcsolatban, valamint nemi erkölcs elleni, és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűntettekért, továbbá szándékos emberölésért, illetve nő elleni erőszakért elítéltekre nem vonatkozik a tervezet. A többi fogoly közül is csak azokra, akik büntetésük legalább felét már letöltötték – tette hozzá.

Özkan rámutatott: ezen felül az érintettek mintegy fele, nagyjából 45 ezer ember pedig házi őrizetbe kerülhet, köztük a 65 év felettiek, valamint azok a nők, akiknek hat évnél fiatalabb gyerekük van, és azok a betegek is, akik orvosilag igazoltan nem tudnának gondoskodni magukról. (MTI)

20:58

Több mint nyolcszázzal nőtt az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában Olaszországban. A járvány halottainak a száma így elérte a 12 428-t – közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Lombardiában csökkent, országosan ingadozik az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy nap alatt 2107 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Az elmúlt 24 órában az országban a halottak száma 837-tel emelkedett, míg az egy nappal korábbi hasonló emelkedés 812 volt. Az azonosított fertőzöttek száma ismét nőtt az egy nappal korábbi 1648 után, miközben vasárnap ugyanez az emelkedés még 3851 volt. Olaszországban jelenleg 77 635 fertőzöttet regisztrálnak, ebből több mint 28 ezer beteg van kórházban. A gyógyultak száma elérte a 15 729-t. (MTI)

19:30
Megjelent a vírus az egyik görögországi menekülttáborban is

Első alkalommal diagnosztizálták az új típusú koronavírust egy görögországi menekülttáborban – közölte a görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium kedden. A vírust egy afrikai nő szervezetében mutatták ki, aki az Athén északi részén található Ritszona menekülttáborban él. A fertőzést gyermeke megszületése után mutatták ki nála egy athéni kórházban.

Időközben mindenkit, aki az egészségügyi intézményben kapcsolatba kerülhetett a nővel, elkülönítettek. Azonos intézkedést foganatosítottak a Ritszona menekülttáborban is. A hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy a menedékkérő hol fertőződhetett meg. Az athéni sajtó becslései szerint mintegy 3000 ember él a ritszonai létesítményben, ahol az állapotok koránt sem annyira rosszak, mint a reménytelenül túlzsúfolt égei-tengeri szigeteken működő menekülttáborokban. (MTI)

18:59

Spanyolországban már negyedik napja napi nyolcszáz felett van az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak napi száma – derült ki az spanyol egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatásából. A járvány kezdete óta a legtöbben, 849-en az elmúlt 24 órában veszítették életüket a fertőzöttek közül. Eddig összesen 8189-en hunytak el. (MTI)

18:08
Koronavírusos az a főorvos, akivel Vlagyimir Putyin múlt héten találkozott

Kimutatták a SARS-CoV-2 koronavírust az új-moszkvai Kommunarka 40. klinikai kórházának főorvosánál, Gyenyisz Procenkónál is, aki múlt héten védőöltözetben végigvezette Vlagyimir Putyin orosz elnököt a hermetikusan elzárt elkülönítő részlegen. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezzel kapcsolatban közölte, hogy az elnökkel minden rendben van, és hogy Putyint rendszeresen tesztelik. Arról, hogy Putyin átesett-e koronavírus-szűrésen, az elmúlt napokban több, egymásnak ellentmondó, Peszkovra hivatkozó közlés jelent meg az orosz sajtóban. Oroszországban a halálos áldozatok száma keddig 17-re, a gyógyultaké pedig 121-re emelkedett. (MTI)

18:03
Közel 800 ezer fertőzöttet azonosítottak már külföldön

A világon 786 ezer fölé emelkedett kedd reggelre a koronavírussal fertőzöttek száma, 37 820-ra nőtt a halálesetek száma, míg 166 ezren gyógyultak meg a betegségből - derül ki a Johns Hopkins Egyetem adataiból. Amerikában gyors ütemben terjed a fertőzés, itt több mint 164 ezer megbetegedést tartanak számon. Eddig több mint egymillió amerikain végeztek vírustesztet, naponta több mint 100 ezer embert tesztelnek. (MTI)
 












EZT OLVASTA MÁR?

X