Koronavírus külföldön: mutatjuk a legfontosabb információkat (percről percre)


-A A+

Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel. Az európai államok közül Olaszországban és Spanyolországban a legsúlyosabb a helyzet. Folyamatosan követjük a koronavírus terjedését külföldön.

16:25

Szünetelteti nyolc űreszközének működését az Európai Űrügynökség (ESA) a járvány miatt, amely tevékenységének visszafogására kényszeríti a németországi székhelyű űrkutatási szervezetet is. Az űrügynökség kedd este bejelentette, hogy tovább csökkenti a darmstadti irányítóközpontban dolgozók számát, ezért ideiglenesen leállítják egyes űrszondák működését, a velük folytatott adatgyűjtést. Az ESA 21 űreszközéből nyolcat érint az intézkedés, amely a közlés szerint „elhanyagolható” hatással lesz az űrkutatási missziókra. (MTI)

16:43
Ferenc pápa péntekre is közös imára hívta a keresztényeket

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás végén megismételte felhívását, hogy a médián keresztül minden keresztény csatlakozzon péntek este, romániai idő szerint 7-kor a Szent Péter-bazilika előtt vezetett imájához.  Az imát a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében. "Isten igéjének meghallgatása és a szentségimádás után Ferenc pápa Urbi et Orbi áldást ad, melyhez teljes búcsú kapcsolódik" - írták. (MTI)

15:58
Ukrajnában országos veszélyhelyzetet hirdettek

Meghosszabbította az ukrán kormány szerdai ülésén az országos karantént további 30 nappal, azaz április 24-ig, és kiterjesztette a veszélyhelyzetet az egész országra. Denisz Smihal miniszterelnök közölte, hogy előreláthatóan a veszélyhelyzet is harminc napig lesz érvényben. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint figyelmeztetett, hogy a veszélyhelyzet nem rendkívüli állapot, kérte, hogy a két fogalmat ne keverjék össze. (MTI)

15:56
Egészségügyi felszerelések gyártását kezdi a Ford

A Ford Motor Company más cégekkel együttműködve azon dolgozik, hogy gyorsabban bővülhessen a fontos egészségügyi felszerelések gyártása, amelyek az egészségügyi dolgozók, a mentőszolgálatok és a koronavírus-fertőzött betegek számára szükségesek.

A Ford Magyarország szerdai tájékoztatása szerint a Ford munkatársai együttműködnek a 3M csapatával, hogy kibővítsék a levegőszűrős légzőkészülékek gyártási kapacitását.

15:44

Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből már kigyógyult páciensek vérében lévő antitestekkel kezelnék a súlyos állapotban lévő fertőzötteket amerikai kutatók, akik a múlt héten nyújtották be a módszer alkalmazásához szükséges kérelmet. A St. Louis-i Washingtoni Orvosi Egyetem közleménye szerint a terv az, hogy a már felépült páciensektől – a beleegyezésükkel – vért vesznek, elkülönítve a vérplazmát, amelyet azután megvizsgálnak az esetleges méreganyagok vagy vírusok kiszűrése érdekében. A megfelelőnek ítélt vérplazmát ezután a Covid-19 betegségben szenvedők, valamint a magas kockázati csoportba tartozók kapnák meg. (MTI)

14:32

Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.A katolikus egyházfő a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájából jelentkezett be. Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta a miatyánkot.

14:28

Pozitív lett Károly herceg, II. Erzsébet királynő elsőszülött fiának a koronavírus-tesztje – írja a The Guardian a Clarence House szóvivőjére hivatkozva.  

A tájékoztatás szerint Károly feleségét, Kamilla cornwalli hercegnőt is megvizsgálták, de az ő koronavírus-tesztje negatív lett. Az udvar szóvivője közölte, hogy a házaspár a királyi család skóciai rezidenciáján, Balmoral kastélyában teljes elkülönítésbe vonult és a trónörökös néhány napja ottani lakosztályában dolgozik.

A Buckingham-palota, II. Erzsébet királynő londoni rezidenciája szerdán közölte, hogy a 94. évében járó uralkodó - Károly herceg édesanyja - jó egészségnek örvend. - a Maszol.ro portálról

14:09

Németországban átlépte a 30 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint szerda délelőtt 32 991 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 3935-tel - 13,5 százalékkal - több az egy nappal korábbi 29 056-nál. A növekedés mértéke jelentősen elmarad az előző héten megfigyelt 30 százalék körüli szinttől. Ez arra utal, hogy lassul a járvány, ami létfontosságú az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének fenntartásához. Azonban a vírus terjedése így is szinte felmérhetetlen teher a német társadalmon és gazdaságon. 

12:38
Tovább terjed a koronavírus Afrikában

Hétszáz fölé emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma a Dél-afrikai Köztársaságban szerdára, és a kontinens több országában is nőtt a megbetegedések száma. Dél-Afrikában szerdára 709-re nőtt a fertőzöttek száma – mondta el Zweli Mkhize egészségügyi miniszter. Az előző nap még csak 554 megbetegedésről tudtak az 58 milliós országban. A járványnak egyelőre nincs halálos áldozata, de két embert intenzív osztályon ápolnak – tette hozzá a tárcavezető. Burkina Fasóban 114 fertőzöttről tudni, míg a szomszédos Elefántcsontparton 73, Ghánában pedig 53 megbetegedést regisztráltak.

Szenegálban 86, Kamerunban 66, Kongóban pedig 45 ember fertőződött meg. Nigériában 46 megbetegedésről és egy halálesetről számoltak be. Ruandában 40-re emelkedett a fertőzöttek száma. Az ország szombaton szigorú intézkedéseket léptetett életbe: bezártak a nem létfontosságú üzletek, és a helyiek csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonaikat. Ugandában továbbra is kilenc fertőzöttet tartanak nyilván. (MTI)

11:58

Bosznia-Hercegovina március 30-tól lezárja repülőtereit a személyforgalom előtt az új típusú koronavírus-járvány terjedésének lelassítása érdekében – közölte a miniszterelnök. Kizárólag a gyógyászati cikkeket szállító repülőgépek szállhatnak le az országban. Boszniában már 166 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, hárman pedig meghaltak a Covid-19 betegség következtében. Horvátországban szerdától sokkal szigorúbban ellenőrzik és büntetik a koronavírus-járvány megállítása érdekében hozott korlátozó intézkedések megszegőit. Azokat, akik nem tartják be az otthoni karantén szabályait, 8000 kuna (370 ezer forint) pénzbírsággal sújtják. Amennyiben ezt ismételten megteszik, az összeg 30 ezer (1,4 millió forint), majd 120 ezer kunára (5,5 millió forint) emelkedik. (MTI)

09:58
Tábori kórházat állítottak fel Budapesten

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu. Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában beszélt arról, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni. A honvedelem.hu cikkében azt írták: a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve - a kórház megsegítése céljából - telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre. A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket. (MTI)

09:30

Elérte a 422 989-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma szerda reggelre. A halálesetek száma 18 916, a gyógyultaké pedig 108 578 lett - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A keddi adatsorban még 381 499 fertőzött, 16 557 haláleset és 101 794 gyógyult szerepelt. A baltimore-i oktatási intézmény összesítése szerint a vírusfertőzést 170 országban és területen mutatták ki. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól. (MTI)

08:15

Meghalt egy koronavírus-fertőzött brit beteg Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu szerda reggel. Ezzel tízre nőtt a koronavírusban meghaltak száma. Azt is írták, hogy újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 226-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Összesítésük szerint a Magyarországon beazonosított új koronavírus-fertőzöttek közül 10 iráni, 2 brit, 1 kazah, 1 vietnámi és 212 magyar állampolgár.

07:41

A szlovén kormány a koronavírus-válság idejére 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét - jelentette be Janez Jansa miniszterelnök kedden, amikor ismertette a kabinetnek a járvány okozta nehézségek ellensúlyozására indított gazdaságélénkítő csomagját.

07:22

Franciaországban 24 óra alatt 240-nel 1100-ra emelkedett kedd estére a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, ami az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.

Az Emmanuel Macron államfő által a Covid-19 fertőzéssel kapcsolatos szakmai kérdések megválaszolására életre hívott tudományos tanács az egy héttel ezelőtt életbe lépett kijárási korlátozások meghosszabbítását javasolta a tervezett két hét után. A szakemberek szerint a lakossági általános karanténra legalább április végéig szükség van.












EZT OLVASTA MÁR?

X