Vélemény

Járom az ország falvait, és mérhetetlen reménytelenséget, kilátástalanságot látok. Közönyösnek látom a magyar választói átlagot, amely úgy tekint ezekre a dolgokra, mint a fehér vadászra a maszáj fegyverhordozó. 

Jó ez, hogy az államok bölcsességében, közösségvállalási elszántságában nem kellett csalódni. Hogy a tudomány fejlődésének köszönhetően megvan a mód a vállalt intézkedések végrehajtásának ellenőrzésére.

Nyilvánvalóvá válik, mennyire nem a történelem, hanem az elvtelen felmentés érdekli az emlékezetpolitika mai formálóit. Megdöbbentő, hogyan válnak pillanatok alatt kétdimenzióssá problémák, elvek, emberek.

A Le Pen család feladta a leckét Európának. De a vén kontinens eddig minden nyavalyáját leküzdötte, minden diktatúráját megdöntötte. Európa most tévelyeg, ám vissza fog találni demokratikus önmagához. 

Felháborodás, hogy mit műveltek az „ő játszóterükkel”. Igyekszem nyugtatni őket, hogy átmeneti helyzet, hogy tavaszra biztosan majd mindent helyre... hogy írok a hivatalnak fényképes panaszlevelet. 

A templom és – a modern értékrendben nem kevésbé szent – iskola, egészség- és közlekedésügy szembenállása nem annyira a román népesség vallásosságából, mint inkább az egyház nacionalizmusából következik.

Brüsszeli látogatása előtt, a menekültválság tetőzésekor tartott sajtótájékoztatóján Románia álláspontját úgy összegezte, hogy a helyzet megoldásáért az összes érdekelt félnek együtt kell működnie. 

Korábban a növekedés nélküli fejlődés nem szolgálta a lakosságot, s félő, hogy a fejlődéssel járó növekedés, illetve a növekedéssel járó fejlődés sem a kisember érdekeit szolgálná. Csakis a választottakét. 

Nem akarják észrevenni, hogy Putyin úgy beszél Aszaddal, hogy már réges-régen mögéje néz és mögéje lát, valójában megnézi magának az ott rejtőző, akár Aszad-mentes, de mindenképpen oroszbarát jövőt. 

Fából vaskarika nyilván az egész, arról szól ez a szakértői kormány, hogy senki sem meri vállalni a felelősséget most, amikor a „nép" ennyire nem szereti a mellesleg általa választott politikusokat.

A népi táncokat létező és átírt, vagy frissen kitalált cselekményekre kezdték felfűzni, táncszínház, táncjáték megnevezéssel, érezve, hogy a nézőnek, túl a látványon, szüksége van valamiféle dramaturgiára. 

Bombagyárat és fegyverarzenált foglalnak le. Kiderül, hogy valami második világháborús relikviákat gyűjtő történelem-mániást kapcsoltak le, aki éppen szlovákiai magyar, hogy elég nemzetközi legyen az ügy. 

Gondolkodni csupán többé-kevésbé másként lehetséges. A probléma nem velük, az elkerülhetetlenül másként gondolkodókkal van, hanem azokkal, akiknek eszébe sem jut gondolkodni, csak lájkosan egyetérteni.

Lerobbant intézményeket ajánlasz nekünk, olyan kormányokat, hogy az ember a Marosnak akar menni, és íme, gügye provokációkat. Mondd csak, nem azt reméled tulajdonképpen, hogy lesz egy másik március? 

Azt hiszem, mindig is ilyen országot szerettem volna. Ahol arra vágyom, hogy én is lophassak végre, de mivel nem a megfelelő ember rokona vagyok, viszonylag szegény maradhatok, ergo papolhatok majd. 

Az erdélyi magyar társadalomban egyre többen vannak, akiknek elegük lett a mindenféle vármegyések, betyárseregek és jobbikosok erdélyi ámokfutásából, a paramilitáris jellegű ifjúsági szervezetekből. 

Tény, hogy nem csak a szervezők, de a helybéliek sem nézték őket jó szemmel, folyamatosan morogtak rájuk. Ehhez képest hatalmas tömegnek tűnik az ötszáz fő, aki szerda délután utcára ment Beke Istvánért.

A nemzetállami gyűlöletkeltés és intolerancia tobzódása. A „biztonság” parancsának prioritása a szabadság rovására, a „készenlét hisztériája”. Aminek elsősorban mindig a kisebbségek isszák meg a levét.

A szélsőségeseket nem lehet a mi szélsőségeseinkre és az ők szélsőségeseire osztani. Az egyik oldal utálata a másik iránt a másik oldal számára biztosítja az energiát és a muníciót, hogy gyűlölködhessen.