Vélemény

Mi még szeretjük megjavíttatni az elromlott, megszokott eszközeinket, kézbe venni a fakuló fényképeket, nyomdaszagú könyveket és újságokat lapozni.

Ezt csak én találhattam ki, mert Csaba királyfi népe ilyen galádságot nem követhetett el! A továbbiakban főleg jó dolgokat mondtam mind a székelyekről, mind a mai kormányról. 

Rosszabb helyre menni, rosszabbul élőket és káoszosabb rendszert látni, mint amelyben magunk szuszogunk, csak a mazochista, a nagyon fiatal és tapasztalatlan kalandor akarhat. 

Az Ukrajna keleti és délkeleti felében élő orosz többség is úgy gondolta, saját kezébe veszi a sorsa fölötti döntést, él a referendum jogával, maga dönti el, kinek a fennhatósága alatt akar élni. 

Be kell látnunk: öt százalékos parlamenti képviselettel valamicskét is csak úgy lehet elérni, ha szükség van erre az öt százalékra a kormányzáshoz. 

A Fidesz-kormány nem engedi meg, hogy hatalmas áldozatáért ne legyenek hálásak az állampolgárok. Főleg választások idején.

A magyarságunk akkor is összeköt, ha nem minden percben lobogtatjuk. Erdély ezért is érezte mindig magához közel Európát, és ezért lesz képes egyre jobban élni a nyitottság lehetőségeivel. 

Kormányok jönnek és mennek, bár merésznek hangzik, még a játékos államelnökök is eltűnnek egyszer a porondról, de a helyi közösségeink gondjai nap mint nap megoldandó problémákat jelentenek.

Oroszországnak mindig volt bizonyos lekörözhetetlen többlete, ez nem olaj, terület, lélekszám, nem fajsúlyos ideológiák gyűjteménye, hanem az idő.

A mai politikai élet elérte, hogy már nem is szavazókra, hanem hívőkre van szüksége. Akik mérlegelés nélkül hisznek el mindent, amit a Vezér kihirdet. Ha Kelet, akkor Kelet, ha atom, akkor atom.

Valamelyik mitropolita talán kiátkozna, a kozákok talán megkorbácsolnának, néhány hasznos idióta, aki azt sem tudja, milyen diktatúrák hívője, tapsolna nekik, de a rés újfent ki volna ütve.

Valóban ért a politikához, már régebben a politikai mesterhúzások professzorának bizonyult. Egymaga felvette például az Unióba Norvégiát, és királyságból egy csapásra köztársasággá változtatta. 

Voltak időszakok, amikor a palló járható volt, és akadtak olyan idők, amikor a forgalomkorlátozás vagy tiltás az állampolitika napi, éves szintjére süllyedt. Manapság sincs különbül. 

Látszólag tiszta víz kerül a fejekbe azzal, hogy a liberális alakulat ismét facér, de ez véleményem szerint nem egyszerűsíti, hanem bonyolítja a jobboldali összefogást.

A híres grúz borok, ásványvizek és gyümölcstermékek ismét visszaszivárogtak az orosz piacra, ám most várható egy újabb blokád, amit Moszkvának már nem is kellene píár-fazoníroznia.

A nemzeti romantika aranykönyvébe való az önfeláldozás történet, amelyet a pártelnök vasárnap mondott el: az EMNP nem akarja kockáztatni az erdélyi magyarság európai parlamenti képviseletét.

A nyilvánosságban folyó vita a múlt századelő faji vitáinak színvonalát idézi. Akkor a magyarságnak az volt a baja, hogy a zsidó népesség jobban alkalmazkodik a korai kapitalizmus viszonyaihoz.

Ha a politika már túlságosan kifárasztott vagy hátatfordítóan közömbössé tett, kattanjunk rá ezekre a tanulmányokra, és gondolkodjunk el fölöttük a netfórumos csipkelődésen túl is.

Ahogy a diák a magolással nem sokra megy, úgy a gyorsfagyasztott büszkeség is csak illúzió, buta mása annak az igazi közösségnek, amit egy iskola a felmutatott minőséggel, a jó hangulattal érhet el.

Nem értették, miért lenne távolság és erotika olyan szellemes összekapcsolása, mint az „Oktogontól Krisztináig”, kevésbé érdekes, mint bármi más, ami önmagában hordja igazolását.