A kormányfő szerint ugyanakkor a jövő évi költségvetést már az új összetételű parlamentnek kell elfogadnia.
Magas láza volt és vérének oxigénszintje kétszer is lecsökkent.
A járvány megjelenése óta nem hajlandó betartani az alapvető közegészségügyi rendelkezéseket és ajánlásokat.
A felmérést azután végeték, hogy kiderült, Trump megfertőződött a koronavírussal.
A fővárosi választási iroda elutasította a PSD kérelmét.
Szavazategyenlőség miatt.
A küzdelembe Donald Trump koronavírus-fertőzöttsége is beleszólhat.
A kolozsvári Református Kollégium udvarán megszervezett ülésen az önkormányzati választások eredményeit is megvitatták.
Az amerikai elnök a kampány kellős közepén került kórházba koronavírussal.
Kényelmes önkormányzati többséggel vezetheti a Küküllő-parti várost a következő négy esztendőben.
Szerintük ez az egyetlen garancia.
Adrian Dohotaru jövő márciusra halasztaná a voksolást.
A megyei tanácsosjelöltekre leadott szavazatok eredménye még nem végleges.
Mezei és Csomortányi szerint sikeresen szerepeltek a választásokon.
Nem csak legutóbbi mandátumát értékelte az RMDSZ Harigta megyei szenátora.
Új választható tantárgyak bevezetéséről írt alá rendeletet Monica Anisie tanügyminiszter – ennek értelmében már a jövő tanévtől lehetőségük lesz a színházművészetről tanulniuk a romániai diákoknak.
Tizennégy RMDSZ-es polgármester volt eddig a megyében, mostantól pedig tizenhatan lesznek, továbbá egy független polgármester is lesz, akit a Szövetség támogatott Szilágynagyfaluban.
Nagyon sok szabálytalanságot észleltek.
Amellett, hogy az infrastruktúra sokat fejlődött, és a jövőben is erre koncentrálnak, vannak kifejezetten eredeti, a község adottságait kamatoztató elképzeléseik is, például egy vízpalackozó-üzem létrehozása.
A belügyminiszter nyilatkozott erről.