Háttér

  • Egymásnak adják a kilincset a miniszterek

    Az eddigi fejlemények alapján a tévedés különösebb kockázata nélkül elmondható, hogy a szociál-liberális miniszterek kijelölése és kinevezése ugyan éles pártközi politikai vita és alku tárgyát képezte, ám a kormánykoalíció vezetői aligha vetették komoly elemzés alá a javasolt személyeket.
  • Isărescu: komoly intelmek komolytalan politikusokhoz

    Öt pontban foglalta össze Mugur Isărescu a román politikai élet egymással acsarkodó szereplőit, a sorozatos botrányok káros gazdasági kihatásaira figyelmeztetve.
  • „Kopogtat” az IMF: adós, fizess!

    A Nemzetközi Valutaalaptól, valamint az Európai Bizottságtól és a Világbanktól felvett kölcsönök törlesztésének matematikája egyszerű – sokkal nehezebb feladat lesz viszont a pénzt előteremteni, olyan körülmények között, amikor az állampénztár közismerten üres.
  • Önmaguknak feleselő államfők a referendum előtt

    Az egymás elleni acsarkodás, a hátmögötti áskálódás, a megszegett ígéretek mellett a román politikusra az is jellemző, hogy ha kell, bátran ellentmond – önmagának is.
  • Mit hoz(hat) a Nemzetközi Valutaalap Romániának

    A Nemzetközi Valutaalap mostani romániai tárgyalássorozata alkalmával a legkényesebb kérdést minden bizonnyal az alapvető élelmiszer-termékek hozzáadott értékadójának csökkentése jelenti majd.
  • Hogyan (nép)szavazunk vasárnap?

    A választói névjegyzék szerint 18.292.514 román állampolgár élhet szavazati jogával a fefüggesztett államfő további sorsáról – maradásáról vagy menesztéséről – döntő vasárnapi népszavazáson. A szavazólap ezúttal egyetlen kérdést tartalmaz: egyetért-e Románia elnöke, Traian Băsescu lemondatásával?
  • Olimpia 2012 – harmadszor házigazda London

    A nyári ötkarikás játékok történetében csúcstartóvá lépett elő London azzal, hogy immár harmadszor lehet házigazdája olimpiának. A brit főváros a 2012-es sportolói csúcstalálkozó előtt először 1908-ban, majd 1948-ban fogadhatta a világ legkiválóbb versenyzőit.
  • Hogyan rúgnak ki államfőket az EU tagállamaiban?

    Románia nem az egyetlen európai ország, ahol mandátuma közben leváltották tisztségéből az államfőt – erre Litvánia esetében történt precedens a kontinensen. Az EU tagállamainak többségében nem írnak ki népszavazást az elnök menesztéséről, még az elnöki köztársaság Franciaországban sem.
  • Lejértékelt politika

    A Bloomberg által idézett beruházók és pénzügyi szakértők véleményének megfelelően Traian Băsescu és a szociál-liberálisok csatározásainak nyomán megnőnek az ország finanszírozásának költségei, a lej pedig tovább gyengül majd.
  • Román (politikai) meccs – külföldi bírók

    Az Európai Unió döntéshozói, Angela Merkeltől José Manuel Barrosóig arra intette a bukaresti szociálliberális országvezetést, hogy tartsa be a demokratikus játékszabályokat. Korábban Victor Pontáék ellenzékből szintén alkotmányszegéssel, a jogállamiság veszélyeztetésével vádolták a demokrata liberálisokat, ám akkor Merkelék hallgattak.
  • Éles brüsszeli bírálatok – csipetnyi dicsérettel

    A romániai helyzetéről készült brüsszeli jelentés készítői a román igazságszolgáltatás egyik legnagyobb hibájának a következetlenséget tartják, felróva azt is, hogy a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőkben nem tudatosodott még kellőképpen az „azonos bűncselekményért azonos büntetés" elve.
  • Románia a nagyhatalmak szorításában

    Románia modernkori története során, így például az utóbbi 70 évben a döntő pillanatokban a nagyhatalmak több alkalommal is beavatkoztak az ország belső dolgaiba.
  • A Ponta-kormány száz napja

    Egy „munkalátogatás", két üzletember-találkozó, 19 tévé-szereplés, 8 külföldi út, 5 külföldi küldöttség fogadása és félezer személy kinevezése minisztériumokba, kormányügynökségekbe – nagyjából így vonható meg Victor Ponta kormánya első száz napjának gyorsmérlege.
  • Politikus talárosok, taláros politikusok

    Az utóbbi években jelentősen megnőtt az alkotmánybíróság szerepe, a hatalmi és ellenzéki pártok igen gyakran fordultak a talárosokhoz vitás ügyeik rendezése céljából. Politikai megfigyelők szerint mindennek következtében jelenleg akár az is elmondható, hogy az alkotmánybírák kormányozzák az országot.
  • Infopolitic-felmérés: Oprescuban bíznak a legtöbben

    Több mint hatvan százalékkal vezet a Szociál-Liberális Szövetség a felmérések alapján – amennyiben az Infopolitic Kutatási és Tanulmányi Központ most napvilágra hozott statisztikájának hinni lehet.
  • Olcsó benzin – drága tankolás

    Jóllehet Romániában a benzin ára az egész Európai Unióban a legolcsóbb, egy államilag minimáltan fizetésből azonban a román állampolgár csupán három teli benzintartállyal tud megvásárolni, amivel a táblázat – Bulgáriával megosztott – utolsó helyén helyezkedik el. Az esetleges, időleges olcsulások pedig csupán olyanok, mint Lappföldön a nyár: néhány hét alatt átveszi helyüket az újabb drágítás.
  • Magyarország: IMF-megállapodás 2013-ban?

    Budapesti döntéshozói körökben "két tábor" alakulhatott ki abban a kérdésben, hogy mennyire fontos a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – erre a következtetésre jutottak minapi magyarországi látogatásukon londoni felzárkózó piaci elemzők.