Vélemény

Törökország nem fogja eltűrni „egy önálló kurd entitás” létrejöttét Szíriában. Ez legalább tiszta beszéd, s igencsak egyértelmű üzenet az önálló kurd államban reménykedőknek és a nemzetközi szereplőknek.

Az utánpótlás viszont vidékről történik, mert a jelek szerint Kolozsvár magyarsága már nem tud kitermelni olyan számbelileg is hatékony magyar értelmiséget, amely a hely kultúráját továbbvinné. 

Utcán és buszokon a magyarok az évközbeni átlagnál hangosabban beszélnek, gesztusaik felszabadultabbak, otthonabbul viselik magukat néhány fokozattal. Majd az eufória utolsó fodrozatai is elenyésznek…

A vádirat szerint Bogdan Olteanu ugyanis bűnözőnek minősül. Igaz, az ártatlanság vélelme alatt hivatalosan még nem az, viszont tény, hogy pályafutása során több ízben is a bűnözők érdekeit pátyolgatta.

Ez működik, ez kell a tömegeknek. A vezetők is mossák kezeiket, ők felvilágosult, modern emberek, akik szívesebben alkalmaznának elvszerű megoldásokat, de ennek a népnek erre van igénye. 

Hogy az RTV manipulálja a szervezők nyilatkozatát, hogy kivágják belőle azt a részt, amelyben elmondják, hogy a zenész éppen azok ellen a praktikák ellen lázad: már kimeríti a szándékos félrevezetés fogalmát.

Emberi létünk alapvető jellegzetességeiben roppant hasonlítunk egymásra, és jó, ha számunkra soha nem a bezártság, a félelem, hanem a nyitottság, az érdeklődés, a mások megismerése marad az irányadó. 

Nézünk bután magunk elé: nem lehet utánanézni. Ezen a néven nincs sehol egy árva publicistánk sem. Azzal a helyzettel állnánk szemben, mint a névtelen katona szobrának leleplezéséről szóló adomában?

Megkérdeztük publicistáinkat: mi jut eszükbe a Rio de Janeiro-i olimpiáról – először? másodszor? harmadszor? Hogyan értékelik és mivel magyarázzák: 1. a magyar, 2. a román olimpikonok és sportvezetés eredményeit? Mi a véleményük a Játékok jövőjéről? 

Milyen dilettantizmus párosul miféle nemes arroganciával. Néhány taktusban mutatta fel a lényeget. És most már tényleg dúdolható, énekelhető a bulikban, zúgó fejjel, némi alkohollal segítve a hatást.

Újságíró ennél többet nem tehet. Akkor sem, ha nem hivatásos, csupán alkalmi, nyugdíjas, valamiféle íráskészséggel és közléskényszerrel megvert egyén, akinek véleményét a redakció vállalhatónak találja.

Akik maradtunk, megvizsgáljuk magunkat. Ki a hajléktalanokkal! És a melegekkel! Meddő nőkkel! Lányos fiúkkal is! Fiús lányokkal is! A nekünk nem tetsző kutyát tartókkal! A nekünk nem tetsző hajszínűekkel!

Felesége viszont a pénzügyi tárca igazgatója lett. Maricának tehát az asszonnyal szemben (is) védenie kellene a dolgozókat, és nem kizárt, hogy odahaza parázs szakszervezeti vitáik vannak.

Tudta-e, hogy ezek az emberek nem jókedvükben és önszántukból hagyják maguk mögött hazájukat, vagyonkájukat, egész életüket, és vállalják akár a vízbefulladást, a kontinenseken átívelő gyaloglást? 

Ma egyetlen reformátorunk van, az emberi arcokkal díszített, de merőben embertelen, semmi emberi szempontot nem ismerő papírrongy, a Pénz. „Ő” a későmodern és posztmodern kor ellenállhatatlan prófétája.

Tirana felszólítást kapott, hogy adott listák alapján közszereplők, újságírók ellen indítson kivizsgálást, Bosznia-Hercegovinában a kivizsgálási listán egy pristinai lap alapítója is rajta van. 

Ez a kidobott pénz, Mikházával ellentétben, ahol úgy vezettek el a rómaiakhoz, hogy jövőre talán az is eszükbe jut: Graves, Dürenmatt, Kosztolányi és még sokan mások jártak ugyanezen az úton.

S ha nem sejtené, milyen élményekkel kecsegtet a főtér, az Oficiális városi kalauz eligazítja: „A városközpontban lévő épületekre vetett tekintetünk által bele merülhetünk a porlepte sorsokba.

Mostanában a doppingellenőrzések kapnak egy kis politikai aromát. Meg amikor büszke kisországok nemzetihős sportolói legyőzik a szomszéd (ősi ellenség) vagy a nagybirodalom Góliátját…

Azt közvetíti, aminek horderejét fel sem bírja fogni. Harccá süllyeszti azt, amit az olimpia békésen megoldana, vagy legalábbis próbálna, rövidlátó politikává maszkírozza a játékok képviselte humánumot.