Megtanult magyarul, és egy könyvet is írt Romániai magyar írók címmel; Kolozsváron született, azon a régi, sokak visszasírta Kolozsváron, amely már csak azért is tökéletes, mert régen elmúlt.
Pusztán számításból igazított ezzel egy kicsit az eltolt országimázson, hogy a külföld is megnyugodjon és befogja a száját? Olyan kérdések, amelyek igencsak távol esnek Kertész életművétől.
A Nyugat kis elefántként viselkedett – nehezen tanult, hamar felejtett, s ugyanazt a hibát követte el Aszad ellenzékének támogatásával, mint tette azt a szovjetek ellen harcoló tálibok esetében.
Öt perc múlva felesége sírva hívta a szomszédot, menjen már, segítsen ha tud, mert a férje felkötötte magát. Már nem lehetett rajta segíteni. Döbbenetes: egy élet egy kancsó borért!
És hangosan hörögtek azok, odaát, hogy jaj, a sajtószabadság, jaj, az alkotmány, jaj, a zsidózás, jaj, a történelemhamisítás, jaj, a Kertész nevű íróknak el kell menniük Magyarországról!
Fiam, Jankó, beadlak asztalosinasnak. Nincs abban semmi szégyenleni való. Szégyellje magát az a gyerek, ki ok nélkül költeti a szüleit: kit ajándékkal és könyörgéssel mentenek meg a bukástól.
Első nyilatkozataival sok szavazatot veszített. Egyelőre magyar szavazatokat. Ám bármit is nyilatkozzon ezután (akár hallgathat is), a második fordulóban következnek majd a román szavazatok.
Nem jobb, ha egy politikus tisztességesen elmondja a valós helyzetet, mint hogy köntörfalaz, csűri-csavarja a szavakat, és olyan fantáziatervekkel áll elő, amelyek a mesevilágba illenek?
És akkor a jósasszonyokhoz fordul, kiknek száma és hatalma a rendszerváltás óta megsokszorozódott. Beáll a sorba, megadja magát sorsnak, várja, hogy sorra kerüljön Nargalita asszonynál.
Szédületes karrier. Lemásolható? Mai világunk körülményei és a sakk elgépiesedése korában aligha. Maradjunk azzal, amit a világ eddigi talán legnagyobb sakkozója, Garri Kaszparov mondott.
A sok előítélet és morgás közben egyszerűen már nem vagyok vevő arra, ami nem illik a képletbe. Így magam is fönntartójává válok annak, ami ellen küzdök, ásom az árkot ezerrel.
Olyan gusztustalan „székelyezés” indult, hogy csuda. Bicskázás, magyarállampolgározás és -útlevelezés, vicceskedő románozás, Csender nevével való szellemeskedés – ami belefér.
És működik a cirkusz, az ál-állatszelídítő sikeres porondművész lett, a közönség ámul a mutatványokon, a kókler maga is hiszi, hogy ő képes irányítani a vadakat, alázatra semmi szükség.
Az ország több mint fele mégis mellette áll, elhiszi neki, hogy nem enyves kezű, hanem tiszta szívű vezető. Sokan meg nem bánják: lopjon, mert megérdemli, s a párt is, amely őt adta a népnek.
Hogy melyik isten erősebb a másiknál, melyiknek van igaza, csak úgy lehet kérdés, ha az emberek nem támaszkodhatnak valós tudásra. Egy muzulmán és egy keresztény közé hiába állunk békíteni.
A második fordulóba borítékolhatóan Victor Ponta és Klaus Johannis jut (a magyar szavazatok nélkül is). Eredménytelen rájuk vagy másik román jelöltre szavazni.
Szerencsére azonban az árvizeket védelmébe vette Mihnea Costoiu, aki rámutatott, hogy a víz a románoknak szerencsét hoz, így feltehetően szerencsét hoz majd a Victor Pontának is.
A székely autonómia nem a rengetegben bóklászó Ábelekre és Úz Bencékre vonatkozik, hanem arra a székelyföldi mikrotársadalomra, amely leképezi a huszonegyedik század sokféle létformáját.
Apróka, törékeny hölgy, fehér, nem drága, de ízléses szoknyában. A háttérben a zenekar swing akkordjai pompásan illettek elegáns tartásához. Meglepett testének vertikális helyzete.
A jelcini átmenetben viszont nagyjából minden, ami duplázott volt, bezárt. Persze nem jószántából – úgy tűnt, a nagy ébredéstől nem tud, nem is akar nagyhatalomként magához térni Rosszíja.