Vélemény

Megsejtjük, hogy az egykoriaknak, bármennyire klasszikusokká is lettek mára, pontosan olyan gyötrelmeik, vívódásaik, gondjaik, frivolitásaik, pajkosságaik, boldogságaik voltak, mint nekünk.

Hazaáruló lehet bárkiből, bármikor. Ezért aztán csupa feszültség az élete annak, aki ezt a jelzőt el akarja kerülni. Mindig készenlétben! – mondaná, de ezt a jelmondatot már elhasználták a komcsik.

Miért lenne szégyen Putyinnal egy kategóriába tartozni? Oroszország végre boldog, sikeres, békés és nagy. Mi is az leszünk. Békések és boldogak mindenképpen. Vége az állandó harcnak. 

Most már az érdekesebb, ami az iráni síitizmussal továbbra is – sőt Genf után még inkább – szembefeszülő Szaúd Arábiával és Izraellel történt, vagyis, hogy összefogtak. 

Ám hiába jogszerű a bebörtönzése, mégis sokak számára leginkább példastatuálásnak tűnik. Koncepciós eljárásnak, politikai leszámolásnak talán mégsem…

Egy házaspár félrevonta a lelkészt, s megkérdezték, hogy a pályázatok megírása után melyik politikus vagy egyházi vezető segítségét kérte, milyen irányban próbált lobbizni. 

Ha Justitia istenasszony romániai szolgálói nem takarták volna el a szemüket (Preduţ mintájára), akkor a csaló román politikus most börtönben lenne – és megmenekült volna a veréstől. 

Ismétlem magamban folyton, hogy nem, ők már nincsenek, miközben mégis minden az ellenkezőjéről győzköd: hangok, sorok, mozdulatok. Amíg vagyunk, ők is vannak. 

Látványos marad még az idénre is a nagy székely menetelés a román kormány és a romániai költségvetés által – persze a mi adólejeinkből is – korszerűsített, Erdélyt Moldvával összekötő főúton.

Szóval a misztikáról... Az irodalom teljessége nem lehet meg nélküle – de hogy vezérelne, a sorsunkat megmutathatná...? Kétlem. Még akkor is, ha kartéziánusnak lenni nem a legnagyobb boldogság.

Nekem, mint talán minden erdélyinek, eleinte komoly gondot okozott a haza: inkább problémát jelentett és nem szeretetet. Mert hol van a haza? Hova bújt?

Olyan kreativitás volt ez, amely a műveltségén alapult, ez a műveltség azonban sohasem költözött bele a gőgbe, abba a passzivitásba, amelyben a dölyfös nagymellény az egyetlen aktivitás.

Mutatja a híradó, hogy valamelyik állatbarát szervezet grillcsirkéket vitt a kutyamenhely lakóinak karácsony alkalmából. És a kivert, gazdátlan ebek szaladnak szájukban a sült csirkével szanaszét.

Tartsuk meg, ami jó volt. Az összetartozás parancsát és érzését, a jólelkűséget és önzetlenséget, a bölcsességet, a felelősségvállalást, a határozott kiállást. Erre is volt példa, ezt is láthattuk.

Remélem, hogy visszakapjuk azt az Európát, amelyben és amiért érdemes élni és harcolni. S remélem, hogy visszakapjuk azt az Erdélyt, amely egyszer már példát tudott mutatni Európának.

Már a Várfok utcában járunk, percek alatt leérünk. Öt lejnyi volt az apró, a fiam azt mondja, egy-két zsemlére és egy kis párizsira talán telik. Vajon ma hét krajcár mennyit érne?

Talán a nemzetvédelmi tanács is összeül a vészhelyzet hallatán. Vagy akad egy bölcs, aki a helyszínre rendeli a Ţăndărica bábszínházat, hogy oldja meg a helyzetet.

Veszélyes játékszer a net, derült ki újfent, kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vásári forgatagban választanak pünkösdi királyt, közfelkiáltással. Mert hát addig is tart.

Legyünk inkább olyanok, mint a fa, amelyik annak ellenére zúzmarás, hogy minden szakértői számítás szerint nem kellene annak lennie.

Csaknem valamennyi kormány átfogó, az országot keletről nyugatra, délről északra behálózó, a Moldovai Köztársaságba tartó sztrádaépítési tervekkel állt elő, azokból azonban nem lett semmi.