Vélemény

Irodalmi remekművek sem születhetnek olyan országban, ahol az államfő szerint nem filozófusokra, hanem pincérekre van szükség, egy államfő-jelölt pedig úgy véli, a sok könyv csak elbutítja az embert… 

Irak és Szíria sokaknak Vietnamot, Kambodzsát juttatja eszébe, azt, hogy Irak lerohanásának éppúgy volt mondvacsinált oka, ahogy Vietnamnak is annak idején.

Az olvasói felvetést, miszerint az UEFA-nak kellene gondoskodnia, hogy történelmi sérelmeket magukban hurcoló nemzetek ne kerüljenek azonos csoportba, mégsem tudom elfogadni.

A kór súlyosabb fázisaiban a beteg magánkívül udvarias, két nyelven társalog, érdeklődik, megfeledkezik a kötelező elutasításról, sőt szolgálatkészen hivatali titokokat fed fel.

Az ember áll és bámul: hol voltak a nálunk szolgáló magyar diplomaták, az itteni helyzet ismeretében miért nem szóltak előre, hogy most nem tenne jót egy ilyen találkozás, inkább ártana?

A brassó-pojánai tanácskozás döntő kérdése éppen az: lehet-e a tárgyalások útján a többség és kisebbség viszonyát nyertes-nyertes játszmává alakítani?

Látszólag minden folytatódik ott, ahol a választás előtt voltunk: a vesztesek újratervezik a reményt, a győztesek még fényesítik kicsit magukat, az értelmesebb közönség már kiszállt Csömör-alsón.

Soha nem volt és soha nem lesz könnyű megérteni egy másik nép lelkületének a belső rezdüléseit. Mint ahogyan mi sem értjük a maguk teljességében a román ereklyés sorban állásokat…

A csőcselék kedvenc közege az elszabadult indulat, amely az ösztönvilág borzalmait hozhatja felszínre. Persze a politikai korrektség ellenfelei kéjesen beléborzonghatnak ez elemi őszinteségbe.

Úgy állítják majd elő, vagy fújják fel az írót, ahogy annak idején a csapatokat a popiparban. Fiatal, jól formázható és utaztatható, fotogén arc, megnyerő modor. Aztán legfeljebb tátogni fog.

Ülünk a kis kontextusunkban (éppen Kundera nevezte így azt a látásmódot, mely csak azt veszi észre, ami körülötte történik), és azt képzeljük, tudjuk, mennyire jelentéktelen Modiano.

Mindnyájunk számára Európa megosztottságát jelképezte, s meg voltunk győződve, hogy csupán ennyi választ el az igazságos, demokratikus világtól – a Vasfüggöny, központi elemével, a Fallal.

Önbizalom és gőg annyi van, hogy ha az IQ-szint ennek a fele lenne, már zsebre tenné Stephen Hawkingot. Ezeket a funkcionális analfabétákat az állam évi több mint kétezer euróból termeli ki.

A brassópojánai PER-eskedés legfontosabb hozománya, hogy a februári – nem titkos, én már most szóltam! – tanácskozáson már konkrét magyar javaslatokkal foglalkoznak.

A nagymama véleménye mellett Traian Băsescura hallgathatott, aki pártja fiataljainak azt magyarázta, hogy az országnak nem filozófusokra van szüksége, hanem autószerelőkre (és persze pincérekre).

A komor tekintetekre okot adó tényezők között bizonyára első helyen az általános korrupció áll, amelyből az átlagromán kimarad, ezért olyan rettenetes. Őt senki nem keni meg.

A napokban, az új igazgató beiktatásán az újságírók szemére vetették, hogy nem jár a színházba, mire azt válaszolta: majd akkor, amikor az előadások nem alkoholistákról és drogosokról szólnak!

Azt írja Izsák Balázs, hogy a román közvélemény felé az igazat, és csakis az igazat szabad közvetíteni. Igaza van, csupán annyit tennék hozzá: a hazai magyar közvélemény felé úgyszintén.

Hétvégére mindenki átalakul. A többség a gyepgondozás, autóápolás, környezetkultúra időtöltését kultiválja, de nem ritka a horgász – vadász - természetbarát kombó military stílusban.

Így alakul ki az egyik legrokonszenvesebb láncolat: az írónak szerencséje van a kiadóval, a kiadónak az íróval, az olvasónak mindkettővel. Nem minden kötet kapcsán történik meg ez.