Best of: ezt olvasták a Maszolon 2016-ban


-A A+

Az idei év rendkívüli volt számunkra: nem csak azért, mert akkreditációt kaptunk a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságra, hanem azért is, mert 2016 végére a legolvasottabb magyar portál lettünk. Éves visszatekintőnkben a száz legnépszerűbb írásunkból, illetve azokból az anyagainkból válogattunk, amelyekre egy kicsit büszkék vagyunk.

2016 külföldön a terrortámadások, a Brexit és Donald Trump elnökké választásának éve volt, idehaza pedig júniusban és decemberben is urnákhoz járultunk. Ezekről az eseményekről nagyon sokan a Maszolról tájékozódtak, de olvasóinkat – a bűnügyek és balesetek mellett – az életüket közvetlen módon érintő változások érdekelték a legjobban a anyagaink nézettségi toplistája szerint.

Számos gyermekes család számára az év híre volt, amikor megírtuk, hogy rendeletben szabályozza az oktatási minisztérium az iskolai házi feladatok mennyiségét. A témában több, rendkívül népszerű írásunk jelent meg, piszchológust és szakpolitikust is kérdeztünk

A nézettségi adatok alapján egyértelmű, hogy olvasóink a dohányzásellenes törvényt tekintik a parlamentben idén elfogadott legfontosabb jogszabálynak. A legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy az új előírások szerint hol tilos a füstölés. Többször írtunk a törvény szigorának enyhítésére irányuló próbálkozásokról. Legutóbb a még tisztségben lévő egészségügyi miniszter aggodalmairól számoltunk be. E szerint az új összetételű parlament minden bizonnyal változtatni fog a jogszabályon.

Minket is meglepett az a szolidaritás, amely a földönfutóvá vált baróti családot övezte. Csak remélni merjük, hogy ügyük ismertetésével a megsegítésékhöz magunk is hozzájárultunk. Abban is bízunk, hogy a Böjte Csaba atya által létrehozott intézményről, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthonról írt nagy sikerű riportunk szintén szolidaritást ébresztett az olvasóinkban.

Nagyon sok autós olvasónk lehet, mert hasítottak a KRESZ vagy a gépjárművezetői jogosítvány módosulásával kapcsolatos írásaink. És nyilván a legtöbb járműtulajdonost nagyon érdekelte, hogy végül hogyan végződik a kötelező biztosítás körüli huzavona. A végkifejlet ez lett. De hogy jó hírrel is szolgájunk az autósoknak: januártól olcsóbb lehet az üzemanyag

Azon sem lepődtünk meg, hogy olvasóinkat nagyon érdekelte a közalkalmazotti bérek és a különböző szociális juttatásoknak – például a minimálbér vagy az ebédjegyek értékének – az alakulása. A fizetések a közszférában idén többször is módosultak, és már az is biztos, hogy jövőre is növekedni fognak. A gyermekes családok számára nagyon jó hírt jelentett a gyermeknevelési támogatás megemelése, vagy akár annak a törvénynek a kihirdetése, amely június elsejét munkaszüneti nappá változtatta. És ha már szabadnapok: azt tudta, hogy 2017-ben négy nappal kevesebbet dolgozunk 2016-hoz képest?

Olvasóinkat érthető módon érdekelte mindaz, ami idén az egészégügyben történt. Mi egy egész cikksorozatban jártunk utána annak, hogyan kényszerülnek Magyarországon gyógyulni a romániai betegek. Több írásban jártuk körül a hálapénz vagy az orvoselvándorlás kérdését is.

Olvasóinkat nem hagyta hidegen, hogy idén is folytatta hadjáratát a korrupcióellenes ügyészség a magyar önkormányzati vezetők ellen. Részletesen beszámoltunk a Horváth Anna és az Antal Árpád elleni eljárásról, és mindkét ügyről sikerült exkluzív információkkal is szolgálni. Azt pedig szintén csak mi írtuk meg, hogy a "székely terrorimus" szálai Svájcba vezetnek.

Büszkeségre, de aggodalomra is okot adott számunkra, hogy munkatársunk, Moldován Árpád Zsolt akkreditációt kapott az EURO-2016-ra. Az aggodalom amiatt volt, hogy a labdragúgó-Európa-bajnokság alig néhány héttel a Párizst vérbe borító merényletsorozat után kezdődött, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette. Munkatársunk épségben hazatért, helyszíni tudósításait itt megtalálja.

Az idén indult MÁS-KÉP sorozatunkra is nagyon büszkék vagyunk. Munkatársunk, Víg Emese Szilágyi JúliávalMolnár LeventévelGergely Edóval, Szilágyi Domokos élettársával, Nagy Máriával és Márkus-Barbarossa Jánossal beszélgetett el. A sorozatot 2017-ben folytatjuk. 

Külföldi sztárszociológusokat is megszólaltattunk idén: az ausztrál Raewyn Connell genderkutatót aktuális kérdésekről faggattuk, Erik Olin Wright amerikai szociológust a kapitalizmus jövőjéről és alternatíváiról kérdeztük, George Ritzer amerikai szociológussal pedig a globlizáció, fogyasztás témakörében beszélgettünk. Sikerült interjút készítenünk egy vakmerő kínai csapattal, akik függőleges városok megépítését tervezik, neves szakemberek bevonásával.

Egyetlen anyagunk sem futott még akkorát a közösségi oldalakon, mint Szilágyi N. Sándornak a kommandói falunapokon történtekről szóló jegyzete, vélhetően azért is, mert olvasóink közül sokan vitába szálltak a szerzővel. A tekintélyes nyelvész professzor arról írt a Vélemény rovatunkban, hogy ember szeretne maradni, miután Erdélybe is átterjedt "az a gyalázatos kollektív elmebaj és gyűlölködés (jobb- és baloldalon egyaránt!), amitől Magyarországon normális ember hovatovább élni se tudhat". Utóbb a szerző a magyarországi népszavazásról is megírta a véleményét.

Szilágyi N. Sándor írásához hasonlóan nagyot robbant Facebookon az a hírünk, hogy egy csíkszeredai lány nyerte a TV2 tehetségkutatóját, a Star Academyt. Szőcs Renáta szereplését folyamatosan nyomon követtük, interjút is készítettünk vele a döntő előtt. Egy másik írásunk népszerűségéből kiderült számunkra az is, hogy nem merült még feledésbe egy másik székelyföldi tehetség, László Attila neve sem. A kézdivásárhelyi fiúnak egy nemzetközi fesztiválon való fellépéshez volt szüksége az olvasóink segítségére.

Az év híre számunkra kétségkívül az volt, hogy 2016 novemberében a legolvasottabb és legidézettebb erdélyi magyar portál lettünk. Piacvezető pocíziónkat decemberben is megőriztük.

Köszönjük, hogy 2016-ban minket olvastak, tartsanak velünk jövőre is. Boldog új évet kívánunk olvasóinknak!

 








EZT OLVASTA MÁR?

X