Kisebbségben

Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a nagy Sztálin portréival, gondolataival, szellemére utaló szimbólumokkal? Rajzkészségemet azzal próbálgattam egy-egy kósza papírlapon - de olykor tankönyveim margóján is - lemérni, hogy Sztálin-portrékat rajzoltam ceruzával, lehetőleg profilból, mert úgy könnyebb volt elkapni a lépten-nyomon kifüggesztett, jóváhagyott arcélet a dús bajusszal. Igaz, iskolás gyermek voltam, de nem láttam környezetemben senkit - pontosabban nem emlékszem ilyen jelenetre -, hogy valaki örömtáncot lejtett volna a hírre, hogy meghalt a Generalisszimusz.  1953-at írtunk, március 5-ét. (Te jó ég - azóta úgy lepergett hatvan év, mint egy!)

A politikai turizmus célpontjai: közéleti mező, idegenség, gyarmatosítás

Szombaton – augusztus 31-én avatják boldoggá Vladimir Ghika herceget, a katolikus egyház egykori papját, aki 1954-ben mártírhalált halt Jilaván. Ortodoxként keresztelkedett, az utolsó moldvai fejedelem unokája volt, majd áttért a katolikus vallásra, 1923-ban Párizsban pappá szentelték, és a pápától engedélyt kapott arra, hogy mind a katolikus mindpedig a bizánci (esetünkben a görög-katolikus) szertartás szerint misézhessen. 

Ezt az emlékező tanulmányt az a szomorú esemény hívta életre, hogy 2012 nyarán eltávozott az élők sorából Matekovics János, a második világháború utáni, a szocialistának nevezett rendszerben nevelkedett, a kortárs drámairodalomban is jelentőset ígérő, valóságfeltáró újságíró. Úgy halt meg, hogy nem sikerült beteljesítenie álmát: ünnepelt nagyszínpadi szerzővé avatása – bár elvileg minden szükséges együtt volt ahhoz, hogy ez bekövetkezzék – sajnálatosan elmaradt.

Szakmai konferenciákon gyakorta hallható a turizmust mint menedéket átélő, avagy a fikcionális—valóságos világ sodró történései közt a kulturális gyakorlatok és másságok különbségeinek mintáit újrakeresni próbáló társadalmi szereplők tipológiája. Azé az „aktoré”, aki a helyi kultúrában a tömegtársadalmi hiányérzetek és a kulturális hitelesség megtalálására törekszik, ennek megteremtésén fáradozik, s akár fölhasználóként vagy sodródó áldozatként, de egyértelműen hozzájárul magához a konstrukciós eljáráshoz, amely tájat, teret, élményt, emlékezetet vagy valamiféle értékközösséget formál. (Turizmus és kommunikáció. Budapest – Pécs, 2000:7-22.)

Napsütéses nyári napon, 2013 júliusában felkerekedünk, hogy a Huron-tó egyik öblében (Georgian Bay) egy kellemes hetet töltsünk. Mint legtöbb helyen a világon, a kanadai Új Világ is telisteli van történelmi és kultúrantropológiai emlékekkel, emlékhelyekkel, amiket jó üzleti érzékkel - bár távolról sem azonos hatásfokkal - ki is aknáznak.

Írásom hangulati előkép a XII. Torockói Diáktábor (Torockó, 2013. július 29–augusztus 3.) tematikus programjához: “EURÓPAI ÉRTÉKEK – POLITIKAI BIZALOM”. Szervezők: POLITEIA Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület; KoMPOT Kolozsvári Politológushallgatók Egyesülete; ELTE Politikatudományi Intézet.

Mi történt/történik az érettségi körül Romániában? Miként függ össze ez a kérdés az oktatás egészével? Hogyan vált lehetségessé az, hogy a média, sőt a politikum is ilyen szokatlan vehemenciával reagáljon egy elsődlegesen szakmai kérdésre? Murvai László oktatási szakember elemzése.

A Fesztivál az egész! mottó égisze alatt zajlott a nagyváradi Szigligeti Színház 2012-2013-as évada, amelyet sikerrel zárt a három társulatot – egy drámai-, egy bábszínházat  és egy táncegyüttest – összefogó intézmény. Czvikker Katalin főigazgatóval a megújult nagyváradi színjátszás sikereiről, gondjairól és feladatairól beszélgettünk. 

Interjú Cvikker Katalinnal, a Nagyváradi Szigligeti Színház igazgatójával 

● Vallások és vallástalanodások ● politikai liturgiák ● katolikus könnyűzene ● modern szentek, Puskás Öcsi ● kulturális puzzle ● kisebbségi önmegjelenítés ● geográfiai fogság ●

A POSZT,  amely 13 éve változatlanul magas színvonalon képviseli a magyar színházi életet színe javát, három pontból áll. 1. A válogatók szubjektív ízlése határozza meg, mi kerül a Találkozóra,  2. a Zsűri, hasonlóan szubjektív módon dönt a díjak odaítéléséről  illetve 3. a szakma, a kritikusok megbeszélése,  a három véleménye nem mindig találkozik, a zsűri díjaz  a szakma által elmarasztalt előadásokat, és ugyancsak a kritikusok  néha megkérdőjelezik egy-egy előadás beválogatásának jogosultságát. Külön kérdés, hogy a válogatók és a zsűri is hozzáértőkből áll. 

Az átélt idő jelensége, „emberszabású” természete régtől fogva vitatott tünemény, minéműsége definíciókkal ezidáig a teljesség igényével soha ki nem merített. Virtuálisan bár megannyi formában jelen van, de valóságát mégsem tarthatjuk kezünkben, mert kevésbé „fizikaian” létező, inkább perszonálisan és méginkább kollektívan átélhető jelenvalóság... 

(Naplósorok helyett) Ma, június 24-én, a gyergyói kánikulában - ami azt jelenti, hogy ha ott tűzött a nap, az egész világ főtt a levében - Rafi Lajos roma költőt halva találták a vasúti pályán, Gyergyóditró és Gyergyószárhegy között. Élt 42 évet. Két megjelent kötete (A földhöz vert csoda, Az élet számlája), verseinek svédre fordított válogatása és az általa képviselt költői jelenségnek egész legendaköre őrzi az emlékét, kellően még föl nem mért költői jelentőségét. 

Cseke Gábor olvasónaplója

Közel negyven éve – 1984-ben – megjelent szociográfiai munka vétette le magát nemrégiben zsúfolt könyvespolcomról: kinézetre szerény, mondhatni póriasan szegényes, tartalmilag viszont annál gazdagabb. És alapvetően ma is megbízható.

Demokráciaelmélet, Közép-Európa… – a korszakos korkérdések egyik sajátos mezőjében keresek válaszokat, mely távolságtartóan leírva (lévén politikai antropológus) a nempolitikai politikával és nemracionális teóriával jellemezhető. Tézisem szerint a mai magyar politikai felhőkakukkvárban zajló menetrend-formálás és bázis-építés historikus képzeteket ébreszt nem csupán a magyar szabadságharcosság, forrongás nélküli forradalom kreált ellenféllel szembeni kiállás diskurzusában vagy uralkodási előképek fölújítását tekintve, hanem olyan akut konfliktus-dimenziókban is, mint az európaiság/neotörzsiség dilemmája, a „kívülbelülről” rendszerváltás programja, a hegemón doktrínák társadalomra erőszakolása kvázidemokratikus hivatkozásokkal, vagyis egy (nem Európától függő, sőt vele szembe is menő) újgyarmatosítási korszak tünetegyüttesével jellemezhető policy. Másként szólva: a visszatörzsiesedés és belső, öngyarmatosító, refeudalizáló akaratérvényesítés szimbolizmusainak és attrakcióinak rövid, válogatás-értékű szemlézésére törekszem, nem teljesen elméletmentesen…

A bukaresti Ady Endre Líceumban az idén heten végeztek – a képen látható öt leány (négyen fehérben, egyikük pedig krémszínű ruhában) és két fiú (a zászlósok). Tavaly tízen végeztek itt, és kilencnek sikerült az érettségi – tehát a líceum 90 százalékos teljesítményével messze az országos átlag fölött áll, jelen pillanatban. Jövőre tizenheten végeznek, tehát érdemes reménykedni. 

Kultúrát és történeti emlékezetet formálva látszólag magabiztos tételességgel terjesztjük ki mentális határainkat, nemegyszer olyan idegen vagy rokon övezetekre is, amelyek ennek ellent próbálnak állni. A kulturális értelmezési gyakorlatok számos esetben gyarmatosítási törekvést tükröznek, nemegyszer pusztán mint szimbolikus politikai határzónák formálói is. Hol húzódnak hát a territoriális jogosultságok erővonalai? 

Cseke Gábor olvasónaplója