Kisebbségben

- ez a címe az Állami Zsidó Színház legújabb bemutatójának, amelyhez Benjamin Fondane romániai zsidó származású francia író sorsa szolgált ürügyül. Benjamin Fundoianut, hiába akart más lenni, hiába ment Franciországba és vált franciává, mégis utolérte, ott is megtalálta a végzet. Lágerbe vitték a német megszállók, Auschwitzba deportálták. 

A Közép-Európai Kezdeményezés céljaira, vállalásaira és az európai átalakulások interakcióira összpontosítva úgy vélem, az európai nemzetek integrálódási mechanizmusai a térség számos országában fontos projektté váltak, eredményeik látványosak, olykor bíztatóak, nemegyszer reményt keltőek is. 

A hadseregben szocializálódott fiatalokról szóló irodalom Európa-, sőt, világszerte tekintélyes és többé-kevésbé közismert. Olvasótábora is jócskán széles, legalábbis a jelenlegi idősebb korosztályok körében – amióta ugyanis a kötelező katonai szolgálat lassan a múlt ködébe vész a NATO árnyékában, a fiatalok mindinkább már csak olvasmányaikból ismerhetik a sorkatonák életrendjét. Ha egyáltalán érdekli még őket ez a téma...

„Ki kell mondanunk, hogy ott, ahol a magyar tannyelvű oktatás a kritikus 10 százalék alá süllyed, óhatatlanul bekövetkezik a szórványosodás, és csak idő kérdése, hogy mikor számolódik fel végleg.” Murvai László oktatási minisztériumi tanácsos írása a szórványiskolákról.

Még új, még drámaian képtelen a hír, hogy nincs többé. Mégis van, volt, és lesz is, mert hatása, vállalása, példázata olyan, akkora és addig él, míg emlékezni képesek vagyunk Rá.

(Atlanta * különtudósítónktól) Az atlantai találkozó előestéjén felhívtuk a Fehér Ház sajtóirodáját, s a Romániai Magyar Szó nevében kérdést intéztünk Bill Clinton amerikai elnökhöz az atlantai román–magyar megbeszélések jelentőségéről. 

Magyar alkotók—kutatók—felfedezők Afrika iránti tisztelete, Afrika egykor és ma, tablók a múltbéli jelenből… A fenti ismertetők javarészt albumok, nem utolsósorban a jelen és a múlt fotóival, hagyományok lenyomataival, örökségek gondjaival, változások tempójával. Ezt a messziről nézve állandó, évezredesen „moccanatlan”, „egzotikus” és mégis reális konstrukciót (ami Afrika, s ami a tradíció lenne) taglalja egy sor tanulmányban (egészen konkrétan 22-ben) az a kötet, melyet a pécsi Publikon kiadó adott ki Csizmadia Sándor és Tarrósy István szerkesztésében.[1]

[1] Afrika ma. Tradíció, átalakulás, fejlődés. Publikon Kiadó, Pécs, 2009, 420 oldal.

November 14. és 24. között A gyermekek öröme előadásgyűjtemény címmmel nemzetközi bábszínházi fesztivált rendeztek Bukarestben; az idén volt e fesztivál IX. kiadása. A zsűrizés csak november 29-án ért véget, mert a fesztivál ideje alatt a zsűri nem tudott megnézni egy előadást, amely párhuzamosan zajlott egy másik előadással. Elkerülhetelenül adódott ilyen helyzet, mivel a fesztivál tíz napja alatt 70 rendezvény között lehetett, és kellett válogatni. 

Gyors és lassú idő az információs társadalomban – ez az alcíme az Oslói Egyetem szociálantropológia professzorától megjelent kötetnek,[1] melyben a gyorsuló idő és a korok lassú tempója közötti distinkciókat, s mellékhatásként a „lassú idő” eltűnési folyamatát teszi átélhető közelségűvé elemzésében.

[1] Thomas Hylland Eriksen: A pillanat zsarnoksága. L’Harmattan, Budapest, 2009., 237 oldal.

Cseke Gábor olvasónaplójából

A Wesley János Lelkészképző Főiskola legújabb (szám szerint 9.) kiadványát üdvözölhetjük e kötetben, melynek megalkotásához egy jubileum szolgáltatott kitűnő apropót: Karády Viktor szociológus-társadalomtörténész munkássága előtt igyekszik tisztelegni.

Szomorúan konstatálható a magam elvakult könyvmániája mellett is, hogy az egykoron még tisztességgel körültáncolt ismertetős következetesség helyébe tolakodott valami „könyvújságot” helyettesítő olvasónaplós feljegyzéstár, összefüggésekből kreált mutatvány, ami már nem a „klasszikus” recenzióra emlékeztet, hanem inkább az elkapkodott blogokra… Évente 8-12 ezer, a hazai könyvpiacon napvilágra jutó opuszból kapkodós mustrára vállalkozni amúgy is túl merész képzelmény – de nyugtasson talán az, hogy semmiről semmit sem szólni kevésbé lenne bősz erény… Így hát marad a mustra, olvasatok tónusában, tartalom és üzenet távirat-értékű vagy elmerengősebb hangütésében… Ezúttal hitekről is históriákról.

A Rajzolj színházat! című sikeres pályázat és kiállítás – után most újabb pályázat és kiállítás rendezése van folyamatban Gyergyószentmiklóson. Míg a Rajzolj színházat! szereplői óvodások, elemisták, kisdiákok voltak, most a Pro Terra Alapítvány az általános iskolások, középiskolások vagy pedig 30 éven aluli fiatalok alkotókészségét kívánja kamatoztatni: ezúttal könyvélmény alapján kell grafikákat, exlibriseket készíteni, amelyekből ugyancsak kiállítást szerveznek Gyergyószentmiklóson. 

Miután az Illyés Gyula-féle oroszországi útirajzon áthajszoltam magam, próbáltam megszerezni egykori utazótársa, Nagy Lajos torzóban maradt munkáját, hiszen az összevetésből meggyőzőbb képet alakíthatnánk ki mindkettőjükről, de nem sikerült elérnem. Elfogadom: nincs Nagy-féle útirajz, akkor viszont nosza, vegyük elő azt a kritikát, amit Nagy Lajos írt a Nyugatba (1934, 23—24. szám, Figyelő) Illyés Gyula Oroszország (Nyugat kiadás) című könyvéről. 

Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett.

És csúfot űzünk mindenkiből. Kábé ez jut eszembe Ismail Kadare visszaemlékezéseit olvasva, amit a nagy albán író azzal kezd, hogy „Nem volt szerencsém Romániával”. Pedig kétszer is járt nálunk, vagy tán háromszor? Először, másodszor és utoljára... Mindenestre ő nem tudja értékelni azt, hogy „a románnak végül is megjön az esze”. 

Egy temetés akkor ér véget, amikor az utolsó sírásó is helyére teszi a szerszámát, a sír mellől behordják az immár fölöslegessé váló kellékeket - az emelő rudakat, a kötelet -, a sír ott domborul a friss hantokkal feltornyozva, koszorúk és élővirág csokrok tömkelege alatt, a gyászoló gyülekezet pedig elvonult a torra, ahogy illik, hogy közös étkezéssel és koccintással még egyszer megemlékezzék az eltávozottról, utána pedig hagyja békében nyugodni s lelkét elvegyülni az odatúliaké közt...

Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.

Politikai antropológia és politikatudomány mezője régóta tágas, sokszor határok nélküli, rendetlen táj. Rendet varázsolni bele csak a helykereső pillantás, elszánt határolás, szervült jelenségekre összpontosító érdeklődés merészkedhet – az sem minden áldozatvállalás nélkül. Csepeli György új kötete A hatalom anatómiája (Kossuth Kiadó, 2013, 208 oldal) épp e tájak találkozási pontján teremti meg a „Csepeli-mezőt”, a politikáról közölhető narratív magabiztossággal, a szociálpszichológia eligazító belátásaival, káosz és rend közötti terek, szcénák deskriptív megmutatásával. 

Az 1914 és 1939 közötti európai fejlődéstörténet a Gazdag Nyugatról nézve…, tizenhárom ország (Albánia, Bulgária, Észtország, Görögország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Portugália, Románia, Spanyolország, Törökország és Jugoszlávia) korabeli állapotrajzát alapul véve a gazdasági modernizációs folyamat kibontakozási, megbicsaklási, majd háborús és depressziós állapotát mutatja. Az összehasonlító fejlődéskutatás aspektusából a centrális és a periférikus állapotok alapképlete az, ami Derek Howard Aldcroft korszakos alapkönyvében ekként állít be és taglal.[1]

[1] Derek H. Aldcroft 2006 Europe's third world: the European periphery in the interwar years. Aldershot, Hants, England; Burlington, 217 oldal.