Kisebbségben

Cseke Gábor olvasónaplója

A németországi törökök életét, a többségi társadalommal kialakult konfliktusok fő pontjait kívánom bemutatni. (...) Az antropológia berkein belül úgy érezzük a konfliktusok megoldása a megismerés, a ’másik’ iránti nyitottság útján érhető el.

Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”.

„Én is jazidi vagyok!” – előbb ezt a címet akartam adni ennek a jegyzetnek. A jazidi szó ugyanis régi perzsa szó, azt jelenti, hogy isten követője. Aztán rájöttem, hogy nem ilyen egyszerű. Jazidi csak az lehet, aki jazidinak született. Ez a kis nép, amely Kurdisztánban él – vagyis Irak, Törökország és Szíria kurdok lakta vidékein -, nem fogad magába idegeneket. Védekezésből teszi ezt, mert emberemlékezet óta üldözik – a saját szülőföldjén, és nemcsak ott. Nemrég értesülhettünk róla, hogy az iszlamisták Németországban is megtámadtak egy csoport jazidit.

„Nem bizonyos, hogy a nagytól egyenesebb út vezet a még nagyobbhoz, mint a kicsitől; sok jel mutat arra, hogy a nemzeteknek ahhoz, hogy életképes nemzetek feletti integrációkban egyesüljenek, előbb világosan meg kell alakulniok, és ahhoz, hogy megalakuljanak, előbb sokszor szét kell vetniük vagy el kall utasítaniok az olyan, akár régi, akár új, működésképtelen federációkat, amelyek nem képesek számukra a nemzetté alakulás és a társadalmi haladás együttes távlatát nyújtani”.

Cseke Gábor olvasónaplója

A nemzettudat és a magyarországi kunok esete a „képzelt közösséggel”

Marius Oprea – a kommunizmus idején elkövetett bűntettek felderítője – bevallotta, hogy az elveszett népet keresi. Azt kívánja hazahozni. Honnan akarja hazahozni? A földből ahová futtában elkaparták  a szekusok? És ez a hazahozott nép képes-e még valamire? És a gyilkosai kicsodák? Nem a saját fiai? Akik ma is élnek? Akkor mit keres Oprea úr a múltban? A föld alatt. Furcsa dolog.

Mircea Eliade (1907–1986) műveiből a magyar olvasóközönség elé kerülhetett immár nem egy kötet, a sámánizmusról és a jógáról írott könyvei alaptankönyvek a keleti tudás iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is.

Nehéz a finn oktatási reformról röviden szólni.  Hosszabb elemzésbe viszont nem érdemes bocsátkoznunk, mert az egeret elefánttá alakítani talán még az egykori szovjet biológusok sem akarták. Mire gondolok? Egyrészt arra, hogy a finn oktatási reform megértéséhez oldalakat kellene a finn ember lelki alkatának ismertetésére szentelnem.

A románok közül egyre többen kérdőjelezik meg a román nemzetről kialakított hivatalos képet. Azt, amit a történészek, a politikusok és a sajtó – egyszóval a hivatalos mesemondók terjesztenek a több ezeréves múltról, folytonosságról, eleget nem dicsérhető nemzeti nagyszerűségről és kiválóságról. 

Szemelvények Cseke Gábor és Dan Culcer baráti beszélgetéséből

Dokumentumfilmezni nemcsak tanulási út, képírás, folytonos terepmunka-jelenlét, hanem filmbe fogalmazott valóságlenyomat-gyűjtés is.

Ha az egyetemes néprajz (és látszólag mintegy „mellesleg”) a zsidó folklorisztika bűvöletes és hétköznapi, szakrális és megismeréstudományi területeinek komparatív szemlézése lett volna vállalt föladata, azt sem teljesítette volna kevésbé cizellált, alapos és meghökkentően részletező módon Löw Immánuel, kinek Zsidó folklorisztikai tanulmányok címen adták ki tavaly a kötetét.

Hiába, mi erdélyiek mégiscsak hasonlítunk egymásra. Legalábbis a gondjaink – közösek.

Szemelvények Cseke Gábor és Dan Culcer baráti beszélgetéséből

Kulturális antropológia, vallás, etnicitás, kisebbség – együttes nézőpontok